Novák Katalinból a havazás is a háziasszonyt hozta elő

Így lapátol havat egy köztársasági elnök.

Kulcsár Edina nem talált ideális takarítónőt, inkább maga végzi el a teendőket

Kulcsár Edina immáron harmadik gyermekével várandós, ezúttal a rappertől,  G.w.M-től. Három gyermek azért sztárkörökben is nagy feladat, így joggal merült fel a kérdés, hogy az egykori szépségkirálynőnek van-e segítsége otthon. 

Ingyen végzik a nők a ház körüli feladatokat, ami pedig százezreket érhet – Így számolhatja ki, mennyit ér az otthon elvégzett munkája

Budapest – 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás!

Boldog párkapcsolatot szeretnél? Végezzétek közösen a házimunkát!

Régóta együtt élsz a pároddal és gyakran azon vitatkoztok, hogy milyen felosztásban végezzétek a házimunkát?

Mennyit ér a nő, ha nem jár dolgozni? - Városi Kurír

Nagyon szerencsés az a nő, aki, ha éppen rákényszerül, vagy úgy dönt, hogy a szó széles körben elfogadott jelentése szerint nem dolgozik, akkor ezt nem vágják a fejéhez ismerősei, rokonai, vagy éppen a társa.

Tudta? Ezért ne mossuk általános mosószerrel a farmert

Sok általános mosószer fehérítőt tartalmaz, hogy az eredetileg fehér színű ruhát újra fehérré varázsolja.

5 tipp, hogyan vedd rá a férfit, hogy többet segítsen a házimunkában

A párkapcsolatban töltött élet nem mindig egy tündérmese, főleg akkor nem, amikor már összeköltöztetek és olyan dolgokról beszélgettek, hogy miként osszátok szét a házimunkát.

Még mindig nagyrészt a nők végzik nálunk a házimunkát

Egyenrangú megosztást szeretnének a magyarok a házimunkában, ám a gyakorlatban még mindig nagyobb teher jut a nőkre – írja az Index a Závecz Research és a CAWI Services által készített közvélemény-kutatás alapján.

Mos, főz, takarít Csollány Szilveszter, de senkivel nem cserélne

Házimunkára váltott Csollány Szilveszter olimpikon, de semmi pénzért nem cserélne senkivel, mert így végre több időt lehet a családjával.

Nagymosás – alternatív megoldások 10 percben

Elkészült a Háztartási túlélőkönyv újabb fejezete hangoskönyv formában. Ezúttal a nagymosás kerül szóba. Csak 10 perc az egész, tehát nem sokkal több, mint kiszedni egy adag ruhát a mosógépbe, és betenni egy újat.

5 takarításbarát otthon-design tipp

Ezzel az öt megoldással mindig tisztán tarthatja a lakását, házát, kompromisszumok nélkül.

Házimunkák életkoronként

Ha pici korától ahhoz szokik hozzá gyermeked, hogy valamit mindig segít, valamilyen feladata mindig van, akkor később könnyedén fogja leküzdeni a saját háztartásban felmerülő akadályokat.

Hogyan gondolkodnak a mai fiatalok a családról?

A fiatalok 44 százaléka konzervatívan gondolkodik a családban képviselt férfi és női szerepekről, és 32 százalék híve az egyenlőségnek - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából, amelynek az eredményeit szerdán juttatták el az MTI-hez.

Legyen könnyű a takarítás!

Takarítás.

Népszerű tévhitek nőkről és férfiakról- különbségek és hasonlóságok 2.

Vajon igaz?- megtudhatjuk a cikkből.

Házimunka, gyerek és feleség szerep – túl sok egyszerre?

Sok nő érzi úgy, hogy a gyereknevelés és a házimunka minden erejét leszívja, már nincs ideje a csinos, csábító feleség szerepébe is belebújni.

Hagyományos nemi szerepek a statisztikák tükrében

Manapság is gyakran hallhatjuk a munka és család összeegyeztetése miatt ideiglenesen problémákkal küzdő, megoldást nem találó nőktől, mennyivel kívánatosabb lenne háztartásbeliként élni.

10 tipp, amivel rendre szoktathatod a gyereket

A legtöbben nem szeretünk házimunkát végezni – kár.

A patriarchizmusűzés- Egy férfi megtisztulása

Ifjú barátunk, kommentelő társunk rövid novellája következik- az Ördögűzés mintájára a patriarchizmus szertartásos kiűzéséről, feminista nővérek segítségével. A novella hatékony írói eszközökkel az érzelmeinkre ható dráma, és csöppnyi iróniát felvillantó paródia is egyben.

Gyors tippek takarításhoz

2013-ban szeptember 21-én „ünneplik" a takarítás világnapját.

Mi kell a (karrierista) nőnek?

Nemrég olvastam Marylin Machlowitz amerikai szociológusnő kutatásáról, mely részben a karrierista nők párválasztási szokásairól szól.

A férfi nem vész el... csak átalakul

Manapság, amellett, hogy divattá vált a metroszexuális külső, sokan mindent megtesznek azért, hogy a nők igényességét összemossák más, ehhez egyáltalán nem kapcsolódó jelenségekkel.

Szexista apjuk miatt motiválatlanabbak a kevésbé ambiciózus nők?

Régóta tudjuk, hogy a szülői minta és a szülő elvárásai mennyire meghatározóak a gyermekek fejlődésében. Mindez akár még a korai fiatalkorban is igaz lehet, annak minden lázadásával együtt. Egy viszonylag friss kutatás eredményei érdekes megállapításokra jutottak annak tekintetében, miben befolyásolja a lányokat apjuk nemekkel...

Elfeledve, magányosan halt meg

Czóbel Minka különleges nő volt, mégsem emlékezünk meg róla.

Ösztönösen vonzódunk a "metroszexuális" férfiakhoz?

A férfi- manapság változó, kinek mit jelent.

A női vállalkozók példák- és nem kivételek

A női vállalkozók példák- és nem kivételek

Mit segítsen otthon a kamasz fiú?

A kamaszok már minden házimunka elvégzésére képesek.

Mi az ára a hagyományos szerepeknek?

Nagy nap a fizetésnap a japán férfiak életében. Nem mintha ez a teljes fizetésükhöz való hozzájutást jelentené, de legalább a havi zsebpénzüket megkapják – ha az asszony is úgy akarja.

Korunk népszerű sztereotípiáit próbáltuk csokorba gyűjteni

Íme az első, kategóriájában szerintem a legötletesebb.

Több házimunka, több szex

Azok a férfiak, akik több házimunkát végeznek, többet is szexelnek.