integráció

Soros adott pénzt Lázár János programjára

Soros György alapítványa pénzzel segítette Hódmezővásárhelyt.

Orbán: a migráció tönkreteszi Európát

A Magyarországi Református Egyház honlapjának adott interjúban a kormányfő a migrációról azt mondta, "nem menekültválságot kell megoldanunk, hanem egy történelmi feladatot, hogy mi, európaiak, magyarok, keresztények hogyan viszonyuljunk a népvándorláshoz".

Törvénnyel tiltanák a burkát a németek

A német belügyminiszter, Thomas de Mazière szerint a társadalmi együttélés érdekében törvényben kellene előírni, hogy az állami intézményekben, iskolákban, bíróságon a közszolgálatban ne lehessen az arcot teljesen elfedő ruhában megjelenni.

Elkészült a németek menekültprogramja

A német kormány elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette szerdán a menekültek társadalmi beilleszkedéséről szóló törvényjavaslatát, amely szélesíti a menekültek munkavállalási lehetőségeit és rögzíti integrációs kötelezettségeit.

Balogék munkát ígérnek a hajléktalanoknak

A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerőpiaci integrációját segítő program indulhat hamarosan – közölte a Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

Így lesz az iszlám “államvallás” Belgiumban

Koen Genns belga belügyminiszter szerint a radikalizálódás ellen egyetlen hatékony fegyver van, az iszlám közösségek jobb integrációja a belga társadalomban.

Asszirológus: nem segítenek az integrációs tanfolyamok

Dezső Tamás asszirológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense "nehezen hiszi", hogy a migránsok évezredes kulturális és civilizációs különbözőségeit felül lehet írni egy integrációs tanfolyammal.

Szakértő: hosszú távon lehet csak integrálni a tavaly érkezetteket

A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint a migránsok integrációja kétoldalú folyamat, amelyben mind a befogadó társadalomnak, mind a befogadott embereknek ugyanolyan szerepük van.

Ellopták a karácsonyt

A migránsválság miatt Európa-szerte extrém tervek születnek a sikeres integrációra, azonban sok esetben a fogadó országok identitását sodorja veszélybe az érkező embertömeg.

Merkel, Orbán, Integrációk és...

A menekülthelyzetre, a kialakított válságra (is) hivatkozva a kormányzat szinte erőltetett menetben halad a hétköznapitól a politikai fasizmus felé.

Kinek kellenek a bevándorlók? Nekünk, de erősen

Hiába nem tetszik Európának, ilyen pocsék népszaporulat mellett mindenképpen bevándorló tömegekre van szüksége, különben pár évtizeden belül komoly bajok lesznek a nyugdíjrendszerrel, a költségvetésekkel, és oda a híres jóléte is. A bevándorlók viszont komoly gazdasági potenciált jelentenek, mondják is sokan: rá kellene...

A Bayern München játékosai menekült gyerekkel az oldalukon lépnek ki a pályára

A Bundesliga-csapatok szurkolói után a Bayern München klubvezetői is kiállnak az Európába érkező menekültek mellett. Támogatják a beilleszkedést, és nem csak gesztusokkal – írja az Origo .

Köntörfalak nélkül a bevándorlásról

Az Ökopolisz Alapítvány szervezésében szakértők és politikusok ültek egy asztalhoz, hogy megvitassák a bevándorlás aktuális kérdéseit.

Aranypánt-díj: hétköznapi roma hősök

Óvónő, mikrobiológus, buszsofőr cukrász és építész: a Roma Sajtóközpont kampányában tíz, környezetében tevékenységével, munkájával megbecsülést kiváltó ember történetét ismerhetjük meg.

Bakay Péter evangélikus lelkészt Wallenberg-díjjal tüntették ki

A társadalmon belüli előítéletek leküzdéséért tett kimagasló tevékenységéért Bakay Péter evangélikus lelkész, cigánymissziós referens, Durkó Albert pünkösdi lelkipásztor, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője, Szénási Jonathan Sándor református börtönlelkész, a Közép-dunántúli Országos...

