Iszak Eszter elbúcsúztatta Mádai Vivient: "Csodálatos színfoltja voltál a magyar televíziózásnak!"

A műsorvezető sok sikert kívánt a kollegájának. 

Ez okozott nehézséget Iszak Esztinek a főiskolán

Izgalmas hónapokat tudhat maga mögött a Miss Balaton 2019 királynője.

Hihetetlen, milyen dögös fotó készült Iszak Eszterről!

A modell-műsorvezető már számtalan fehérnemű kampányban szerepelt, most is igent mondott egyre.

Iszak Eszter már bikiniben várja a tavaszt

Iszak Eszter már nagyon várja a tavaszt, erre a legjobb bizonyíték az alábbi kép, amit nemrég posztolt az Instára.

Iszak Eszter Mexikóból mutatta meg, hogy nézett ki 16 évesen

A VIVA egykori műsorvezetője jelenleg nem a hóesést, hanem inkább a napsütést élvezi, ráadásul Mexikóban, amiről közösségi oldalán posztolt.

Jáksó – Apukám ment, mint a rakéta

„Lehet beszélni a vakságról a fényben, de az nem ugynaz”- mondta házigazdánk, és így is van. Egészen más úgy beszélni, tapogatni, kitalálni, mit érintünk, hogy közben tudjuk, hamarosan lekerül a szemünkről a kendő.

Delfinekkel barátkozott Iszak Eszter

Delfinidomárként töltött bő egy hetet Iszak Eszter Curacao szigetén.

Nyilvánosan esett egymásnak Szabó Zsófi és Iszak Eszter

Pokoli buliban szórakoztak a hazai sztárok.

A VIVA TV-ben járt a Trendmagazin

Hazánk piacvezető zenetévéjének budapesti stúdiójába látogatott el a népszerű életstílus magazin, a legtöbb kábelszolgáltató kínálatában megtalálható csatorna székházában Iszak Esztiék éppen az élő adásra készültek és közben befutott Lola is.

Sztárfutam az elvarázsolt kastélyban

Iszak Eszter és Kállay-Saunders András sportos nyárra készülnek: a két sztár úgy döntött, hogy elindulnak a szeptemberi félmaraton váltóversenyén.

Sp-t egy őrült pucér lány csókolta meg élő adásban!

A tegnap esti Nagy duett adásában Sp-t egy őrült rajongó(?) vagy showelem támadta le csókjával.

SP betegen állt a színpadon

A Nagy Duett múlt pénteki főpróbáján kaptuk el Iszak Esztit és SP-t egy villáminterjúra.

FRISS: Istenes Bence és Iszak Eszti szakított!

A NekedValó műsorvezetője, Istenes Bence szakított barátnőjével, Esztivel.

Sp és Iszak Eszter egy párt alkot

Sp-nek végre talált párt a tv2 és a Viva fiatal műsorvezetőjére, Iszak Eszterre esett a választás.