innováció

A disztruptív innovációk alapjaiban alakíthatják át a közlekedést

A Roland Berger nemrég közzétett felmérése szerint világszerte a sofőrök 46 százaléka már lemondana a vezetésről ha önvezető taxikkal is közlekedhetnének.

Az Apple szívesen segítene a robotjárművek szabályozásának kidolgozásában

A vállalat egyúttal szorgalmazza a balesetekre és kritikus közlekedési helyzetekre vonatkozó adatok anonim megosztását a robotjárművek fejlesztői között a fejlesztési folyamat javítása és felgyorsítása érdekében.

Hamarosan önvezető BMW-k fogják ellepni München belvárosát

Önállóan közlekedő autók tesztelését kezdi meg jövőre München belvárosában a BMW.

Szijjártó megszakértette az innovációt: egyre durvább kihívásokkal kell szembenézni 

Új, kutatásra-fejlesztésre, innovációra épülő fázisba kell léptetni a magyar gazdaság növekedését, a kreativitásra és a szellemi tőkére kell építeni. Ez jó kiindulási alap a gazdaság következő fejlődési szakaszának megteremtéséhez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Díjnyertes az innovatív karton palack

Budapesten vehette át a rangos WorldStar díjat a Tetra Pak, első aszeptikus karton palackjáért, a Tetra Evero Asepticért.

Ahogy Orbán naponta hazudtolja meg saját magát, annál innovatívabb örökmozgó nincsen

Akinek három-négy napnál tovább terjed a memóriája, annak nem újdonság, hogy Orbán Viktor ritkán szokott egy-egy véleménye mellett hosszabban kitartani. Beszédei megírásakor két nagy ellensége van, a tér és az idő: ezek együtt olyan bonyolult mátrixot alkotnak, amiben képtelenség úgy hazudnia, hogy a hazugság ne rögtön annak...

Orbán Békéscsabáig ment eddigi legfélelmetesebb mondatával

Jó dolog a kisvasút, meg a kert végébe felhúzott stadion – majd az utókor kontextusba helyezi, mint Janukovics arany vécékeféjét – de amikor egy ország miniszterelnöke a teljes tudáságazatot teszi zárójelbe, az azért elég rémisztő.

Sivatagi cserjéből készített gumiabroncsot a Bridgestone

A Bridgestone Corporation bejelentette, hogy sikeresen kifejlesztett és legyártott egy olyan gumiabroncsot, amely természetes gumi összetevőit 100%-ban guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte.

Tényleg tanulni akarnak a cégek a Google-től vagy csak a pingpongasztalaik tetszenek?

A legjobbak megtalálása, megtartása és motiválása minden cég álma, miközben olyan dinamikus növekedést produkálnak, mint a Google.

Új kutatóközpontot avattak Karcagon

A PET palackok teljes újrahasznosítását lehetővé tevő innovációs központot ünnepélyes keretek között avatták fel a Karcagi Ipari Parkban.

Fejlődő országok reménye: 20 dolláros víztisztító a nehézfémek eltávolítására

Egy texasi diák innovatív vízszűrő berendezést fejlesztett, amely mindössze 20 dollárból előállítható, és alkalmas az elektronikai hulladékokból származó nehézfémek eltávolítására ivóvízből vagy szennyvízből.

Ingyenes navigációs szoftver az IGO-tól!

10 éves születésnapját ünnepli az NNG cég.

Szakmai szövetség: kiemelten költenek innovációra az orvostechnikai beszállítók

Mintegy ötmilliárd forintot, éves árbevételének 7-12 százalékát fordítja innovációra nagyjából tucatnyi, magyar magántulajdonban lévő egészségügyi beszállító vállalkozás – derül ki a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ) közleményéből.

Luke, én vagyok a lézerfényed: új lámpákkal hódít a BMW +VIDEO

A 2015-ös Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon a CES-en a BMW újfent bebizonyítja, hogy világelső az innovatív lézerfény-technológia fejlesztésében.

