Fizet a közrádiós felvételek után ismétlési jogdíjat az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a világon az elsők között érvényesítette az előadók jogdíjhoz fűződő jogait az internetes elhangzások és az MTVA-s rádiós ismétlések területén.

1,3 milliárd forint jogdíjat osztanak szét a zenészek között

Mintegy 1,3 milliárd forint jogdíjat fizet ki a napokban hatvanezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI).

A jogdíjat az előadóművész nevében az EJI szedi be és fizeti ki.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 2017-ben először fizetett jogdíjat azoknak a előadóművészeknek, akik televíziós- és animációs sorozatok szinkronjának elkészítésében dolgoztak.

400 millióra perlik Schobert Norbiékat

A bíróságra ment a Compact Disco zenekar kiadója, a CLS szerint őket milliós nagyságrendű összeggel rövidítették meg, mert a Fly or Dive című számot jogosulatlanul használták egyik DVD-jükön Norbiék – írja a BLIKK.hu .

Fizessen a fodrász, ha szól nála a rádió

A sörözők mellett a fodrászoktól és szoláriumoktól is beszedné a jogdíjat az Artisjus. Azt mondják, ha a fodrásznál szóló rádió – hát még, ha a számítógépről az mp3 –, az közvetetten többletbevételt eredményez.

Jogdíjmentő Beatles-ritkaságok

Ötvenkilenc új Beatles-felvétel jelenik meg a héten.

Válasz Lovasi Andrásnak a jogdíjakról

A szerzői jogdíjak egy részének újraosztása nem lenyúlás, és pont azokat segíti, akik nem a haszonélvezői egy bejáratott, viszonylag szűk rétegnek kedvező rendszernek - állítja L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke és a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöke...

A semmi adójának művészi újraosztása

L. Simon László végső soron valami külön kategóriát látszik képezni a diktatúrába hajló szellemi zsonglőrködés paravánjai mögött.

Ki fizesse meg a jogdíjat?

Akár jövedéki eljárás is indulhat azon szórakozó- és vendéglátóhelyekkel szemben, amelyek jogdíjakat nem fizető lemezlovasokat alkalmaznak.

Magyar Nagydíj - Több mint 600 ezer dollárral nőtt a jogdíj

Több mint 600 ezer dollárral emelkedett a 2012-es Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezésének jogdíja

Ez nem mese: A mese után is fizetni kell

A felolvasások után is szerzői jogdíjat kell fizetni - jelent meg nemrég a hír.

Ciprusfák jogdíjért

Levédte saját dombjait és az itt magasló ciprusfákat is a toszkán San Quirico települése.

A zeneipar egyik nemzetközi vezetője jött Magyarországra

Az EMI zeneműkiadójának vezetője szerint harcolni kell a zene legális felhasználásáért.

Fájlcsere-adót követel a zeneipar

A zeneipar fejesei újabb ötletei, hogyan tudnák bevételeiket növelni.

1999-2009: Artisjus, a kurva anyád!

Eredetileg csak a pendrive-jogdíj ügyről akartam véleményt alkotni, de nem mehetek el szó nélkül az Artisjus - általam ismert - első igazán nagy genyósága mellett sem.

Jogdíjak, warez és plusz 500 forint - felhívás párbeszédre

A pendrájvokra kiszabott jogdíj kapcsán kialakult vitában - a történetet lényegében félreértve - gyakran elhangzik az a “követelés”, hogy rendben, legyen, de akkor legyen legális a letöltés.

Jogdíjjal drágulnak a pendriveok: jogos?

Kihirdették az új rendelkezést, mely szerint Magyarországon mostantól nem csak az üres CD, DVD lemezek és digitális kártyák, mp3 lejátszók, hanem az üresen vett pendriveok után is kiadói, előadói és szerzői jogdíj fizetendő.

Kiadó társult egy BitTorrent oldallal

Ez idáig példa nélküli eset történt a napokban külföldön.

A semmiért fizetünk jogdíjat

Nem is máshol, mint az Artisjus oldalán olvashatunk erről.

Németország - millió eurós jogdíjak utólag irodai készülékekre?

A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (BGH) határozata értelmében a nyomtatógyártók akár utólag is kötelezhetők a jogdíjak befizetésére.