Tuzson-fifika: az EU belopakodna a magyar jogrendbe azzal, hogy csatlakozott a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény

Nem cicóztak a látszattal a kánikulában hétfő délután a parlament igazságügyi bizottságában, hiszen tudva, hogy a meghallgatás a kétharmados kormánypárti többség mellett valójában csak formalitás, már az ülés kezdete előtt napirendre vette az Országgyűlés Tuzson Bence és Bóka János miniszteri esküjét.

Lengyelország felbontaná az isztambuli egyezményt

Az Európa Tanács sajnálatosnak nevezte a tervet, amely szerint Lengyelország felmondaná fel az Európa Tanács isztambuli egyezményét, mert álláspontjuk szerint a nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló megállapodás a nők védelmének ürügyén gender-ideológiát támogat.

A KDNP a parlamentben támadná meg a családon belüli erőszak elleni egyezményt – ez az okuk erre

A kisebbik kormánypárt szerint az Isztambuli Egyezmény egyes pontjai a migrációt támogatják.

Alternatív nőnapi buli - Varga Judit miniszter nem reagált a meghívásra

Nagy zenés civil akciót tervez március 8-ra, a Hősök terére Péterfy-Novák Éva író és Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene közösség és Facebook-csoport alapítója. Varga Judit igazságügyi minisztert is felkérték

A remekül dekázó Varga Judit szerint Magyarországon a nők nagyon jól vannak, az isztambuli egyezmény csak politikai hiszti!

Néhány héttel ezelőtt Romániában hatalmas felháborodást váltott ki, és napokon keresztül sok ezer ember tiltakozott Bukarest utcáin, miután egy 15 éves lányt egy férfi elrabolt, megerőszakolt, és meggyilkolt. A felháborodást az váltotta ki,

Lakat alatt az asszonyverő drogos - Kultúránk része az asszonyverés?

Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják azt a  salgótarjáni rendőrök a 42 éves karancslapujtői férfit, akit a hétvégén el fogtak.

Több városban tüntettek az Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen Horvátországban

Zágráb után az adriai városban, Splitben is több ezren vonultak az utcára az Isztambuli Egyezmény ratifikálása ellen tüntetve csütörtökön, egy nappal azelőtt, hogy a horvát országgyűlésben szavaznak róla.

Magyar családban marad az erőszak

Az erőszak maradjon családon belül!

Parlamenti pofonok nőktől nőknek

Pelczné Gáll Ildikó nem érti.