Az Iszlám Dzsihád újabb parancsnokával végzett az izreli hadsereg Gázában – több civil is meghalt a légicsapásokban

Légicsapással ölték meg a terrorszervezet parancsnokát és két társát Rafahban. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint százak sebesültek meg és húsznál többen is meghaltak a légicsapásokban, köztük gyerekek. Izraelre péntek óta 450-nél is több rakétát és aknagránátot lőttek ki palesztin területekről.

Újabb, az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető magyar fiatalt kapott el a TEK

A júniusban elfogott fiatal magyar férfi kommunikációját elemezve bukkantak rá a most elkapott másik személyre, de a német szolgálatok is jeleztek, hogy valaki Magyarországról osztja a terrorszervezet propagandáját.

Szakértő: az Iszlám Állam terrorszervezet továbbra is veszélyes Szíriában

Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Szíriában, ahol a harcosai elvegyültek a települések lakói között – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Kósa "ellenzéki ügyetlenkedés ide, vagy oda" tájékoztat - egy közszolga kegye 2020 Magyarországán.....

Csütörtök reggel a Honvédelmi Minisztériumban kapnak tájékoztatást az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai - az iráni-amerikai viszályra tekintettel - az iraki magyar misszió helyzetéről - közölte Kósa Lajos bizottsági elnök.

A Pentagon szerint a török offenzíva Észak-Szíriában az Iszlám Államot segítette

A török offenzíva Szíriában hozzásegítette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistáit ahhoz, hogy újraszerveződjenek – állapította meg a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) kedden nyilvánosságra hozott egyik belső dokumentuma.

Washington Post: Szíriában a kurdok a megbékélésre hivatkozva szabadon bocsátják az elfogott dzsihadistákat

Szíriában a kurdok a megbékélésre hivatkozva szabadon bocsátják az elfogott dzsihadistákat – írta szíriai helyszíni riportjában csütörtökön a The Washington Post című napilap.

A Pentagon szerint Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam

Szíriában erőre kapott az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorszervezet – állítja jelentésében Glenn Fine, a Pentagon (védelmi minisztérium) főigazgatója.

Történész: a Srí Lanka-i mészárlással új korszak kezdődött a dzsihádban

Új korszak kezdődött a dzsihádban és az iszlám radikalizmus történetében a Srí Lanka-i mészárlással – mondta Dezső Tamás történész, asszirológus az M1 aktuális csatornán kedd este.

Szakértő: az iszlám radikálisok kivárnak, hogy az Iszlám Állam, vagy az al-Kaida lesz-e erősebb

Azt várják az iszlám radikálisok, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida terrorszervezet lesz-e az erősebb a közeljövőben, melyikhez lesz érdemes csatlakozni – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Bűnösnek találták a brüsszeli zsidó múzeumban elkövetett támadás elkövetőjét

A brüsszeli központi bíróság bűnösnek találta a Belgiumi Zsidó Múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy áldozatot követelő támadás elkövetőjét, Meddhi Nemmouche-t, és segítőjét, Nacer Bendrert – közölte az ügyben eljáró bíróság csütörtökön.

Megölték Szíriában a párizsi 2015. novemberi merényletek egyik fő szervezőjét

Fabien Clain katolikusnak született, de aztán áttért az iszlámra. A támadásban ő meghalt, testvére súlyosan megsérült francia hírforrások szerint.

Megvonták a brit állampolgárságot egy fiatal nőtől, aki gyerekként csatlakozott az Iszlám Államhoz

Megvonta a brit állampolgárságot a brit belügyminisztérium egy fiatal nőtől, aki négy éve, még gyermekként két barátnőjével Szíriába utazott, és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.

Amerikai tábornok: hiába van szétesőben az Iszlám Állam, még mindig globális fenyegetést jelentenek

Hiába van szétesőben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, változatlanul globálisan fenyeget – figyelmeztetett egy washingtoni konferencián Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden.

Ha Idlíbet ostromolják, Európában üthetnek vissza az Iszlám Állam harcosai

Franciaország aggódik a szír helyzetért.

Kutatók szerint jelentősen alábecsülték az Iszlám Államtól visszatérő nők és gyerekek számát

Jelentősen alábecsülték az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozó és a Szíriából, illetve Irakból hazájukba visszatérő nők és kiskorúak számát brit kutatók kedden ismertetett jelentése szerint.

