játszótér

Másik játszótérről hozott játékokkal avatott új játszóteret egy debreceni képviselő

Új játszóteret adták át Debrecenben – hangzott a hír, de azt nem tették hozzá, hogy az eszközöket egy másik játszótérről csaklizták el.

Kocsis Máté körmösöket osztogat

A gyenge, önértékelési zavarral küzdő ember sajátja, hogy abba rúg bele, aki felett hatalmat sejt.

200 ezres büntetést kaphatnak a 14 éven felüli játszóterezők Józsefvárosban

A közösség együttélést módosító egyik javaslat szerint 200 ezerbe kerülhet Józsefvárosban, ha 14 évesnél idősebb gyerek használja a játszóteret.

Dunakeszin játszótérőrség jön létre

Gyakran fordul elő rongálás, így májustól őrök ügyelnek a játszóterek állapotának megóvására Dunakeszin.

"A játszótér nem dühöngő!" – üzenetben fakadtak ki a győri lakótelepen

Megelégelték egy győri lakótelep lakói a házak közti játszótéren zajongó gyerekeket, és az alábbi nyilvános levelet tették közzé:

Gyerekpornót találtak a játszótéri zaklatónál

Szeméremsértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a 49 éves férfi ellen, aki kisfiúkat molesztált egy helyi játszótéren.

Jó kis játszóteret építettek 12 millióból Versenden

A helyi roma kisebbségi önkormányzat több mint 12 millió forintot nyert pályázaton a roma kulturális- és pihenőpark megépítésére (így hívják ezt az öt-hat darab sárga gumit ugyanis), de valamiért csak néhány sárga traktorgumiból és egy roskadozó kerítésből áll az egész. Korábban volt néhány faágakból összetákolt pad...

Negyvenmillióból építettek balesetveszélyes játszóteret a Budai Várnál

Hetek óta zárva tart a Halászbástya közelében található Mátyás Király Játszópark. Az alig egy éve átadott, 40 millió forintból létrehozott játszótér több balesetveszélyes játszóeszközt is tartalmaz – írja a NOL.hu .

Százmilliókat nyúltak le az EU-s játszóterekből

Hatalmas üzletet csinált az a három cég, amelyik uniós forrásokból pályázott és épített borzasztóan túlárazott játszótereket falusi önkormányzatoknak. A Népszabadság cikke szerint a három cég 89 településen épített játszótereket közel 1,8 milliárd forintért, a pénz fele pedig a valószínűleg jó politikai kapcsolatokkal...

Eltűnt egy 11 éves kisfiú Budapesten! A játszótérre indult, azóta nem tudni, hol van

A kisfiú 2016. július 4-én 15 óra körül elindult otthonából egy közeli játszótérre, estére azonban nem érkezett haza.

A játszótérre ment tegnap délután, azóta sem látták a budapesti kisfiút

Játszótérre ment, de nem érkezett haza a 11 éves kisfiú Budapesten, a rendőrség keresi.

Játszótéri illemtan

A napokban az egyik ismerősöm bejegyzést tett közzé Facebook oldalán, amely a hírfolyamban nekem is megjelent. Ledöbbentem azon, ami írt. A játszótéren egy nagymama konkrétan arrébb tette ismerősöm gyerkőcét a csúszdáról, hogy az Ő unokája csúszdázhasson. Hogy mert hozzányúlni más gyermekéhez az illető? Miért nem fordult a...

Magyar találmánnyal közösen játszhatnak fogyatékkal élő és egészséges gyerekek Újpesten

Magyar találmány segítségével mostantól közösen tudnak játszani a fogyatékkal élő gyerekek egészséges társaikkal Újpesten.

MSZP: a Fideszhez vezetnek egy szegedi uniós csalás szálai

Az MSZP szerint a Fidesz helyi szervezetéhez vezetnek a Szegedi Vadaspark területén, de az intézménytől függetlenül kialakított játszótér kivitelezésénél történt csalás szálai.

Ötszörösen volt túlárazva a szegedi Fidesz kedvenc játszótere

„Ez a beruházás pozitív példája az önkormányzat és a magántőke együttműködésének, hiszen egybevág a kormány szándékával, hogy lehetőség szerint olyan projektek valósuljanak meg, amelyek komoly innovációt hordoznak magukban és alkalmasak munkahelyteremtésre is”

Ötszörös áron építhettek a Fidesz-közeli játszóteret

Az ügyészség költségvetési csalás miatt emelt vádat a Szegedi Vadaspark területén épült játszótér ügyében, ugyanis a gyanú szerint a papíron negyedmilliárdból épült attrakció tényleges költsége az előbbi összeg 15-20 százaléka volt. A játszóteret egy olyan cég húzta fel, amelynek egyik tulajdonosa a helyi Fidesz-elnök...

