„Nem veheted el a magyarok munkáját” – kukázza az akkugyáras lázálmaihoz farigcsált vendégmunkás törvényét Orbán

A fideszes kormány visszavonta a propagandistái által „Európa legszigorúbbjaként” reklámozott vendégmunkás törvényét.

Kommunista funkciból átvedlett fideszpropagandista fejti meg Szoboszlai térdelésének okát

Szoboszlai Dominik a Premier League első fordulóján kezdő volt a Chelsea-Liverpool bajnokin.

A Sri Lanka-i pékeket elűzni akaró falusiak mellé állt az Erdélyi Magyar Szövetség

Szerdai nyilatkozatában védte az idegengyűlölettel vádolt ditrói polgárokat a az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) januári szövetségre lépése által alakult Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).

Két nap alatt három külföldi gyereket támadtak meg Berlinben

Két nap alatt három idegenellenes támadás történt gyerekek sérelmére Berlinben – jelentette vasárnap a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.

Ő lett volna " idegen"?

Időutazásom közben véletlenül találtam ennek a kisfiúnak az unokafivérével közös képére.

Szijjártó megsértődött, mert a BBC alaposan felkérdezte

A BBC riportere is rákérdezett, hogy a migránsellenesség csupán a xenofóbiáról szól-e, ez meg nem tetszett a magyar külügyminiszternek.

Le Monde: Magyarország a nacionalista Európa laboratóriuma

Orbán Viktor Soros György ellen, veszélyes keresztes hadjárat címmel közölt szerkesztőségi írást hétvégi számában a Le Monde.

Oltásokkal szívatnák a menekülteket Esztergályhorvátiban

A szállásadókat köteleznék ellenőrzésre.

Orbán Viktor kámforságához

Miközben a belváros-közeli robbantás igencsak elvitte a közfigyelmet, a háttérben, a média-konzervek mögé settenkedve a miniszterelnök mintha szabadságra ment volna.

Rasszista támadás ért lengyeleket Angliában

Ismét lengyel állampolgárokat ért támadás Angliában. Lengyelország londoni nagykövetsége szerint az utóbbi időben tucatnál is több hasonló incidens jutott a képviselet tudomására.

B. Zsolt esze

A Mandiner keresztény rovatában megjelent egy írás. A címe „A pápa esze”. Ami alapján persze folytathatnánk tépelődést az említett írás szerzőjével kapcsolatban. Azzal, hogy „Bayer Zsolt esze”. Miért is ne? Elvégre Orbán Viktor maga mondta, hogy merjünk nagyot álmodni. Így igazán az említett szókapcsolatról is...

Lengyeleket vertek, magyarok lába elé köptek – előbújt az idegengyűlölet a britekből

Tetőzik az idegengyűlölet Nagy-Britanniában a Brexit-népszavazás után, a kampány csak olaj volt a tűzre, a rendőrség szerint 57 százalékkal nőtt a rasszista támadások száma. Bár Orbán Viktor szerint a Brexit-eredmény a britek jogos félelmeiből következett, ezeket a félelmeket most a lengyeleken és a magyarokon is leverik – írja...

Propaganda-weblapot is indít a kormány, hogy agitáljon a kvótás népszavazásra

A kormány tájékoztató honlapot indít a "kényszerbetelepítésről" (valójában: 1300 szerencsétlen sorsú menekült ideiglenes befogadásáról) szóló népszavazásról – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton az MTI-nek.

Menekültek vegzálása: bátorítva

A HVG értesülése szerint felmentettek egy menekültekkel üvöltőző sofőrt az ellene hozott vádak alól. Kis vigasz, hogy nem a bíróság mentette fel, hanem az ügyészség, illetve a rendőrség jutott erre a következtetésre. Valószínűleg azért, mert csak fenyegetődzött kézigránáttal, és nem volt nála.

Washington élesen bírálta Magyarországot

A nagy számban átutazni akaró migránsok és menedékkérők kezelésénél találta a legnagyobb emberi jogi problémát Magyarország vonatkozásában az Egyesült Államok külügyminisztériuma az emberi jogok világszintű helyzetét vizsgáló, 2015-re vonatkozó éves jelentése szerint.

