Szijjártó Péter: "Aki a migrációt támogatja, elképesztő veszélyt hoz Európára"

Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban – mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.

Bosznia visszafogadja az Iszlám Állam oldalán harcoló dzsihadistákat

Bosznia-Hercegovina visszafogadja az Iszlám Állam (IÁ) oldalán harcoló dzsihadistákat – közölte Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter vasárnap a Vecernji List című horvát napilappal.

Az Iszlám Állam terrorszervezetéhez csatlakozott, megvonták a brit állampolgárságát

Megvonta a brit állampolgárságot a brit belügyminisztérium egy fiatal nőtől, aki négy éve, még gyermekként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Pentagon: az Iszlám Állam terroristái 6-12 hónapon belül újra erőre kaphatnak

Az Iszlám Állam terroristái Szíriában 6-12 hónapon belül újra erőre kaphatnak – írta hétfőn közzétett jelentésében az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelői hivatala.

Nyakunkon az Iszlám Állam 2.0! Veszélyes terroristákat fogad vissza Franciaország

A fran­cia kor­mány be­je­len­tette, hogy a ter­vek sze­rint he­te­ken belül vissza­fo­gad 130 olyan ter­ro­ris­tát, akik ko­ráb­ban azért utaz­tak Szí­ri­ába, hogy az Isz­lám Állam ol­da­lán har­col­has­sa­nak.A 130 kiképzett dzsihadista harcost heteken belül repülőkkel szállíthatják haza Franciaországba. A...

Lefejezett lányáról küldött képet az Iszlám Állam egy anyukának karácsonyra

Le­fe­je­zett lá­nyá­ról kül­dött képet az Isz­lám Állam egy anyu­ká­nak ka­rá­csonyra

Trump megcsinálta: újraéled az ISIS Szíriában

Felbátorodhatott az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet Donald Trump amerikai elnök bejelentésén, amely szerint kivonják Szíriából az amerikai csapatokat.

Növekvő veszély: terrorista sejtet számoltak fel a szomszédban

Össze­sen 12 fi­a­talt ítél­tek bör­tön­bün­te­tésre Auszt­ri­á­ban, mert dzsi­ha­dis­tá­kat to­bo­roz­tak és az Isz­lám Állam nevű ter­ror­szer­ve­zet­hez köt­hető pro­pa­gan­da­anya­go­kat ter­jesz­tet­tek az in­ter­ne­ten.Az osztrák ügyészség tájékoztatása szerint a 16 és 21 év közötti...

Még az Iszlám Állam zászlaját is megcsókolta az amerikai katona – a terroristák az FBI emberei voltak

Huszonöt évig tartó börtönbüntetésre ítéltek kedden egy amerikai katonát az Egyesült Államokban, mert megpróbálta segíteni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet.

Újabb részletek, az Iszlám Állam magára vállalta a melbourne-i támadást

Újabb rész­le­tek, az Isz­lám Állam ma­gára vál­lalta a mel­bourne-i tá­ma­dást

Elítélték Németországban az Iszlám Állam terrorszervezet egy tagját

Elítélték hétfőn a németországi Frankfurtban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezett egy német állampolgárságú tagját.

45 Iszlám Állam-katonát, köztük vezetőket öltek meg egy légicsapásban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet nagyjából 45 tagjával, köztük magas rangú vezetőkkel végeztek az iraki légierő csapásai a délkelet-szíriai Hadzsin városban – közölte szombaton az iraki hadsereg.

Halálra ítélték az Iszlám Állam imámját Indonéziában

Példás ítéletet hozott a bíróság a világ legnépesebb muzulmán országában, ahol az elmúlt években elszaporodtak az iszlamista merényletek.

Moszkvai terrorcselekmények meghiúsításáról számolt be az FSZB

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet moszkvai merényletekre készülő négy tagú "alvó sejtjének" felszámolásáról számolt be pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) sajtószolgálata.

1,5 kilométerről lőtte fejen az Iszlám Állam parancsnokát egy brit mesterlövész

És mindezt éjszakai sötétben. Úgy, hogy 15 másodperce volt a lövésre.

Horst Seehofer szerint az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz

Az iszlám nem tartozik hozzá Németországhoz – jelentette ki Horst Seehofer német belügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.

Feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Ankarában az amerikai nagykövetség figyelmeztetése után

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tizenkét feltételezett tagját vette őrizetbe hétfő reggel Ankarában a török rendőrség, további nyolc szélsőségest pedig még keresnek a török fővárosban, miután az amerikai nagykövetség vasárnap éjszaka biztonsági fenyegetésre figyelmeztetett – jelentette az Anadolu török állami...

Elfogták az Iszlám Állam egyik "médiafelelősét" Törökországban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet egyik "médiafelelősét" fogta el a török csendőrség a nyugat-törökországi Kocaeli tartományban – jelentette pénteken a Dogan török hírügynökség.

A francia elnök szerint néhány héten belül katonai győzelmet aratnak az Iszlám Állam felett

Emmanuel Macron francia elnök szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet már "majdnem teljes vereséget" szenvedett Irakban és Szíriában, és a nemzetközi koalíció néhány héten belül katonai győzelmet arathat a dzsihadisták felett.

Új megoldásokat kell keresni a terrorizmus elleni harcban

A nyugat-európai politikusok döntő része nem volt hajlandó szembenézni időben azzal, hogy a világ alapjaiban változott meg Nyugat-Európában, új megoldásokat kellene keresni a terrorizmus elleni harcban, és őszinte beszédre lenne szükség – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió 180 perc című...

Európa lelkét támadta 2017-ben az Iszlám Állam

Az idei év európai terrortámadásai kevésbé szervezett, ám annál fájdalmasabb merényletek voltak: az Iszlám Állam „katonáinak” kereszttüzébe koncertező gyerekek, turisták, ünneplők és a rend őreire kerültek 2017-ben, a terroristák alapjaiban rendítették meg az európaiak biztonságérzetét.

Elfogták az Iszlám Állam vezetőjét török sajtóértesülések szerint

A Yeni Safak nevű kormányközeli török napilap szerint amerikai csapatok fogták el Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, akit most egyik szíriai bázisukon tartanak fogva. 

Egy boszniai horvát svájci vezette a leleplezett francia terrorsejtet

Merényleteket tervezett egy terroristacsoport Franciaországban, melyet egy Boszniában született horvát származású svájci férfi vezetett. A nyolc fős sejtből hárman az Iszlám Állam támogatói voltak.

Komoly veszélyt jelentenek az Iszlám Államtól Európába visszatérők

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint bár nem mindenki terrorista, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt, hiszen sokan csalódottan térnek vissza Európába, a folyamat ennek ellenére komoly veszélyt jelent.

Kiűzték az Iszlám Államot egy településről

Kiűzték a szíriai kormányerők az Iszlám Állam terrorszervezet harcosait a Homsz tartománybeli El-Karjatein településről – jelentette szombaton a Sana hivatalos szíriai hírügynökség.

Élő pajzsként használják a civileket az Iszlám Állam Rakkából kivonuló katonái

A terroristák nagyobb része este elhagyta az ostrom alatt álló várost.

Haza akar menni, Merkelnek könyörög a terrorista felesége

A nő rájött, hogy hibát követett el.

Az Iszlám Állam vállalta a Las Vegas-i lövöldözést

Legalább ötven halottja és több mint 400 sérültje van annak a Las Vegas-i merényletnek, ahol egy 64 éves férfi lövöldözött. A férfi egy szálloda 32. emeletéről fesztiválozókra nyitott tüzet.