Szövetségbe forrva

Ez a fénykép nem valamiféle ízléstelen Photoshop-varázslat, hanem a lehető legkomolyabban veendő történelmi valóság: az American Nazi Party (ANP) alapítója, George Lincoln Rockwell (1918-1967) 1961. június 25-én tíz ANP-aktivista kíséretében tiszteletét tette a Nation of Islam (NOI) nagyszabású washingtoni gyűlésén, ahol többek...

Integráció? Bukás?

„Végső soron arról van szó, hogy nem vesszük megfelelően figyelembe az embereket, sem egyénileg, sem csoportként”. Ez különben már csak azért is figyelemre méltó, mert a populista szájtépők pont ennek a figyelemnek a látszatával operálnak.

A Samsung 400 000 fiatalt kíván bevonni oktatási programjába 2019-ig

A Samsung Electronics felismerte, hogy a szakképzett munkaerő hiánya alakult ki az európai technológiai szektorban, és a spanyolországi Malagaban megrendezett Samsung Fórum megnyitóján a mai napon elkötelezte magát amellett, hogy beruházásokkal támogassa a fiatalok képzését.

Lézer Dzsonni for president!

Kedves Feleim, itt az idő!

Az intim szőrtelenítés divat, vagy elvárás?

Az intim szőrtelenítés manapság már nem csak divat szinten van jelen az életünkben, hanem napi rendszerként, és nem az a furcsa, aki borotválja az alfelét, hanem az, aki nem.

Mesterkurzus: A sport szerepe az integrációban

„Ilyen esetben sokszor még magunkat sem viseljük el, nem hogy a társadalom perifériájáról érkező társainkat.

Beépült a Facebook a legfrissebb Skype kliensbe - képek!

A Skype legfrissebb verziójában használat közben nem kell külön bejelentkezni a közösségi oldalra.

Egyenruhát az iskolákba!?

Szülői kezdeményezésre uniformist öltenek a Varga Tamás Általános Iskola két első és egy második osztályának nebulói.

Október 15 - A fehér bot nemzetközi napja kapcsán

A világnap környékén a sajtó kiemelt figyelmet szentel a vak és gyengénlátó emberek életének.

Mutasd meg magad! - Közös a világunk - IntegrArt 2010-2011. Filmverseny

Ha elmúltál 18 és még nem vagy 36, szeretsz filmezni, de még nem rukkoltál elő az ötleteiddel, akkor most ragadj kamerát és egy 5-10 perces kisfilmben mutasd meg magad!

Cigányokat a cigány iskolákba - Lehetnek-e előnyei a szegregációnak?

Már 170 településen működik homogén cigány iskola, 700 intézményben pedig szándékosan külön osztályt indítottak a cigánygyerekeknek, írta az mr1-kossuth.hu. A problémát nem az oktatásnak kell megoldania – ezt mondja Gloviczki Zoltán, a közoktatásért felelős helyettes államtitkár, aki szerint vannak előnyei a szegregációnak.

Sikerült-e egyetlen országnak is a cigány integráció?

A címben feltett kérdésre a válasz: ilyen országot nem ismerünk.

Sportolók a DOWN-szindrómás gyermekekért

Dzsudzsák Balázs, Besenyei Péter, Gyurta Dániel, Erdei Zsolt "Madár", Kozmann György, ifj.

Cigány integrációs kutatás: boncolás szike helyett fejszével

Van-e értékelhető haszna a cigány és nem cigány gyerekek együtt-tanításának?

Twitter - "Bárhol"

A Twitter vezérigazgatója, Evan Williams ma jelentette be az "At Anywhere" ('Bárhol') platformot, mellyel a mikroblog honlapokba történő mélyebb integrációja válik lehetségessé.