Bottal vert agyon egy játszótérre betévedő őzet egy nyírmadai férfi

Állatkínzás és orvvadászat gyanújával folytat eljárást a rendőrség egy 26 éves nyírmadai férfival szemben – írja a police.hu .

Mesejátszóterek Budapesten - 4 hely, ahova menjetek el a gyerekekkel!

4 nagyon különleges játszóteret ajánlunk, amely a mesék világába kalauzolja a gyerekeket: Pom Pom játszótér, Vuk játszótér, Budavári Mátyás király játszótér, Bóbita Irodalmi Játszótér.

Ezek a legnépszerűbb vizes játszóterek az országban - olvasóink szerint

Kihagyhatatlan budapesti és vidéki vizes játszótereket ajánlunk figyelmedbe!

3+1 szuper vizes játszótér, hogy átvészeljétek a hőséget

Vizes-pancsolós, patakparti, vízágyús és más vízi játékos - budapesti és környéki - különleges játszótereket mutatunk be, ahova a nyári hőségben mindenképpen érdemes kilátogatni a gyerekekkel.

Holttestet találtak egy várpalotai játszótéren

Holttestet találtak egy várpalotai játszótéren csütörtök reggel, az ügyben idegenkezűség gyanúja nem merült fel – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-vel.

Hogyan vezessék le felesleges energiájukat a fiúk?

Ugye jó lenne, ha nem szednék szét a házat a fiúk?

Ezek nem hiányozhatnak egy kisgyerekes anyuka táskájából - Tippek kültéri programokhoz

Kellemes időben a babák, kisgyerekek több időt töltenek a szabad levegőn, ahol más veszélyeknek vannak kitéve, mint a lakásban.

Annyira pofátlanul lopták az uniós pénzt magyar játszóterek építésénél, hogy abból Brüsszelnek is elege lett

Nevetségesen drágán készülnek játszóterek nálunk. Végigbüntették a településeket, de a magyar kormány átvállalta a nyilvánvaló lopások miatt kiszabott büntetéseket.

Már a "fideszes játszóterek" nyomában az EU csalás elleni hivatala

Az unió csalás elleni hivatala tavaly megállapította, hogy az egyik pályázati konstrukcióban magyar részről rendszeresek a visszaélések: a játszóterek építését feltűnően sok helyen túlszámlázták. Míg az uniós átlagár 20 százalékos túllépését az EU még nem tekinti csalásnak, ezeknél az eseteknél többnyire már 35...

Túlélőkészlet játszótérre kisfiúkhoz

Egy vakmerő, örökmozgó fiúcskával elindulni a játszótérre nem érdemes "túlélőkészlet" nélkül!

5 különleges játszótér Budapesten, ahova feltétlenül menjetek el a gyerekekkel!

5 kiváló budapesti játszóteret ajánlunk - főképpen azoknak, akik még ezeket a játszótereket nem ismerik.

Az LMP szerint játszótérmutyi miatt 1,8 milliárd közpénzt buktunk

Az LMP szerint a kormány közpénzből akarja eltüntetni a lopás nyomait azzal, hogy a költségvetésből finanszírozza 145 önkormányzat, csalás miatt jogosulatlannak ítélt és ezért ki nem fizetett uniós játszótér-felújítási támogatását. Ezt Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta pénteken,...

1,7 milliárdos bírságot vállal át a kormány drága játszóterek miatt

Az Európai Bizottság szerint túl drágán épültek meg az EU-s pénzből finanszírozott játszóterek, ezért az érintett önkormányzatoktól a teljes pályázaton nyert összeget visszakérték volna.

A Magyar Vandálok Egyesületének szombathelyi bemutatója

Amikor bejelentették annak idején a kültéri fitneszpark építését, akkor Lazáry Viktor (képviselő es egyben a fidesz drogozásügyi különmegbízottja) külön megjegyezte a sajtótájékoztatón, hogy vandálbiztos lesz, de ha lehet, ezt ne hangsúlyozzák az újságírók.