Egyre több német párt sürgeti az elektromos autók értékesítésének támogatását

Németországban a szociáldemokraták (SPD) és a jobboldali bajor CSU után az ellenzéki Zöldek is sürgetik az elektromos autók értékesítésének ösztönzését árkedvezmény biztosításával.

Ismét piacvezető a Suzuki

Tizenkét százalék fölé emelkedett a Suzuki piaci részesedése 2016 első hónapjában, amivel a márka ismét piacvezető Magyarországon.

Még mindig a Fiat a legnagyobb szerbiai exportőr

A tizenöt legnagyobb szerbiai exportőr a tavalyi évben mintegy 3,5 milliárd euró (1088 milliárd forint) értékben szállított külföldre árut, a legnagyobb kiszállító még mindig a Fiat autógyár - közölte hétfőn a szerbiai pénzügyminisztérium.

A Jeep® márka sorban a negyedik évet zárja globális értékesítési rekorddal

A Jeep® márka 2015-ben több mint 1,2 millió autót értékesített világszerte; ez az eddigi legmagasabb érték a márka 75 éves története során, és ezzel sorban a negyedik évben döntötte meg korábbi globális eladási rekordját.

Hetedik éve piacvezető Magyarországon a DAF márka

Ismét sikeres évet zárt a DAF Hungary Kft., amely 2015-ben is megőrizte vezető pozícióját a hat tonna össztömeg feletti tehergépkocsik jelentős növekedést mutató magyarországi piacán.

AUDI AG: 2015 új rekordév 1,8 millió darabos kiszállítással

2015-ben az Audi AG új rekordott állított fel az értékesítés terén: Világszerte 3,6 százalékkal nőttek az eladások és 1 803 250 autó talált gazdára. Eközben az új A4, az új Q7 és az új R8, tehát a jelenleg futó modelloffenzíva első modelljei még nem voltak elérhetők minden régióban.

Legsikeresebb évét zárta 2015-ben a BMW Group Magyarországon

A BMW Group Magyarország új értékesítési rekordot beállítva, 21%-kal növelte tavalyi eladásait 2014-hez képest, jelentősen túlszárnyalva a magyar piac növekedési ütemét.

Egy hónap alatt száz Ladát értékesítettek

Éppen csak beszámoltunk a nyitásról, az első eladásokról, a szerelmespárról az első hazai átadás kapcsán, már el is érkeztünk a 100. eladott Ladához.

2015-ben piacvezető volt a Renault az elektromos jármű piacon

A Renault a legjobban teljesítő márka Európában az elektromos járművek értékesítését illetően.

Gazdára találtak az első Ladák

Múlt hét szerdán, december 16-án jelentették be a LADA értékesítésének újra indulását, másnap pedig megkezdődött a roham.

Enyhén csökkent a román gépkocsigyártás, az autópiac bővült

A román gépkocsigyártás 1,4 százalékkal csökkent az idei első tizenegy hónapban, ugyanakkor a román autópiac 18,6 százalékkal bővült - közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete pénteken.

Jövőre sem drágulnak az új autók

A Világgazdaság csütörtöki cikke szerint jövőre sem drágulnak az új autók, amelyeknek árát alapvetően az árfolyam befolyásolja.

Csütörtöktől újraindul a Lada értékesítése Magyarországon

Kilenc márkakereskedő csütörtöktől megkezdi az új típusú Lada autók értékesítését, miután az elmúlt öt évben szünetelt a márka forgalmazása Magyarországon - jelentette be Ormos István, az importőr Lada Hungary ügyvezetője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A valaha volt legeredményesebb első 11 hónapját zárta a BMW Group

Történelmi mérföldkőhöz érkezett 2015 novemberében a BMW Group: a vállalatcsoport fennállása során idén először értékesítette kétmilliomodik járművét december előtt.

Húsz százalékkal nőtt az új személygépkocsik eladása Csehországban

Október végéig 190 668 új személygépkocsit adtak el Csehországban, ami éves szinten 19,7 százalékos növekedés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.

