Független lett a polgármester Pusztaszentlászlón

Kaj Istvánt választották polgármesterré a Zala megyei Pusztaszentlászlón vasárnap tartott időközi választáson, a posztért három független jelölt versengett – közölte a település jegyzője az MTI-vel.

A régi fideszes polgármestert választották újra Kémesen

Újra a régi fideszes polgármester lett a baranyai Kémes vezetője, ám a testületbe függetlenek kerültek.

Megbüntették a fideszes polgármester-jelöltet, mert iskolában kampányolt

Iskolai tanévnyitón szidta az ellenzéki jelölteket, majd ismertette a programját a gyerekeknek. 200 ezer forintra büntették a hírek szerint.

Felcsúton Mészáros küzd Mészárossal Mészáros helyéért – négy településen tartanak időközi választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Balmazújvárosban, Felcsúton és Sorkikápolnán polgármestert, Pásztón településvezetőt és képviselőket is választanak.

A Kutyapárt betömött két kátyút Felcsúton, húsz rendőr igazoltatta őket

Felcsút híres arról, hogy a betolakodó újságírókat és ellenzékieket éberen követik ráérő autósok, illetve hogy a rend őrei is rajtuk tartják a szemüket. A magát Igazi Mészáros Lászlónak nevező kutyapárti jelölt sem kerülhette el a sorsát: az elmondása szerint kifejezetten kedves rendőrök igazoltatás alá vonták...

Schmuck Andor klónozta magát a Belvárosban

Schmuck Andor független önkormányzati képviselőjelölt, a belváros V. kerületében új kampányeszközt vetett be, négy nappal a most vasárnapi választás előtt.

Hoppá: fideszes aktivista az egyik Miskolcon induló rejtélyes képviselőjelölt

Miután összellenzéki összefogás állt be az egyik helyi választókerület jelöltje, Erdei Sándor mögé, hirtelen föltűnt egy másik Erdei Sándor is. Meg egy Molnár Zsolt, akiről kiderült, hogy fideszes aktivista.

Szokás szerint hülyének nézi a baloldal a választókat…

…ezúttal a fővárosi nyolcadik kerületben. Józsefvárosban július 8-án tartanak időközi polgármesterválasztást, miután Kocsis Máté parlamenti mandátumot szerzett. A baloldali és liberális pártok Hódmezővásárhelyhez hasonlóan ismételten független jelmezbe bújtatták közös jelöltjüket, gondolván, hátha megint bejön a...

Három településen ma ismét választanak

Három településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: Drávagárdonyban és Herencsényben polgármestert, Záhonyban településvezetőt és képviselőtestületet választanak.

Máris megbukott az ellenzéki előválasztás

Józsefvárosban egy független jelölt is bejelentkezett a polgármesteri posztért, így már biztosan nem jön létre az a baloldali álom, hogy a közelgő időközi választásokon mindenhol csak egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP jelöltjének – tudta meg a PestiSrácok.hu.  Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselőjének...

Kiskunhalas és Rózsafa polgárai is választottak

Hódmezővásárhely mellett tartottak még két időközi választást az országban, a Kiskunhalasi más eredménnyel járt, mint az említett településen zajlott polgármesterválasztás. Itt olyan eredmény született, amely minden bizonnyal a kormánypárt fontos példája lesz a következő hetekben.

"Az egész univerzum Hódmezővásárhelyre figyel"-Legfrissebb hangulatképek a piacról és a kocsmából - Városi Kurír

Kollégáink a Szegedma hírportáltól egész nap Hódmezővásárhely utcáin cirkálnak, és folyamatosan tájékoztatják az érdeklődődőket az időközi választás hangulatáról.

Pörög az időközi választás Hódmezővásárhelyen, magas a részvételi arány

A megszokottnál sokkal nagyobb a választói aktivitás Hódmezővásárhelyen az időközi polgármester-választáson, 11 óráig a választók 28,14 százaléka volt voksolni.