Idén már a negyedik merényletet akadályozta meg a francia titkosszolgálat

Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében akartak merényletet elkövetni – közölték csütörtökön rendőrségi források.

Öt feltételezett dzsihadistát fogtak el egy spanyol-marokkói közös rendőri akcióban

Elfogtak öt feltételezett dzsihadista terroristát a spanyol és marokkói hatóságok a két országban keddi közös akciójuk során – közölte a spanyol belügyminisztérium.

Tucatnál is többen haltak meg egy temetésen, ahol két bombát is robbantott az Iszlám Állam

Legalább tizenhat ember meghalt, másik tizennégy pedig megsebesült egy temetésen elkövetett pokolgépes merényletben. A gyászszertartáson az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által előző nap megölt kurd harcosoktól vettek búcsút – közölte az észak-iraki település elöljárója, ahol a támadás történt.

Spöttle szerint komolyan kell venni a foci-vb elleni iszlamista fenyegetést

Komolyan kell venni a nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokság elleni iszlamista fenyegetéseket, de Oroszországot "nem kell félteni" – mondta Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán pénteken.

900 balkáni csatlakozhatott az Iszlám Állam terrorszervezethez

Négyezer európaiból mintegy 900 fő lehet az, aki a balkáni országokból csatlakozott az Iszlám Államhoz a Migrációkutató Intézet szerint.

Bár az Iszlám Állam területét felszabadították, a terrorszervezet még létezik

Egy Közel-Kelet-szakértő szerint ugyan az Iszlám Állam terrorszervezet területének nagy részét elfoglalták, attól még a veszély nem múlt el, merényletek lehetnek eztán is.

Két iszlamista férfit fogtak el a rendőrök Németországban

A németországi Salzgitterben két férfit helyeztek előzetes letartóztatásba, akikről a hatóság azt gyanítja, az Iszlám Állam terrorszervezet követői lehetnek.

Van létjogosultsága az iszlamista terroristák visszaintegrálásának

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint lenne létjogosultsága egy olyan programnak, mellyel az Iszlám Állam terrorszervezetből Európába visszatérő terroristákat próbálnák a társadalomba visszailleszteni. De ez nem mindenkinél sikerülhet.

A Vatikánt és Ferenc pápát fenyegeti az Iszlám Állam

Új videót közölt az Iszlám Állam terrorszervezet, mely a keresztények és a Vatikán elleni fenyegetést, valamint Ferenc pápa meggyilkolásának terve is szerepel.

Tanulmány: még mindig vonzza a koszovói fiatalokat az Iszlám Állam terrorszervezet

A tájékozatlanság, a hamis ígéretek, a kritikai gondolkodás hiánya és a koszovói helyzet miatt vonzó még mindig az Iszlám Állam terrorszervezet a helyi fiataloknak.

Egy Iszlám Állam mellett harcoló amerikai adta meg magát Szíriában

Az USA-val szövetséges szír erőknek adta meg magát egy amerikai férfi, aki az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán harcolt. 

Az oroszok szerint nem bombázták Szíriában az USA szövetségeseit

Az amerikaiak szerint az oroszok Szíriában a velük szövetséges erőket bombázták, az oroszok viszont úgy látják, az Iszlám Állam terrorszervezet állásait támadták.

Az oroszok állítják, megsemmisítették az Iszlám Állam "hadügyminiszterét"

Az orosz légierő végzett több befolyásos Iszlám Állam-parancsnokkal, köztük a "hadügyminiszter" Gulmurod Halimovval. Halimov Tádzsikisztánban a különleges rendőri erők ezredese volt, az oroszoktól és az amerikaiaktól is kapott kommandós kiképzést.

USA: az Iszlám Állam a legnagyobb fenyegetés a vallásszabadságra

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint az Iszlám Állam terrorszervezet jelenti a legnagyobb fenyegetést a vallásszabadságra.

Kihallgatás közben szúrta le a rendőrt a feltételezett terrorista

Isztambulban fogtak el a hatóságok egy férfit, akiről azt feltételezték, az Iszlám Állam terroristája. A férfi kihallgatás közben nyakon szúrt egy rendőrt, aki belehalt a sérülésébe.