Élénk széllökések, helyenként eső – ilyen lesz ma az időjárás

Szakadozott és egyre inkább gomolyosodó felhőzet lesz felettünk, az északkeleti tájakon valószínű a legkevesebb napsütés, majd késő délutántól jelentősen csökken a felhőtakaró.

Sok napsütés várható ma, de a szél sem fog kímélni minket

Csapadék nem valószínű. Az élénk, néhol erős északi szél estére mérséklődik.

Még az időjárásnak is hétfő-hangulata van: lesz ma szél, eső, napsütés is

Az ország délnyugati felén, harmadán erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten szintén felhős idő valószínű, napközben azonban fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, a nap is kisüt. A két terület között, a középső országrészben kevesebb lehet a felhő, több napsütés valószínű.

Bujkálni fog csütörtökön a Nap, záporeső csak néhol fordulhat elő

Egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, azonban a Duna-Tisza közén, illetve a Tisza vonala mentén továbbra is felhős marad az ég, és csökkenő eséllyel, de hajnalig ezeken a részeken még előfordulhat további csapadék.

Jön a hó és a hidegzuhany: mutatjuk, hol és mennyi hullhat hamarosan

A csütörtöki villámtavasz után észak-északnyugat felől erős, viharos szél kíséretében újra hideg, fagyos levegő áramlik be a Kárpát-medencébe.

Szubtrópusi légtömeg éri el Magyarországot, megdőlhetnek a melegrekordok

Az a ciklon amelyik a franciáknak havat visz, az hozzánk 1,5-2 nap erejéig a tavaszt hozza meg – írja közösségi oldalán a meteorológiai szolgálat.

Ezt nézd! Pontosan látszik, mikor robban be a hőség

Időjárás-előrejelzés következik.

Időjárás: holnap sem ússzuk meg eső nélkül

A mai eső, heves zivatar, néhol felhőszakadás után vasárnap is hasonló időre számíthatunk.

Figyelem! Menjen vízközelbe, ha teheti! Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben

Két megyére másodfokú, az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a tartós hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Könnyen bőrig ázhatunk a hosszú hétvégén – itt a friss előrejelzés

A következő napokban egyre többfelé várható eső, és sokfelé erős, viharos lesz a szél.

Narancs riasztást adtak ki, több megyében csúszós utak veszélyeztetik a közlekedést

Öt déli megye több járására másodfokú riasztásokat adott ki az ónos eső veszélye miatt a meteorológiai szolgálat péntek este.

Jelentős enyhülés érkezik – ilyen időnk lesz a jövő héten

A következő napokban folytatódik a hideg, borús, csapadékos, téli idő, mínuszokkal. Csupán a hét második felében várható némi napsütés, helyenként akár 10 Celsius-fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Jobb, ha felkészül: a front után azonnal még egy front érkezik – videó

A Brit-szigetek közelében magas, Északkelet-Európa fölött alacsony légnyomás-centrum figyelhető meg. A két központ között erős északnyugati áramlás alakult ki a szárazföld középső területei – így hazánk – fölött is. Ezzel az áramlással a pénteken érkezett hidegfront mögött szombaton máris egy újabb frontrendszer éri...

Ma már 39 fok lesz: elérte a fővárost is a harmadfokú hőségriasztás

Csütörtökre már nyolc megyére és Budapestre is a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését adta ki a hőség veszélye miatt a meteorológiai szolgálat.

Visszatér a kánikula

Fokozatosan melegszik a levegő a következő napokban: egyre többfelé várhatók 30 Celsius-fok körüli maximumok. Emellett ismét egyre több lesz a napsütés is, de helyenként záporok, akár zivatarok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hűvösebb idő jön hétvégére

A hétvégén mindenhol megszűnik a kánikula: mindenütt 30 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, többfelé csak 22 fokig melegszik fel a levegő. Sok napsütés várható, de helyenként záporok, esetleg zivatarok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú...

Szerdai menü: több nap, kevesebb eső

Ma már az újra ragyogó napsütést élvezhetjük az ország legnagyobb részén, de szerencsére kánikulai hőség nélkül, ugyanis a maximum hőmérsékletek 21 és 26 fok között várhatóak.

Néhány napig igazi strandidőnek örülhetünk

Strandidővel búcsúzik a tavasz, míg egy közelben húzódó hidegfront hatásaként a meteorológiai nyár első napjai hozhatnak némi felfrissülést – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szeszélyes május: ma is napos, de szeles idő várható

Csütörtökön ismét változékony időre számíthatunk, de már kevesebb helyen lesz csapadék, mint az előző napokban - Péntektől felmelegedés kezdődik, a jövő hét elején helyenként pedig akár 30 fokot is mérhetünk!

Hétvégére visszatér a jó idő

Az önönvizes napok után nyugodtabbra fordul az időjárásunk – derül ki az Időkép előrejelzéséből.

Felhőszakadás – kilenc megyére adtak ki riasztást

Az esős péntek után a hétvége első napján is folytatódik a csapadékos, de meleg idő.

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a vasárnap

Az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése május 7-ére.

Felhőszakadás miatt adtak ki figyelmeztetést hat megyére

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat csütörtökön – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Heves záporok, zivatarok érkeznek kedden

A hétfői napos idő után változás áll be Magyarország időjárásában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ugyanis

Esőt és hűvös időt hoz a hétvége

Borúsabb, esősebb lesz az idő a hosszú hétvégén, de a majálison ismét több lehet a napsütés. Mérséklődik a meleg is, többfelé komolyabb lehűlés is várható, a legmegelegebb órákban is 10 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet, míg másutt 20 fok körüli maximumok is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat...

Érkezik a front, csaknem 20 fokos különbség lehet a keleti és nyugati országrész között

Kettészakad az ország időjárása: csaknem 20 Celsius-fok különbség a keleti és a nyugati országrész között – hívta fel a figyelmet szerdán Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hófúvás és viharos szél jöhet csütörtökön

Továbbra is sok esőre, viharos szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Több megyére csütörtökre is másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

Hétvégén akár fagyhat is – itt az előrejelzés

Erős széllel, lehűléssel, borúsan, esősen kezdődik a hétvége, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékekre is készülni kell. Aztán ismét egyre több lesz a napsütés, és néhol már 20 Celsius-fok körüli meleg is lehet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzésében.

Jön a meleg, jövő héten 20 fok is lehet

A borongós, esős szombat után vasárnap  a Dunántúlon több helyen, máshol elszórtan alakulhat még ki kisebb eső, zápor. A Dunától keletre felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.  Hajnalban 2-8 fokot mérhetünk, napközben pedig 9-14 fok között alakul a hőmérséklet.

Záporral, zivatarral indul a hétvége

Északnyugat felől frontrendszer közeledik felénk, amely este el is éri a Kárpát-medencét – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat . A csapadékzóna két hullámban vonul át felettünk, emiatt éjszaka, valamint holnap napközben is többfelé számíthatunk esőre, záporra. Éjszaka néhol zivatar is kialakulhat.