A BMW Group Magyarországon bővíti gyárhálózatát

A BMW Group tovább bővíti gyártóhálózatát Európában, melynek jegyében új üzemet létesít Magyarországon, Debrecen mellett.

Gyorsuló ütemben nőtt az európai autópiac júniusban

A szerény májusi emelkedés után jelentősen, éves összevetésben 5,2 százalékkal nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az Európai Unióban júniusban, a francia és a spanyol piac felfutásának köszönhetően, a kereslet bővülésének főleg a Volkswagen német autógyártó konszern volt a haszonélvezője.

Megtöbbszörözte árbevételét a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft az első fél évben

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében - közölte a társaság igazgatója kedden.

Jaguar Land Rover: tízmilliárdos beruházások maradhatnak el kereskedelmi megállapodás nélkül

A Jaguar Land Rover (JLR) vezetője szerint milliárdos veszteségeket okozna a cégnek, ha Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. Ralph Speth alig burkolt utalást tett arra is, hogy ebben az esetben több tízmilliárd font további nagy-britanniai beruházás maradhat el.

Elektromos autó akkumulátorai készülnek Tatabányán 2020-tól

A dél-koreai Doosan a tatabányai ipari parkban elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges rézfólia előállítására alkalmas üzemet épít, amelyben 200 új munkahelyet teremtenek - írta közösségi oldalán a megyeszékhely polgármestere.

A magyar autóipari beszállítók erős évre számítanak

A magyar autóipar minden idők legmagasabb termelési értékét érte el 2017-ben. A PwC magyarországi autóipari beszállító felmérése árbevétel és foglalkoztatotti létszám tekintetében 2018-ra egyaránt bővülést prognosztizál.

Brit autóipar: 50 százalékkal zuhantak a beruházások 2018 első felében

A tavalyi azonos időszakhoz képest csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban végrehajtott beruházások értéke az idei év első felében, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt - áll a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) kedden Londonban ismertetett féléves...

Növelte forgalmát és nyereségét a Volvo Trucks

Növelte forgalmát és nyereségét az első negyedévben a teherautókat, autóbuszokat és építőipari gépeket gyártó svéd AB Volvo járműipari konszern a honlapján kedden közzétett eredmény beszámoló szerint.

A Geely elnöke szerint az autógyárak vagy együttműködnek vagy összeolvadnak

A világ autógyárai előtt két lehetőség áll: vagy együttműködnek, vagy a nagyobb elnyeli a kisebbet - jelentette ki Li Shufu, a legnagyobb magánkézben lévő kínai autógyár, a Geely elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) lapban megjelent cikkében.

Világkörüli utazás kezdődik a BMW technológiai innovációival

Boris Herrmann sporthajós az első német rekorderként, a bajor prémiumgyártó járműfejlesztésért felelős tervezőmérnökeinek segítségével kezdheti meg felkészülését a világ legkeményebb vitorlásversenyére, a Vendée Globe futam 2020 novemberében megrendezendő következő felvonására.

A Michelin sorra győzelmeskedik a vezető német abroncsteszteken

“Verhetetlen győztes: a kiegyensúlyozott Michelin” – így értékelte teljesítménye alapján a MICHELIN Pilot Sport 4 gumit az AutoMotorundSport (AMS) magazin. Az abroncs a magazin 2018-as tesztjén a “különösen ajánlott” minősítést kapta, egyedüliként a mezőnyben.

Milliárdos veszteséget okozna a brit autóiparnak az EU-ból való kilépés

Milliárdos veszteségeket és óriási exportkiesést okozna a brit autóiparnak, ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül lépne ki jövőre az Európai Unióból - áll a brit parlament illetékes szakbizottságának csütörtökön ismertetett átfogó tanulmányában.

A Volvo Cars technológiai startupokra fókuszáló befektetési alapot hozott létre

A prémium autókat gyártó Volvo Cars létrehozott egy új befektetési alapot, amely a nagy potenciállal rendelkező technológiai startupokra fókuszál világszerte.

Hálózatba kapcsolt mobilitási szolgáltatások üzletágat alapít a Bosch

Tovább folytatja a mobilitási szolgáltatóvá alakulását a Bosch. Új, hálózatba kapcsolt mobilitási megoldások üzletágában (Connected Mobility Solutions) több mint 600 munkatárs fejleszt és értékesít digitális mobilitási szolgáltatásokat, mint például a közösségi jármű-megosztás, a telekocsi-szolgáltatás, vagy a...