Orbán szindróma-illusztrációja: beszéd március 15-én

Idegengyűlöletről beszélni egy olyan szabadságharc kapcsán, amelyben szinte az összes magyarországi nemzetiség a forradalom mellett szállt harcba, amelyben az itt élő cigányság vére az ország szabadságért hullt, amelyben olyan katonai vezetők szolgáltak, mint Józef Zachariasz Bem, amelynek aradi vértanúi között számos...

A menekültgyűlölet miatt szúrtak nyakon egy politikusnőt Németországban

A kölni polgármester-jelölt támadója beismerte, hogy idegengyűlölet vezényelte. A történtek ellenére ma megválasztják a német város új vezetőjét.

Boross Péter: Trianonról is Szent István tehet

De legalább ismét elmondhatja magáról: szót kapott és most ő megmondta. Merre van egyenesen előre. A szakadék mélye felé. Azért az ilyen elvek szószólóinak egy választ egészen biztosan lehet adni.

A menekültekről beszélt, de nekünk üzent

Megüzenve, hogy Te, aki nem tetszel, el ne hagyd azt a helyet, amit Mi, innen a hatalomból kijelöltünk. Esélyed nincs változtatni a státuszodon.

Orbán ismét megüzente a tutit -- mindenki menjen a fenébe, és maradjon a Nyírségbe'

Örülj annak az alamizsnának, amit a nagyságos lokál-Döbrögi kegyesen átnyújt, abban az országban, ahol szüleid, nagyszüleid is éltek.

Ideiglenes kerítés? Muhaha!!

S akkor jön a mi kedve igazságügy-miniszterünk és látszólag fura dolgokat kezd mondani.

Szűz Mária országa?

Pedig én tényleg egy habkönnyű kis hétvégi jegyzetet szerettem volna írni, bohókásan csapongva a hírek között, mint dalos pacsirta, olvasóimat felhőtlen jókedvre hangolva, be is nyúltam a hírek közé, kihúztam ez is, azt is és lám: már megint benne vagyok könyékig a masszában.

Belföld - Így járt az első idegengyűlölő kormányplakát

Valaki elcsúfította a kormány menekültellenes propagandaplakátját, a rendőrség kisollóval felfegyverkezve szállt ki a tett helyszínére.

A Gyűlölet-plakátok igazsága

érdemes a helyhatározóra is figyelni.

Így fertőzi meg az országot az idegengyűlölet

Mit csinál az egyszerű magyar ember, amikor azt hallja a kormánytól, hogy a hozzánk érkező külföldiek veszélyeztetik például a munkáját? Tudatja a világgal, mit is gondol.

Gyűlölet a falakon

Eljött hát ez a nap is, a magyar kormány falragaszokban, nyíltan vallja meg idegengyűlöletét, készülődnek a menekültellenes rohamcsapatok, zöld utat és állami támogatást kap a xenofóbia.

Külföldi sajtó: Orbán táplálja a magyarok idegengyűlöletét

Orbán Viktor táplálja az idegengyűlölet növekedését címmel közölt tudósítást a Libération . A francia baloldali újság szerint néhány hete Budapesten idegengyűlölő feliratok jelentek meg, ami újdonságnak számít, Magyarországon ugyanis eddig a zsidók és a romák, nem pedig a külföldiek voltak a rasszizmus célpontjai.

Szellemi romvár-építést helytettesít a kivándorlás

A közvélemény-kutatások kapcsán sokszor vannak, és érthetően vannak fenntartások.

Az idegengyűlöleti konzultáció

Az egész kérdőív, a maga burkolt formájában tehát lehetőséget teremtene arra, hogy bárkit megélhetési menekültnek lehessen nyilvánítani, ha nem tejel eleget a kormányzatnak.

Tedd le a bombát, nem viheted be!

Az afgán menekült szeret magyarokkal dolgozni, az orosz cipő designer szerint túl sokat dumálnak munka közben - közös bennük, hogy velünk vannak és nem ellenünk.