Figyelem! Idén nem lesz szondás razzia az utakon húsvétkor

Elmarad idén húsvétkor a közutakon szinte hagyománynak számító szondás razzia.

Italozás után egy nő mellkason szúrt egy férfit Pécsen

Őrizetbe vettek a rendőrök egy huszonhat éves nőt Pécsen, mert konyhakéssel mellkason szúrt egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

12 éve ölt újév napján, most emeltek vádat ellene

Emberölés miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki 2009. január elsején Leányváron olyan súlyosan bántalmazott egy idős nőt, hogy az életét vesztette. 

Pénzt akart szerezni a 20 éves gyulai gyilkos

Beismerő vallomást tett az a húszéves férfi, aki a gyanú szerint megölt egy dobozi férfit péntek hajnalban Gyulán – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Új legjobb ivócimborád

Különleges alkalmazással rukkoltak elő a Virginiai egyetem hallgatói, amely hamar közkedveltté válhat a szórakozni és főleg italozni kedvelő fiatalok körében.

Iszogattak, majd halálra verték a házigazdát

Meghalt egy 46 éves férfi, akit italozás közben bántalmazott két társa szombaton Nyíregyházán – közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Alkohollal itatták kétéves lányukat

A tóparton, 2-3 éves lányukkal pihenő szülők egyik üveg sört itták a másik után, és az sem zavarta különösebben őket, hogy kislányuk is kiszolgálta magát közben.

Szigor a Balaton-parton: csendre intik a hangoskodókat és piálás sincs közterületen

Annak érdekében, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak a városlakóknak a szükséges, ám zajjal járó munkák, két éve zajkorlátozást vezettek be Keszthelyen.

21 őrült italozási szokás - a világ 21 országából

Úgy tűnik, hogy minden országnak meg vannak a saját fesztiváljai, italai és persze fogyasztási szokásai is.

A nyuszik tartanak a rókától

Pálinka szagú, húsvétsirató reggeleken teenager ifjainknak kijózanító anyai szeretetre van szüksége, az anyáknak pedig türelemre és ötletekre.