Vasárnap Hódmezővásárhelyre figyel az ország, Lázár szerint a város gyarapodása a tét

A vasárnapi időközi polgármester-választáson Hódmezővásárhely jövője, gyarapodása, fejlődése a tét – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az alföldi városban.

A hódmezővásárhelyi csata - A lázárizmusról - Városi Kurír

Márki- Zay Péter, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás, ellenzéki pártok által támogatott független jelöltje, közösségi oldalán osztott meg gondolatokat a "lázárizmusról".Köztudott, hogy Lázár számára presztízs- de létkérdés is hogy február 25-én az általa támogatott Fidesz-jelölt győzzön.

Rákócziújfaluban időközi választást tartanak

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákócziújfaluban, a tisztségért négy jelölt indul – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.

Váci megyéspüspök: egy papnak a napi pártpolitika fölött kell maradnia

A váci megyéspüspök elítélte a vásárhelyi paptársát, mert az nyíltan kiállt egy politikai párt mellett. A szeged-csanádi egyházmegye szerint Németh László esperes cáfolhatatlan tényeket közölt.

Tanyaközpontban beszélt Lázár a fiatalok helyben boldogulásának biztosításáról

Lázár János miniszter a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyaközpontban beszélt arról, hogy egy városvezetésnek a legfőbb feladata az, hogy helyben biztosítsa a fiataloknak a boldogulást.

Váratlan fordulat: egy volt szocialista is indul a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson

Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos, korábbi szocialista önkormányzati képviselő a február 25-ei hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Kisszekeresen is a független jelölt nyert az időközi választáson

Az egyedüli jelöltet, a független Váradiné Vincze Szilviát választották meg polgármesternek a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisszekeresen – közölte Nagyszekeres, Kisszekeres, Zsarolyán és Nemesborzova községek körjegyzőségének vezetője vasárnap este az MTI-vel.

Ismét a független Bán István nyerte a megismételt polgármester-választást Pusztahencsén

Újra Bán István független jelölt nyerte a megismételt időközi polgármester-választást a Tolna megyei Pusztahencsén. A helyi választási iroda vezetője, Erdei Tamás tájékoztatása szerint a 816 szavazásra jogosult közül 632-en vettek részt a választáson.

Nahát, egy független jelölt lett Mezőnagymihály polgármestere

A független Némethné Kovács Andrea nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihályon.

Egy kiábrándult fideszes, Márky-Zay Péter indul a hódmezővásárhelyi időközi választáson.

Egy kiábrándult egykori fideszes szavazó lesz a fideszes jelölt kihívója a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Két településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

Két településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

Pénzt ígért, ha rá szavaznak – megsemmisítették a polgármester-választás eredményét

Az egyik jelölt tiltott kampányolása és szavazatvásárlási szándéka miatt a hétvégén a Tolna megyei Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét megsemmisítette a Területi Választási Bizottság.

Szelidné Gerencsér Angyalkát választották Kisbajom polgármesterének

Szelidné Gerencsér Angyalkát (független) választották meg vasárnap a Somogy megyei Kisbajom polgármesterének. 

A Fidesz jelöltje, Dalos Attila nyerte a solymári időközi választást

A Fidesz jelöltje nyerte a solymári időközi választást, amelynek érdekessége az volt, hogy az ellenzék egyesített erővel, egyetlen jelölt mögé beállva próbált nyerni.

Zalában és Borsodban időközi választást hozott a december

Két településen tartanak ma időközi választást, a Zala megyei Németfaluban polgármesterre voksolhat a 159 választópolgár, míg a borsodi Tornakápolnán polgármestert és képviselőt választhat a 22 választásra jogosult lakos.

Egy szavazattal lett győztes az új polgármester – az eredményt kifogásolják

Három kifogás is érkezett, miután a vasárnap tartott időközi választáson Lendvajakabfán egy szavazattal győzött az egyik polgármester-jelölt a másik ellen.

Fideszes polgármestert választott egy borsodi falu

Tóth Zsuzsanna, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármestert-választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csokvaományon, a tisztségért hatan indulnak.