Juhász Péter megvizsgáltatná Orbán vagyonát

Az Együtt alelnöke szerint joggal feltételezhető, hogy „sokkal, de sokkal nagyobb” Orbán Viktor vagyona annál, mint amit bevall. Juhász Péter vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a miniszterelnökkel szemben, és úgy véli: Orbán Viktor feleségének vagyonát is meg kell ismerni, hogy összeálljon a kép.

Vagyonnyilatkozati eljárást indít Juhász Péter ellen a Fidesz

Juhász Péter, az Együtt politikusa délután közleményt küldött az MTI-nek, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen, mivel véleménye szerint a pénteki cikkünk, és Ferenczi Krisztina oknyomozásai alapján "az Orbán-családnak egy olyan 13 hektáros terület van a birtokában, amin 5 kastély jellegű épület is...

Az Együtt tagjai az Új Nemzedék Központ irodájához vonultak

Kihívták a rendőrséget az Együtt politikusai az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. Bajza utcai irodájához. Az Index tudósított a helyszínről, amiben azt írják, hogy a szervezet nem engedte az ÁSZ-ellenőrzés elvégzését, ezért értesítették a rendőrséget.

Nem elég Lázáréknak 153 ügyvéd, még 900 millióért szereztek

Juhász Péter, az Együtt politikusa kikérte a Miniszterelnökségtől, hogy hány ügyvédet foglalkoztatnak. Az évek múlásával brutálisan nőtt a számuk, illetve érdekes, hogy külsős ügyvédi irodáknak mennyit fizettek ki. Nem keveset.

Betörtek Juhász Péterhez az éjjel

Facebook posztban számolt be róla az Együtt politikusa, hogy betörtek hozzá az éjszaka folyamán.

Inkább Orbántól kell megvédeni az országot Juhász Péter szerint

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint Magyarországot nem a multiktól, vagy Brüsszeltől, hanem Orbán Viktortól és a Fidesztől kell megvédeni.

Juhász Péter feljelentést tett a Nemzeti Választási Irodában történtek miatt

"Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tettem a népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt" -  írta Facebook oldalán Juhász Péter, az Együtt alelnöke.

Juhász Péternek nem sikerült képet bérelnie a Szépművészeti Múzeumtól

Juhász levelet írt kedden a Szépművészeti Múzeumnak, hogy szeretne képet bérelni tőlük. Mint írta: imént értesültem arról, hogy némi készpénzért bárki bérelhet önöktől képet a lakásába dekorációnak. Egyelőre nem sikerült a kinézett Dürer metszethez hozzájutnia.

Juhász Péter is kért festményt a Szépművészetitől

Juhász levelet írt a Szépművészeti Múzeumnak, hogy szeretne képet bérelni tőlük:

Deutsch Tamás egyfolytában hazudik – Juhász Péter szerint

Keményen nekiment Juhász Péter, az Együtt képviselője Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselőnek:

Taxistüntetés: politikamentes, de azért felkérték Juhász Pétert, hogy közvetítsen

Nyitottak vagyunk az egyeztetésre és a megegyezésre, de a megegyezésig maradunk az utakon – mondta Gelencsér Zsolt, a fővárosi taxistüntetés egyik szervezője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Juhász Péter besokallt, Polt Péternél jelentette fel a Belvárost

"Elegem lett abból, hogy titkolják az adatokat. Feljelentettem őket" – írta közösségi oldalán Juhász Péter arra, hogy állítása szerint rendszeresen ki kell perelnie az adatokat a Belvárostól.

Juhász Péter felháborodott a kórházi koszton

Három szelet üres kenyér, és egy kis darab lapka sajt. Ezt kapta vacsorára az egyik budapesti gyerekkórházban Juhász Péter, az Együtt alelnökének hároméves gyereke – számolt be az RTL Klub Híradója .

"Deutsch drogos", méghozzá harminchatszor

Juhász Péter élete fő művének tekinthető bírósági ügye mindenki előtt ismert: az Együtt politikusa ledrogosozta Deutsch Tamást, mire az beperelte, a bíróság meg kimondta, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Juhász szerint bebizonyosodott, hogy Deutsch drogozott

Az Együtt politikusa úgy értelmezte a drogvád-ügy ítéletét, hogy "a bíróság bizonyítva látta, hogy Deutsch drogozott". Deutsch Tamás azért perelte be Juhász Pétert, mert az azt állította, Deutsch fogyasztott már drogot. A bíróság nem adott igazat Deutschnak, vagyis azt mondta ki, hogy Juhász nem sértette Deutsch jó hírnevét.

