Brutális drágulás a fővárosban: már egymillió forint felett van az átlagos négyzetméterára a téglalakásoknak

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett – közölte a Duna House szombaton az MTI-vel.

Durván bezuhantak az ingatlanárak a gödi akkumulátorgyár tágabb környékén is

Budapest északi vonzáskörzetében erősen csökkentek az ingatlanárak.

90-110 milliót is elkérnek egy nyaralóért a Balatonnál

Kilőttek az árak a magyar tengernél, a luxuskategegóriában a milliárdos nagyságrendű vételár is előfordul.

A hazai ingatlanárak fasorban sincsenek európai viszonylatban

Az, hogy mi számít drágának, viszonyítás kérdése.

Csak 2020-től jön az áfaemelés, de már most drasztikusan emelkedtek az árak

A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint a termelékenység jelentős javítására lenne szükség az építőiparban.

Budapestnél is drágább a Balaton

Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél, luxuscikké vált a balatoni nyaraló.

Soha nem kerültek még ennyibe a magyar lakások

A magyar lakások drágultak legnagyobb arányban – legalábbis az Eurostat statisztikája szerint, amely 29 európai országot vizsgált. Nominálisan még sosem voltak ilyen drágák a magyar lakások – írja az mfor.hu .

Egymilliós négyzetméterár, egy jó hely, egy Orbán-haver - új Pasa Park épül?

Rekordáron hirdetik a Római-parti hullámtéren készülő apartmanjaikat neves nagyvállalkozók – köztük Garancsi István –, akik az építési tilalom előtt kaptak engedélyt.

Durva: Két év alatt 50 százalékkal emelkedtek a budapesti lakásárak

Több mint 50 százalékkal emelkedtek a lakásárak Budapesten az elmúlt két évben, míg országos átlagban mintegy 28 százalékos volt a növekedés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új lakásár-indexének adatai szerint.

Csúcson a lakásárak

Nagyot nőttek a használt lakások árai.

Kilépjünk az EU-ból, hogy csökkenjenek az ingatlanárak?

A Brexit megszavazása után két héttel 43%-kal esett a forgalom Londonban.

Mikor érdemes budapesti ingatlant vásárolni?

Várjunk még, vagy most vágjunk bele? Olvasson tovább és megtudja.

Nagyot drágultak a budapesti ingatlanok

Az elmúlt egy évben emelkedtek a kínálati árak az ingatlanpiacon, de jelentősek a területi különbségek az Otthontérkép és az Ingatlantájoló által készített statisztika szerint.

Melyik osztrák síterepen legdrágábbak az ingatlanok?

Valószínűleg vannak honfitársaink, akik valamelyik osztrák síterepen vettek ingatlant, de olyanok biztosan még többen, akik legalább két csúszás között ezen valaha is elgondolkoztak.