A korrupció az Orbán–kormánynál nem eszköz, hanem maga a cél - Városi Kurír

Márki- Zay Péter, 45 éves, közgazdász.

Lázár János egyszer sem sorosozott, elismerte, Orbán sem hibátlan

Így kampányolt városában a miniszter a fideszes polgármester-jelölt mellett.

A gonoszt csak együtt győzhetjük le Hódmezővásárhelyen is

A Zárójel többször írt a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás körüli botrányos eseményekről.

Váci megyéspüspök: egy papnak a napi pártpolitika fölött kell maradnia

A váci megyéspüspök elítélte a vásárhelyi paptársát, mert az nyíltan kiállt egy politikai párt mellett. A szeged-csanádi egyházmegye szerint Németh László esperes cáfolhatatlan tényeket közölt.

Márki-Zay imát szervez az őt kiprédikáló atyáért

Most a Facebook-oldalán azt írja, katolikus testvéreivel messengeren, telefonon egyeztetve

Tanyaközpontban beszélt Lázár a fiatalok helyben boldogulásának biztosításáról

Lázár János miniszter a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyaközpontban beszélt arról, hogy egy városvezetésnek a legfőbb feladata az, hogy helyben biztosítsa a fiataloknak a boldogulást.

Váratlan fordulat: egy volt szocialista is indul a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson

Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos, korábbi szocialista önkormányzati képviselő a február 25-ei hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Gábor György: Németh atyát semmi sem izgatja, kizárólag a sok pénz, ami a kormánytól érkezik - Városi Kurír

Hódmezővásárhelyen időközi polgármester választásra készülnek, amúgy magyarosan, ahogyan ez mostanság itt szokás.

Ilyen nyíltan már rég kampányoltak templomban a kormány mellett – videó

Németh László hódmezővásárhelyi esperes a vasárnapi misén igazította el a híveket, hogy kinek is köszönhetőek a fejlesztések, és kire is kellene akkor voksolni az időközi választáson.

Nyíltan a Fidesz mellett kampányolt a hódmezővásárhelyi plébános

Ugyan nem is ő misézett, a vasárnapi istentisztelet végén Németh László hódmezővásárhelyi plébános is mikrofont ragadott, hogy a nagy számban egybegyűlt híveket a Fidesz támogatására buzdítsa a közelgő polgármester-választáson.Németh nem titkolta, hogy ebben a pénz is szerepet játszik.

A hódmezővásárhelyi plébános a szószékről fogja kiprédikálni, hogy a Fideszre kell szavazni

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson egy független jelölt indul a Fidesz ellen, akit példátlan módon gyakorlatilag minden ellenzéki párt támogat. Márki-Zay Péter egyebek mellett a római katolikus Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnöke is. Ma a város plébánosa szükségét érezte, hogy...

Németh László plébános Isten- helyett fideszhívő - Városi Kurír

Hódmezővásárhelyen - Lázár (hála övezze minden gondolatát) szűkebb hazájában - megvalósult az ellenzéki összefogás, tulajdonképpen minden Fideszt nem akaró támogatja Márki-Zay Pétert, a  római katolikus Szent István plébánia egyháztanácsának világi elnökét. 

Egy kiábrándult fideszes, Márky-Zay Péter indul a hódmezővásárhelyi időközi választáson.

Egy kiábrándult egykori fideszes szavazó lesz a fideszes jelölt kihívója a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Független jelölt is indul Hódmezővásárhelyen az időközi polgármester-választáson

Független jelöltként indul a vásárhelyi időközi polgármester-választáson Márki-Zay Péter közgazdász, aki magát keresztény értékrendűnek tartja, de a kormánypártban csalódott.

A kutya mentette meg egy család életét Hódmezővásárhelyen - Városi Kurír

A kutya zavartan viselkedett, ezért úszta meg a család nagyobb baj nélkül a szén-monoxid mérgezést.

Szatírt fogtak Hódmezővásárhelyen

Még novemberben támadott meg egy 65 éves nőt egy férfi Hódmezővásárhelyen, akinek súlyos sérülést okozott. A rendőrök kedden kapták el a férfit.

