Az autósportban is felütötte fejét a terrorizmus?

Az Iszlám Állam felszólította kurd csapatot, hogy hagyjon fel a versenyzéssel.

Szijjártó Genfben szólalt fel a keresztényekért

Magyarország arra kérte a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy vizsgálja ki az Iszlám Állam terrorszervezet által a keresztény közösség ellen elkövetett brutális cselekedeteket, és szigorúan vonja felelősségre az elkövetőket – mondta hétfőn az MTI-nek Genfből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és...

Megsebesült az Iszlám Állam vezetője

Megsebesült az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi.

Újabb két túszt végzett ki az Iszlám Állam

Ismét két túsz kivégzéséről tett közzé videofelvételt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet.

Akik más lapra tartoznak

"Ne emlegessetek bennünket velük egy napon" - kérte a világot Mishal Husain, a BBC muszlim, pakisztáni származású munkatársa, aki arra buzdít minden jó érzésű embert: harcoljon a Facebookon a dzsihádisták ellen.

12 évesen fejezi le első áldozatát a dzsihádista fiú

Jóformán ki se látszanak a földből - máris háborús bűnösök.

TEK: Szír és iraki területeken nem harcolnak magyar állampolgárok

A magyar titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek egybehangzó állásfoglalása, hogy szír, illetve iraki területeken jelenleg nem harcolnak magyar állampolgárok – ezt  Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója közölte, az Országgyűlés Külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának hétfő reggel tartott együttes,...

Újabb fej hullott, most egy brit a dzsihádisták áldozata

James Foley és Steven Joel Sotloff után, lefejeztek egy harmadik civilt is a dzsihádisták, David Haines segélyszervezetnél dolgozó önkéntest.

Figyeli a TEK az ISIS-nél harcoló magyarokat

Kiemelten figyelik a titkosszolgálatok Magyarországon is azokat, akiknek közük lehet az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez.

Milyen rémálom vár ránk már megint a Közel-Keleten?

A helyzet szar, de legalább már nem teljesen kilátástalan: Irakban már nem egy alkalmatlan hülye a miniszterelnök és James Foley kivégzése is kellően felhergelte az amerikai közvéleményt. Cserébe most már elkerülhetetlennek látszik a beavatkozás Szíriában is.

Lefejeztek egy amerikai újságírót

Válaszul az amerikai légicsapásokra, az Iszlám Állam terroristái lefejeztek egy amerikai újságírót. A brutális kivégzést bemutató video kedden, augusztus 19-én került fel a Youtube-ra, az Amerikai Egyesült Államoknak szánt figyelmeztetésként - számol be a Guardian.

Akiktől az Al-Kaida is besokallt

A láthatatlan sejk

Akiktől az Al-Kaida is besokallt

A népirtás fogalmát kimerítő, videóra vett tömegmészárlások, kínzások, a civil lakosságot rettegésben tartó, álarcos banditák, elhurcolt, megerőszakolt nők - íme az ISIS ténykedésének néhány ismertetőjegye. Az Al - Kaida szárnyai alatt felnőtt terrorszervezettől most már maga a szülőatya is besokall.

ISIS: akiktől az Al Kaida is besokallt

Ki is az ISIS és mit akar?

Orientalisztika

Magyarul Kelet-kutatás.