A villamosítás fontossága a fuvarozásban

Kulcsfontosságúvá tette az elektromos járműveket a fenntartható fuvarozás megteremtésében, hogy környezetvédelmi előnyeik mellett gazdaságilag is egyre életképesebbek.

Stabil növekedés várható a magyarországi prémium autók piacán

A prémium autók szegmensében kétszámjegyű növekedésére lehet számítani az idén az új járművek magyarországi piacán Hesz Tamás, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnökségi tagja szerint.

A Scania 1,5 milliárd svéd koronát ruház be egy energiahatékony öntödébe

A Scania svéd vállalat azt tervezi, hogy mintegy 1,5 milliárd svéd korona (több mint 47 milliárd forint) beruházással új, energiahatékony öntödét létesít a svédországi Södertälje városában.

53 hónapja nő a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 53 hónapja nő, novemberben a nem élelmiszerjellegű termékeknél megfigyelhető egy viszonylag nagy, 10,2 százalékos, dinamikus emelkedés, amely az ünnepek hatásának tudható be …

Kezdődik az új magyar tűzoltóautó, a Heros sorozatgyártása

Heros: ez a neve annak az újfajta tűzoltókocsinak, amelyet magyar szakemberek terveztek és építettek.

A Volkswagen bemutatja intelligens vezetést támogató segédrendszereit

A Volkswagen tegnap mutatta be a „Kids dreams” (Gyermekek álmai) című kisfilmjét Németországban. A film az intelligens vezetést támogató segédrendszereknek a közlekedésbiztonságban betöltött fontos szerepét hangsúlyozza.

A SEAT új kiszállítási rekord ért el

Egy hónappal az év vége előtt a SEAT már túlszárnyalta a 2016-ban elért összes kiszállítását.

Bemutatták az Inter Traction Electrics Kft. autóbusz-termékcsaládjának első típusát Debrecenben

A kormány célja a helyi- és a helyközi közúti közösségi közlekedés elöregedett járműparkjának megújítása - mondta a gazdasági miniszter az Inter Traction Electrics Kft. által kifejlesztett autóbusz-termékcsalád első típusának bemutatóján és a cég oktatási, fejlesztési központjának és kísérleti üzemének csütörtöki,...

Akkumulátorgyártó nagyhatalom lehet Magyarország!

A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen - derül ki a városházán kifüggesztett hirdetményből.

Továbbra is sikerpályán a Continental: A harmadik negyedévben is folytatódott az erős növekedés

2017 harmadik negyedévében a Continental sikeresen folytatta dinamikus növekedését.

Nagy-Britanniában idén a vártnál kevesebb új autó készül

A brit autógyártók és kereskedők szakmai szervezetének (SMMT) legfrissebb előrejelzése szerint idén a vártnál kevesebb új autó készül Nagy-Britanniában a kereslet visszaesése miatt.

A gépjármű márkakereskedők 5-10 százalékos növekedésre számítanak az idén

A magyarországi gépjármű márkakereskedések többsége az idén a tavalyinál lassabb, 5-10 százalékos növekedést vár, a munkaerőhiány, illetve a bérek és járulékok jelentős emelkedése azonban problémát okoz a szereplőknek - derül ki a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) felméréséből.

Az Audi aktívan folytatja a szintetikus üzemanyagokkal kapcsolatos kutatásokat

Az Audi lépésről lépésre szisztematikusan építi e-üzemanyag stratégiáját.

A Volkswagen több mint 34 milliárd eurós fejlesztési programot indít

A társaság közleménye szerint Matthias Müller vezérigazgató a felügyelőbizottság ülésén hangsúlyozta, hogy "éppen most találják fel újra az autót", ezért a 2018-2022-es időszakban több mint 34 milliárd eurót fordítanak az elektromobilitás, az autonóm vezetési technológiák, az új típusú közlekedési szolgáltatások és a...

Az elektromos mobilitásra összpontosít Kínában a Daimler

Az idei jó eredmények után a kínai piacon bizakodással tekint jövő év elé a Daimler, ahol az elektromos autókra összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit - jelentette ki a kantoni autószalonon Hubertus Troska, a német autóipari konszern kínai érdekeltségének az igazgatója.

Nőtt a francia Alstom nyeresége az év első felében

Forgalomnövekedés mellett jelentős mértékben növelte nyereségét pénzügyi éve első felében a francia Alstom vasúti gépipari konszern.