Több ipari park épül Bihar megyében, a román-magyar határ közelében

A margittai és vaskohsziklási beruházások kivitelezésére beérkezett kilenc-kilenc ajánlatnak az elbírálása még folyamatban van - írták.

Ipari parkot adtak át Kisbéren

Az önkormányzat kis- és közepes méretű cégeket szeretne ide betelepíteni, illetve azoknak, már a városban működő vállalkozásoknak kínálnak itt alternatívát, amelyek több telephelyen voltak kénytelenek működni, esetleg zavarták működésükkel a lakosságot - tette hozzá a polgármester.

Szolnokon építi meg az ország legnagyobb energiatárolóját a Forest-Vill Kft.

Mindezek mellett a társaság napelemes parkok projektvezetésével, kivitelezésével, valamint energiatárolók kivitelezésével is foglalkozik.

Több mint 128 millió forintból épített ki logisztikai és vizsgálati központot a Bonus Schild Kft. Miskolcon

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) pályázatán belül valósult meg - közölték.

Kiemelkedő évet zár a Schneider Electric 2023-ban

Kiemelkedő évet zár a Schneider Electric 2023-ban Magyarországon, gőzerővel halad a cég Dunavecsén megvalósuló okosgyárának építése, és emellett többmilliárd forintot ruháztak be más magyarországi üzemeikben - közölte a társaságaz MTI-vel.

Bővítette kapacitását a szentesi Hydro-Kor Kft.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2011-ben alapított, magyar magánszemélyek tulajdonában álló, 19 alkalmazottat foglakoztató Hydro-Kor Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly csaknem 304 millió forint volt, ami 65 százalékkal haladta meg az előző évit.

Mágneses anyagmozgatás - ipari szinten is!

A mágneses anyagmozgatás, bár kevesen gondolják, ma is az ipar egyik legmegbízhatóbb emelési és mozgatási technológia.

Logisztikai szövetség: 2022 rekordév volt az ipari és logisztikai ingatlanok piacán

Kalmár Milla a közleményben hangsúlyozta, az élénk kereslet miatt a bérlőknek legalább 9-12 hónapra előre érdemes gondolkodniuk, ha új helyszínt keresnek, mert a kiválasztási és bérbeadás folyamat akár 6-9 hónapig is eltarthat.

Feketesugárzó fűtés - mi az, mire és miért jó?

A feketesugárzó tulajdonképpen infra sötétsugárzó, nevét fekete színéről kapta. A fekete sugárzó fűtés az egyik legkedveltebb elektromos fűtés fajta, ha műhelyfűtés, csarnokfűtés, raktárfűtés vagy éppen teraszfűtés megoldást keresünk.

Ipari ventilátor típusok

Melyek az ipari ventilátor típusai?

A papír repülőt gyártó robot

A kétkezes robot a 2015-ös Taipei Nemzetközi Automatizálási kiállításon mutatkozott be, melyen megállás nélkül papírrepülőket hajtogatott.

Szingapúri Részvények ETF Alap

Szingapúri részvények között a Pénzügyi 50%-ban, az Ipari részvények pedig 20%-ban dominálnak a szingapúri részvények ETF alapjában.

4 milliárdos Ipari Park fejlesztés! Íme a nyertesek listája

A támogatottak között van 2 szolnoki, 1 debreceni, 1 törökszentmiklósi és 1 baktalórántházi projekt.

2009 a beruházások éve lesz!

Ipari park, ifjúsági szálló, vízi tanösvény, művelődési ház, idősek otthona, Turul szobor és új belváros épül Rakamazon!

Időt nyertek az almatermesztők Szabolcs-Szatmár-Beregben

November 30-ig meghosszabbították az ipari alma után járó támogatás pályázati határidejét.

Veszíthet a termelő, aki késve kéri a támogatást

Már csak egy hónap áll az ipari almájukat értékesítő termelők rendelkezésre, hogy a „de minimis” támogatás iránti kérelmüket benyújtsák.