Márki-Zay kitálal - hazudik a Fidesz reggel, délben és este..... - Városi Kurír

Nem tud belenyugodni a Fidesz a hódmezővásárhelyiek döntésébe és demonstrálni próbálják, hogy mi vár ránk, amikor máshol is győz a népakarat.

Új adót tervez a kormány a kiadó lakásokra

Rendet vágna a kormány a kiadó lakások piacán, egyúttal "átláthatóbbá és nyomonkövethetőbbé tenné a lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonosok tevékenységét", írta szerda számában a Magyar Idők .

Veres: Arcátlanság ez az ingatlanadó

Az ingatlanadó kemény ütés lesz a pangó ingatlanpiacra – hangsúlyozta a volt pénzügyminiszter a Gépnarancsnak adott nyilatkozatában.

Ingatlanadó: a második lakásra 65%-kal, a harmadikra 150%-kal, a negyedikre már 300%-kal nagyobb adót kell fizetni

Sürgősségi kormányrendeletben fogadta el tegnap a román kormány az ingatlanadózás módosítását, amely szerint a második lakásra az eddiginél 65%-kal, a harmadikra 150%-kal, a negyediktől felfele pedig 300%-kal több adót kell, hogy fizessen a tulajdonos.

A Fidesz és a Jobbik azért bevezetné az ingatlanadót

Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető - mondta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa még csütörtökön, a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete rendezvényén Budapesten.

Szakértők az eltörölt ingatlanadó kapcsán

Az Alkotmánybíróság eltörölte a vagyonadónak az ingatlanadóra vonatkozó részét.

Élénkülő piac, csökkenő árak, javuló hitelezés - Lakáspiac 2010

2010-ben a tranzakciószámok növekedése, az első félévben továbbra is csökkenő árak, a hitelezési volumen csekély növekedése várható, bizonytalan politikai környezetben.

Kioktatta a PM az ombudsmant!

Szakmai konzultációt ajánlott a Pénzügyminisztérium, és egyben cáfolta Szabó Máté ombudsman álláspontját, mely szerint a vagyonadóról szóló törvény ellentétes lenne az alkotmánnyal.

Mi a hasonlóság az állatorvos, és az ingatlanadó között?

A szabadság és a felelősség elválaszthatatlanok egymástól.

Tarlós támogatja Demszkyt az ingatlanadó elutasítása ügyében

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciószövetsége egyetért a főpolgármesterrel az ingatlanadó elleni fellépésben; Demszky Gábor ebben számíthat a fővárosi ellenzék egységes támogatására - közölte Tarlós István.

Íme az új ingatlanadó!

Döntött a kormány szerdai ülésén az adótörvények módosításáról - jelentette be az ülés utáni kormányszóvivői tájékoztatón Szollár Domokos.

Ennyire érdekelte őket a vagyonadó!

Az adótörvények vitáján alig egy tucat képviselő hallgatta végig a Pénzügyminisztérium érvelését, hogy miért kellene megszavazni olyan lépéseket, mint a jövőre tervezett vagyonadó, vagy a munkaadói járulékok és a személyi jövedelemadó csökkentése.

Az ingatlanadó aránytalanságai

Lesznek akik túlfizetnek, mások az indokoltnál kevesebbet, ha bevezetik az ingatlanadót.

Ingatlanadó kalkulátor

Lesz vagy sem, már kiszámolhatod kellene-e fizetned ingatlanadót!

Ingatlanadó: még nincs, de már megbukott?

Készül a vagyonadó koncepciója; a kormány azt mondja, szükség van a bevételre, a Fidesz azt ígéri, azonnal eltörli, ha hatalomra kerül.

Tóta W. Árpád - Füstadó

Az ingatlanadó az első súlyosabb konfliktus Bajnai és a szocik között, csak igyekeznek titkolni.

Kósa: Nem hajtják be az ingatlanadót az önkormányzatok

Az önkormányzatok akkor sem fogják behajtani az ingatlanadót, ha azt mégis bevezeti a kormány - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

A szocialisták méltányosabb ingatlanadót kérnek Bajnaitól

Szerdán órákon át egyeztetett a témában Oszkó Péter pénzügy-, Varga Zoltán önkormányzati miniszter, valamint Jauernik István államtitkár – egyelőre eredmény nélkül - írja a Népszabadság.

Készek ellenszegülni az ingatlanadó törvényének a fideszes önkormányzatok?

Az önkormányzatok akkor sem fogják behajtani az ingatlanadót, ha azt mégis bevezeti a kormány - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

Finomítanának az ingatlanadón

A szocialisták méltányosabb ingatlanadót kérnek Bajnaitól.

Ingatlanadó: a házad mindig annyit ér, amennyiért elkel

A bejelentett jövő évi adóterveket még a nyáron keresztül szeretné vinni a Bajnai-kormány.

Bajnai sajnálja

A szakértői kormány pártfüggetlen miniszterelnöke Gyurcsány országelhagyásra buzdító mondatára kísértetiesen hajazó megnyilvánulásra vetemedett a tervezett ingatlanadó kapcsán.

Sávos lesz az ingatlanadó, garázsra is fizethetünk

Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben, az MTI szocialista forrásból származó értesülése szerint.

Oszkó Péter pénzügyminiszter biztos benne, hogy sok ingatlanadót fog fizetni

Oszkó Péter pénzügyminiszter a Népszavának arról beszélt, hogy irreálisan magas lenne az ingatlanadó 1 százalékos kulcsa, de pontos számot nem mondott.

Az ingatlanadó mértéke és sávjai

Mekkora lehet a jövőre bevezetendő ingatlanadó sávhatára és mértéke?

Kósa: a Fidesz elutasítja és ha kell, eltörli az ingatlanadót

Ha a Bajnai-kormány bevezeti is az ingatlanadót, a Fidesz mindenképpen eltörli azt, miután kormányra kerül - jelentette be az ellenzéki párt alelnöke, Kósa Lajos.

Mindenképpen be akarják vezetni az ingatlanadót

A pénzügyminiszter arra nem tudott még válaszolni, hogy mekkora minimális értéktől kell majd ingatlanadót fizetni, de azt mondta: jóval nagyobb lesz a jövedelemadó-csökkenésből fakadó összeg, mint amekkora terhet az ingatlanadó jelent.

Az örökösökön hajtaná be a kormány az ingatlanadót

Oszkó Péter azt is ígéri, hogy a munkavállalókat sem terheli majd jelentősen a sajtóhírek szerint fél százalék körülire tervezett ingatlanadó, azt ugyanis ellensúlyozhatja a személyi jövedelemadó-csökkentés.

Szakértők: négyzetméter alapján fizessük az ingatlanadót

Az Alkotmánybíróság azért nem értett egyet a luxusadóval, mivel annál a lakás alapterületét kellett felszorozni a helyi önkormányzat által meghatározott számmal, és az így kiszámított érték (lakásár) lett az adó alapja, vagyis "normatívan" állapították meg az ingatlan értékét.

Két lépcsőben vezethetik be az új ingatlanadót

A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormány két lépcsőben tervezi egy új típusú ingatlanadó bevezetését: első körben egységesítenék és kötelezővé tennék a meglévő, ingatlanhoz köthető adókat, s ezt csak jóval később követné a valódi, értékalapú adó bevezetése.