Elvesztette a drogpert Deutsch Tamás

Elvesztette a drogpert Juhász Péterrel szemben Deutsch Tamás. Utóbbi azért perelte be a belvárosi Együtt-képviselőt, mert az azt állította, Deutsch fogyasztott már drogot.

A drogutáló Deutsch Tamás két volt felesége is kiállt a bíróság elé

Elképesztő fordulatok és vallomások zajlanak a Deutsch-Juhász-féle drogperben. Juhászék egy kokaindílert, Deutschék két házastársat vetnek be a hajrában.

Megszavazták az áron aluli eladást, Juhász megy és feljelent

Megszavazta a belvárosi fideszes többség annak a 12 ingatlannak az eladását, amelyet áron alul ad tovább az önkormányzat a jelenlegi bérlőknek.

Juhász Péter feljelentette magát, és várja a "közpénztolvajok" jelentkezését

Indítsanak ellenem vagyonosodási vizsgálatot – kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) Juhász Péter abban a levélben, amelyben feljelentette magát az adóhatóságnál. Azt kérte a NAV-tól, hogy tárják fel offshore cégei hálóját, a gyermekeire íratott ingatlanok tömkelegét és a titkos bankszámláin parkoltatott milliárdjait.

Fidesz: a kormány minden tagjának nyilvános a vagyoni helyzete

A kormány minden tagjának nyilvános a vagyoni helyzete és a vagyonnyilatkozata; Juhász Péter vizsgálódjon maga körül – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel az Együtt alelnökének kijelentésére reagálva.

A kormány összes tagja ellen vagyonosodási vizsgálatot kezdeményeztek

Az Együtt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak – mondta a párt alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Juhász Péter ingatlanvétellel akarja leleplezni az V. kerületet

Az Együtt politikusa már hosszú ideje küzd azért, hogy bebizonyítsa állítását, mely szerint az V. kerület önkormányzata rendszeresen áron alul adja el ingatlanait. Ezt persze Belváros-Lipótváros mindig is visszautasította, így különösen érdekes lesz, mit lépnek Juhász legújabb húzására.

170 millióért is vinnék azt az ingatlant, amit az V. kerület 78 millióért adna egy havernak

Juhász Péter meghirdetett az ingatlan.com-on  egy Deák téri ingatlant eladásra – 170 millió forintért. Mint Facebook-posztjában írja, azóta folyamatosan csöng a telefonja, vinnék a lakást, mint a cukrot, ugyanis a 170 milliós ár mélyen az átlag belvárosi árak alatt van.

Rogán életfogytiglant érdemel Juhász Péter szerint

Tegnapi hír, hogy két év börtönt kapott Juhász Ferenc, a Medgyessy-kormány honvédelmi minisztere egy ingatlan olcsó eladása miatt.

Újabb gyanús ingatlanügy az V. kerületben

Valós értékénél 66 millióval olcsóbban adhat el egy ingatlan az V. kerület, legalábbis Juhász Péter, az Együtt alelnöke szerint, aki Facebook-bejegyzésében kezdeményezte, az önkormányzat tartson rendkívüli ülést és kezdeményezzen vizsgálatot a tranzakció megvizsgálására.

Juhász Péter megszívatta Kósa Lajost

Kósa Lajos ma sajttájékoztatón jelentette be: létre kívánnak hozni egy weboldalt Mi a hülyeség? címen, ahova bárki beküldhetné a megítélése szerint felesleges vagy rossz szabályozásokat. Nem volt jó ötlet – írta meg az Index .

Ingatlanmutyi-vita újratöltve: visszaüt az V. kerület

Az V. kerületi önkormányzat szerint Juhász Péter szándékosan elferdíti a tényeket egy belvárosi ingatlan értékesítésére vonatkozóan. A kerület arra reagált, hogy az Együtt alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta : hatvan millióval a valós ár alatt adnának el egy Alkotmány utcai ingatlant.

Rogán utódja 60 millióval olcsóbban adna el egy belvárosi ingatlant?

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja felszólítja Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestert, hogy ne írja alá azt a szerződést, amelynek alapján a valós árnál legalább hatvan millió forinttal kevesebbért adnának el egy belvárosi ingatlant – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Együtt: Orbán csak hatalmat akar, hogy lophasson

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem megoldani, hanem felhasználni akarja a menekültügyet – mondta a párt vasárnapi, budapesti demonstrációján Juhász Péter alelnök. A politikus beszédében a kormányfőt "embertelen, könyörtelen, vandál fociultrának" nevezte.

Szégyelld magad, Orbán! – Tüntetnek Juhászék

A kormány menekültpolitikája ellen tiltakozva a fővárosi Szabad sajtó útján gyülekeztek, majd az Országház elé indultak vasárnap délután az Együtt – a Korszakváltók Pártja tüntetésének résztvevői.