A Graphisofttól a MASAT-ig - innovátorok konferenciája

Első konferenciáját tartotta meg december 4-én Budapesten a Benczúr Házban a Fidelitas idén alakult innovációs kabinetje és az Innovatív Találmányokért Egyesület.

Trágyázzon Ön is vizelettel!

Meglepően hangzik?

Innováció és az emberek a Philips új irányelvének középpontjában

„Innovation and you” elnevezés, valamint újratervezett Philips cégér is jelképezi a holland óriásvállalat újrapozícionált brand irányelvét, amely egyenes következménye annak, hogy a cég mindig is olyan innovációkat fejleszt, amely fontos az emberek számára, és ami a Philips azon megfontolásából jött létre, miszerint egy...

Vízfertőtlenítés napfénnyel

Egy egyszerű és könnyen, költséghatékonyan megvalósítható módszerrel is kísérleteznek a szegényebb országok számára, amely a napfény UV tartományát képes minél hatékonyabban felhasználni vízfertőtlenítésre.

Így lehet ivóvizet nyerni szélturbinával

Ivóvíz állítható elő a levegőből egy új, innovatív szélturbinával.

Olcsóbb széturbinák:

Szélenergia új oszlopok nélkül? Egy érdekes innováció olcsóbbá és könnyebben elérhetővé teheti a szélenergiát. Csökkenthető a beruházás költsége, spórolni lehet a fémmel miközben használjuk a meglévő infrastruktúrát.

A kávé szerepe a munkahelyteremtésben

A kávé egy hulladékszegény innovációval hozzájárul az élelmiszer-ellátás biztonságához, a "metánt széndioxiddá alakítja" és becslések szerint 50 millió munkahelyet hozhat létre.

A penicillin GMO-s évfordulója

A GMO-kban gonosz gnómokat látó szervezetek nem egy esetben törekednek komoly politikai szerepre.

Környezetvédelmi biotechnológiai verseny innovatív start-up cégeknek

A francia Genopole Bioklaszter, a Kutatási, a Környezetvédelmi, az Ipari Minisztérium, valamint a Chimex és a Bongrain támogatásával hirdet start-up cégeknek versenyt, melynek célja, hogy a fiatal innovatív cégek segítséget kapjanak projektjük megvalósítása során.

Mobilbarát weboldalak: Jönnek az alakváltó mobilok

Alakváltó mobiltelefonok prototípusait mutatták be a Bristoli Egyetem tudósai – az általuk kifejlesztett technológiák forradalmasíthatják a hordozható eszközök fejlődését.

Hajjal működő olcsó napelem

A 18 éves nepáli Malin Karki felfedezte, hogy a hajban található melanin képes helyettesíteni a szilíciumot a napelemekben.

A kávé szerepe a munkahelyteremtésben

Egy innováció megvalósítása 50 millió munkahelyet hozhat létre az élelmiszeriparban.

A kávé szerepe az élelmiszer-ellátás biztosításában és a munkahelyteremtésben

A kávé hozzájárul az élelmiszer-ellátás biztonságához, a metánt széndioxiddá alakítja és 50 millió munkahelyet hozhat létre.

Magyar sikerek a napenergiát hasznosító innovatív házak versenyén

A Solar Decathlon egy nemzetközi, egyetemek közötti innovációs verseny, ami 2002 óta kerül megrendezésre.

Világítva tisztítja a levegőt az algalámpa

Annyi szén-dioxidot nyel el egy év alatt, mint egy fa egész élete során - ez a legfőbb érv az algalámpa mellett, amely ideális fényforrás szennyezett levegőjű közterületekre.

Szórakozás és élmények új generációja - Panasonic Smart VIERA koncepció

A japán gyártó idei LED LCD és plazma TV készülékcsaládjaiban ölt testet a Panasonic Smart VIERA koncepciója, mely a képminőség mellett az internet kapcsolat, az egyszerű kezelés, a formaterv és a környezettudatosság területein is rengeteg újdonságot egyesít…