Bloomberg: Magyarország vétózta meg a közös EU-s állásfoglalást Putyin elfogatóparancsáról

Az EU igazságügyi minisztereinek közös nyilatkozatát sem írta alá Varga Judit.

Ujhelyi: rossz hírt hozok! Az Európai Bizottság nem fogadja el a kormány módosításait!

Bár ne lenne igazam és ott tartanánk, hogy az Orbán-kormány végrehajtotta már a szükséges jogállami módosításokat, visszanyeste a NER legrücskösebb csápjait és jöhetnek végre a fideszes bűnök miatt évek óta befagyasztott források.

Elsöprő többséggel szavazták meg az FBI új igazgatóját

Az amerikai szenátus elsöprő többséggel megszavazta kedden Christopher Wray kinevezését a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére. A száztagú szenátusban 92 politikus szavazott igennel és 5 szenátor utasította el Wray kinevezését.

Handó Tünde: a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését

A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek.

Polt Péter mégis csúnya dolgokat talált a NAV-nál?

A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek.

Bizonyossá vált: Panda holttestét talták meg

Az elvégzett igazságügyi szakértői vizsgálatok alapján 2008. novemberében az Emődről egy évvel korábban eltűnt kislány, Panda csontjait találták meg a település külterületén.

Három miniszter hátráltatta az ombudsmant

Nem hozott érdemi döntést és nem tett eleget az alkotmányos kötelezettségeinek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az egyik rendőrszakszervezet panasza kapcsán - állapította meg Szabó Máté ombudsman.

Új mindennapok – Komplex cselekvési program Borsodban

Komplex cselekvési programot dolgozott ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

"Albert a király!" - "Draskovics meg mondjon le!"

Bár Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány leváltásának politikai döntése ellen tüntettek vasárnap Miskolcon, mégsem ő volt a rendezvény "főszereplője".