Ellenzéki lakmuszpapír Hódmezővásárhelyen

Hónapok óta tart az ellenzéki acsarkodás, miközben képzavarral élve a kormányzópárt lassan nyugodtan hátradőlhet és kérhet egy kávét.

Emlékszik a Lázár városában belengetett nagy paneltervre? Ez lett belőle. A szokásos Nagy Hanta!

Panelbontásból minőségi cserére olvadt fél év alatt a Hódmezővásárhelyen beharangozott program. A kísérlet egyetlen épülettömbben indul.

Lázár Jánossal együtt fotózták le egy belvárosi étteremben Tiborcz Istvánt

Orbán Viktor veje nemrég azt mondta: „A miniszterelnök családtagjaként távol kell maradni az állami, vagy önkormányzati ügyektől, ezt meg kellett tanulnom és el kell fogadni.”

Lázár távozik a kormányból?

Szíve szerint hátat fordítana az országos politikának, a nemzet elsősoros minisztere, Lázár János.

Három gyerek éhezik, mert valaki meglopta az épp életet mentő apjukat

Szerdán délelőtt történt Hódmezővásárhelyen, hogy egy háromgyerekes édesapa egy rosszul lévő idős férfira lett figyelmes az utcán, és azon nyomban a segítségére sietett. Miközben stabil oldalfekvésbe helyezte az ájult bácsit, letette a földre a táskáját, amit pedig közben lenyúlt valaki. A család kétségbeejtő helyzetbe...

"Megmutatod a cicid?" – tette fel a kérdést egy tanár a diákjának Vásárhelyen

Egy hódmezővásárhelyi tanár akarta rávenni egy diákját, hogy mutassa meg a mellét. A tanár azóta nem dolgozik már az iskolában, a rendőrök nyomoznak.

Ezt mondta Lázár János a közös képviselőknek

Az első panel visszabontásáról: ... Vagyis lényegében semmit. Semmi újat legalábbis.

Fizetős lett a hódmezővásárhelyi mélygarázs, gyorsan ki is ürült

Korábban sokan használták autólerakatnak a parkolót, ami az ingyenessége miatt szinte mindig teljesen tele volt.

Tömegsírt ástak ki Hódmezővásárhelynél

Tizenegy ember maradványait tárták fel egy gödörben, amibe a Krisztus előtti 8. században temethették őket.

Lázár kisvasútja

Nem szégyen az első számú példaképet majmolni. Vagy mégis? Lázár János beletörődött másodhegedűs szerepébe, és Orbán füstpöfögészeti tovalöködönce mintájára ő is akar magának egy síneken gördülő emlékművet.

Egyedülálló régészeti leletet tártak fel Hódmezővásárhely közelében

Egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját találták meg a Móra Ferenc Múzeum régészei egy 2-3. századi szarmata kori településhez tartozó temetőben Hódmezővásárhely közelében.

Kanyaró: Vásárhelyre még nem jutott az oltóanyagból

Hódmezővásárhelyre még nem jutott sem a kanyaró elleni oltóanyagból, sem a védőfelszerelésből, pedig a makói kórház zárlata miatt a makói betegeket a vásárhelyi kórház látja el. Egy fiatal orvos levelet írt az OEK-nek, meglepő választ kapott.

Megfenyegette a cigány családot a hódmezővásárhelyi férfi, hogy kiszúrja a szemüket

Egy közlekedési nézeteltérés után a romák kiirtását szorgalmazta egy hódmezővásárhelyi férfi. A jelenlévőket megfenyegette, hogy kiszúrja a szemüket, gyerekeiket földhöz vágja, a mozgássérült rokont pedig kifordítja a kerekesszékből. Az ügyészség vádat emelt ellene – írja a hvg .

Romákat fenyegetett kiirtással – vádat emeltek ellene

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a roma kisebbséghez való tartozásuk miatt fenyegetett meg egy családot – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.