Szekszárd: Megújult a Szakács Kft. irodaháza - építési hírek

Szekszárd, 2023. szeptember 9., szombat (MTI) - Felújította és bővítette irodaházát, technológiai fejlesztéseket valósított meg az épületgépészettel foglalkozó, szekszárdi Szakács Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 239 millió forintos támogatásával - közölte a cég az MTI-vel.

Fűtés nélkül is 22-26 fok lesz egy bécsi irodaházban

A fejlesztők szerint az épületben 22-26 fok között lesz a hőmérséklet.

Garancsiék 35 méter magas ingatlant is építhetnek a Dürer kert helyén

A hvg.hu írta meg, hogy a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a Garancsi István érdekeltségébe tartozó, egykori a Dürer kertnek, korábban pedig az ELTE angol tanszékének helyet adó területen zajló ingatlanfejlesztési projektet.

Leromlott művelődési házból lett modern irodaház Pécsen

Mindehhez tíz év és több mint 1,2 milliárd forintnyi támogatás kellett.

Tudja, milyen új épületek nyomják fel leginkább egy környék értékét?

A járvány kitörésekor talán azt hittük, hogy ebben az évben nagyon sok projekt és építkezés leáll, erre azonban rácáfoltak az irodafejlesztők: 106 ezer négyzetméternyi irodaterület készülhet még ebben az évben.

Friss: lángokban áll egy budapesti irodaház

Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, a környéket lezárták.

Letették a Kopaszi-gáton épülő MOL-felhőkarcoló alapkövét

Letették a Mol-csoport új székházának alapkövét kedden Budapesten; a Kopaszi-gáton épülő, 120 méter magas, 28 emeletes, várhatóan 2021-re elkészülő Mol Campus a főváros legmagasabb épülete lesz.

Megkapta az építési engedélyt a Váci útra tervezett 23 emeletes irodaház

Megkapta a jogerős építési engedélyt, így hamarosan kezdődhet Budapest legmagasabb A-kategóriás irodaháza, a Twist-Budapest City Tower torony-irodaház építése – közölte a GTC Magyarország ingatlanfejlesztő cég kedden az MTI-vel.

Amszterdami zöldház, ki látott már ilyet?

Első pillantásra olyan, mint egy lebombázott amerikai irodaház, amit visszahódított a természet.

A világ első 3D-nyomtatású irodaháza Dubajban épült

Meg sem lepődünk, hogy Dubaj volt az első.

Hét érdekes megfigyelés a parkolási rendszerek fejlesztéséhez Hollandiából

A belvárosi területeken jelentkező parkolóhelyhiány nem csak a közlekedésben okoz problémákat, hanem az élet sok más területén is.

Használaton kívüli irodaház lángolt Veszprémben

Kigyulladt egy használaton kívüli irodaház Veszprém belvárosában szerda éjjel – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kilencmilliárdért kap irodaházat Kövér László hivatala a Kossuth téren

Nettó 9 milliárdot használhat fel az Országgyűlés Hivatalának vezetője a volt MTESZ-székház helyén épülő országgyűlési irodaház beruházására – írja a Napi.hu .

11 milliárdból építenek új irodaházat a Váci úton

Új irodaházzal bővíti a portfólióját a Futureal-csoport, a Váci úton elkezdődött a 11 ezer 900 négyzetméter bérbeadható alapterületű Advance Tower irodaház építése 36 millió euró (11 milliárd forint) értékű beruházással – jelentette be Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Kigyulladt egy kétszáz négyzetméteres irodaház Budapesten

Kigyulladt egy kétszáz négyzetméteres irodaház tetőszerkezete Budapest X. kerületében, az Alkér utcában vasárnap – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

800 embert menekítettek ki tűz miatt egy VIII. kerületi irodaházból

Nyolcszáz embert menekítettek ki péntek délután egy többszintes irodaházból Budapest VIII. kerületében, mert kigyulladt egy konyhai berendezés – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

Tudta? Budapesten is épül egy Fehér Ház

Kétmillió euróból újul meg a Duna Tower.

Most egy böszme nagy irodaházat vett Mészáros Lőrinc

A herceghalmi Talentis Business Park irodaháza került legújabban Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester érdekeltségébe – írja a Világgazdaság .

Matolcsyék azokkal újíttatják fel az Eiffel Palace-t, akiktől túlárazva megvették

A Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Bank 2014 júliusában vette meg az offshore hátterű Eiffel Palace Kft.-től nettó 45,3 millió euróért az Eiffel Palace irodaházat, amit korábban még 5 millió euróval olcsóbban kínáltak eladásra – írja a 444.hu.

Irodaháznak építették meg a Star Trek-űrhajó mását Dél-Kínában

Az épület beltéri kialakítása és felszerelése is futurisztikus jegyeket hordoz.

Kevesebb lett az üres iroda a Fővárosban

A és B kategóriás irodaállomány 3 millió 230 ezer négyzetmétert ölel át.

A Google új épületéhez még nem létező technológiát fog használni

225 oldalon rögzített tervek láttak napvilágot az új “irodaházról”, ami alternatív energiaellátást használna.

A honatyák föld alatti folyosón közlekedhetnek a Parlamentben

A képviselőknek nem elég az Országház és a Képviselői Irodaház. Kellett még egy ingatlan.

Eloltották a kábeltüzet a budapesti irodaházban

Megszűnt a vészhelyzet abban a XIII.

Green House: Energiahatékony ABB-megoldások

Az ABB, a világ egyik vezető automatizálási és energetikai vállalata energiahatékonysági szempontok által vezérelve 2012 elején költözött hazánk legzöldebb irodaházába, a Skanska által fejlesztett Green House-ba. A Green House az első épület Magyarországon, amely megszerezte a LEED (Leadership in Energy and Environmental Design)...

Business Center 140 irodaház: 582 négyzetmétert bérel a OVB

A Cushman & Wakefield, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő kereskedelmi ingatlan tanácsadó vállalata képviselte a bérbeadó német befektetési vállalatot, az OVB-vel kötött 582 négyzetméteres bérleti szerződés megkötésekor a budapesti BC140 irodaázban.

Panoráma Irodaház: Cloud Office, új szolgáltatás az irodaházban

Új, a piacon még nem elterjedt szolgáltatással növeli a Váci úti Panoráma Irodaház keresettségét az

Parkolás Budapesten és vidéken

Heteken belül teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek.

A világ 10 legmagasabb felhőkarcolója!

Az ikonikus épületek listáját arab és kínai tornyok uralják, egyetlen nyugatiként egy chicagói legenda furakodott az ázsiai országok közé.

Űrállomást terveztek a Váci útra! Avagy hogyan csókolóznak a zsiráfok?

Hogy repül az idő!