1,3 milliárdból újítanak meg egy pécsi iskolát

Megkezdődik a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 2018-ban kiürített épületének több mint 1,3 milliárd forintból megvalósuló felújítása – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

227 millióból újítják fel a komáromi Jókai Mór Gimnáziumot

Mintegy 227 millió forintból felújítják a komáromi Jókai Mór Gimnáziumot, hogy minimalizálják az épület energiafogyasztását és szén-dioxid-kibocsátását – közölte a város önkormányzata az MTI-vel.

A mai naptól az a fogalom, hogy pedagógustársadalom, nem létezik

Az embertelenség minisztere, soha nem látott iskolafelújítás program  belengetésével rukkolt elő. Értjük mi Balog úr, mindent a voksokért.Hatalmas iskolafelújítási program rajzolódik ki az egykor tiszteletes bejelentése nyomán. Balog miniszter mikor máskor, mint így, 10-15 perccel a választások előtt ígérgetne fűt, fát, virágot.