Magát látja Magyar Péterben – Márki-Zay is felült a Magyar-expresszre

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint korábban rá is messiásként tekintettek, ám az ifjú politikus sem lesz az, mint ahogy ő sem volt az.

A MÁV szerint folyamatosan nő a vasútvillamost használók száma

Februárban már megközelítette a 200 ezret az utasok száma. 

A korábbi polgármester fia állt a Márki-Zayék elleni hekkertámadás mögött a bíróság szerint

Az ifj. Rapcsák András vezette városi céghez vezettek a nyomok Hódmezővásárhelyen. Első fokon bűnösnek találta, és három évre próbaidőre bocsátotta a bíróság.

Breaking: Lázár János nem vállalja a polgármester-jelöltséget Hódmezővásárhelyen

Nem vállalta a felkérést, így nem lesz polgármester-jelölt Hódmezővásárhelyen Lázár Jánosból – a döntést maga a képviselő jelentette be honlapján.

Márki-Zay Péter élőben - Városi Kurír

Az új hódmezővásárhelyi polgármester ismét élőadásban van, és beszámol a hétfői testületi ülésről, valamint az ott elfogadott és elutasított döntések következményéről.

Gyurcsány írt Orbán Facebook oldalára

Márki-Zay Péter győzelme után hozzászólt a minisTudom, hogy Péter erős fenntartásokkal beszél a baloldalról.

Maffiózókkal szövetkezett szavazatokért a Fidesz, főpróba Hódmezővásárhelyen

Cserébe politikai védettséget ígértek a csongrádi fideszesek – tudta meg a Célpont. Két egyház is közvetíthet. A Célpont információi szerint egy szegedi roma politikus és joghallgató, Rafael Lion feladata a szervezés, aki a csongrádi Romano Kraj kulcsembere. Hatmilliárdos költségvetési csalás elkövetőivel szövetkeztek a roma...

Fegyveres rablás Hódmezővásárhelyen

Fegyverrel raboltak ki egy hódmezővásárhelyi kocsmát szombaton éjszaka, az elkövetőt rövid idő alatt azonosították és előállították a rendőrök – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Szenti Szabolcs közölte, röviddel éjfél után értesítették a rendőrséget, hogy egy férfi...

Meghalt a lengyel kamionnal ütköző autó utasa

Egy lengyel rendszámú kamion meg akart fordulni a 45-ös számú főúton, amikor belecsapódott egy VW típusú személyautó.

Nézegess elvakult vásárhelyi fideszes hívőket!

A nőknek Matolcsyra nedvesedett a bugyija, a hímneműek a miniszter szavaiból merítettek férfierőt.

A seggpötty lesz az új fideszes kokárda?

A szimpatizánsaik meg letolt gatyával fognak közlekedni, ország-világ előtt büszkén vállalva a NER-tagságot? "Tegyünk pontot a seggünkre!" - szól majd a Békemenet szervezőinek a következő felhívása? Netán a kormány példáját követve és a közszemérem-sértés miatt járó bírságot kerülendő a szájukból fognak segget...

Orbán Viktort lebuzizták

Lézerjanit ment kikérni, lebuzizták Orbánt a vásárhelyi polgárok.

Halálos baleset Szentes és Hódmezővásárhely között - Képekkel

Halálos kimenetelű baleset történt kedden reggel 07.45 órakor a 45-ös főúton Szentes és Hódmezővásárhely között.