A Vitara és a Swift is kategóriaelső

A Suzuki ismét bővíteni tudta magyarországi értékesítését.

Több ezer autó eladását függesztette fel a VW Nagy-Britanniában és Olaszországban

Felfüggesztette négyezer új, dízelmotoros személyautó eladását Nagy-Britanniában és Olaszországban a Volkswagen.

Olaszországban felfüggesztették a Volkswagen dízelmotoros járműveinek árusítását

A Volkswagen olaszországi kereskedelmi pontjai hétfőtől felfüggesztették a német autógyár összes olyan márkájának értékesítését, amelyek a feltehetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő dízelmotorral rendelkeznek.

Szeptemberben érkezik a szalonokba a Nissan Micra új, N-Tec változata

A Nissan bemutatta ikonikus kisautója, a Nissan Micra új, különleges változatát, ami a megújult külső és belső mellett továbbfejlesztett technológiát ajánl stílusos és megfizethető csomagban.

Nyolcmillió eladott Toyota hybrid gépkocsi: a technológia, amivel számolni kell

Takeshi Uchiyamada, a Toyota elnöke szívesen mesél arról, hogy munkatársaival 49 napon át képtelenek voltak mozgásra bírni az első Prius prototípusát.

Az európai autósok rajonganak Ford új fejlesztésű, vezetést segítő innovációiért

Bár az önállóan közlekedő járművek megjelenése egyelőre a jövő zenéje, az európai autósok körében egyre népszerűbbek azok a félig automatizált technológiák, amelyek a jövő autóinak építőelemei lehetnek majd – állapítja meg a Ford Motor Company új, az európai autóvásárlási trendeket elemző tanulmánya.

Az új Volkswagen Bulli már kapható a márkakereskedésekben

Erre vártak a rajongók: a Hannoverben gyártott, sikeres T-sorozat hatodik generációja már elérhető és kipróbálható a márkakereskedésekben.

A Ford továbbra is vezeti a magyarországi jármű eladásokat

Töretlen a Ford Ranger sikerszériája, 41,6% piacrésszel, a versenytársak számait megduplázva magabiztosan vezeti a Pick-Up kategóriát.

A Škoda 2015 első félévében növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is

Továbbra is sikeres a Škoda: 2015 első felében a cseh autógyártó növelte árbevételét, a kiszállításait és a működési eredményét is.

Csehországban húsz százalékkal nőtt az eladott személyautók száma

Csehországban 20,5 százalékkal emelkedett az idei első hét hónapban az eladott új személygépkocsik száma éves összehasonlításban, elérte a 134 676 darabot - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.

MGE: júliusban 14,4 százalékkal nőtt az új autók száma

Az új személygépjárművek száma 14,4 százalékkal nőtt júliusban az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, idén a hetedik hónapban mintegy 7012 új autót helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a DataHouse Kft. adataira hivatkozva.

Tízből hét esetben tíz évnél idősebb autót vesz a magyar

Már évek óta tart a használtautó piac dinamikus növekedése hazánkban, ami az első negyedév során sem változott.

Dinamika a határokon – Az új Audi R8

A négykarikás márka egyetlen más modellje sem ilyen erős, gyors és ennyire markáns stílusú: az új R8 nagyteljesítményű sportkocsi a technika minden területén – az Audi Space Frame (ASF) technológiától aerodinamikai tulajdonságain át, egészen új fejlesztésű quattro összkerékhajtásáig – a lehető legmagasabb színvonalú...

Növelte forgalmát és nyereségét a Ferrari

Növelte forgalmát és nyereségét az idei első félévben a részvényének negyedik negyedévi tőzsdei bevezetésére készülő Ferrari sportkocsi gyár - számolt be csütörtökön az osztrák WirtschaftsBlatt hírportál.

A SEAT 8,2 százalékkal növelte eladásait az első félév során

A SEAT értékesítésében világszerte folytatódik a 2013-ban indult növekedés.