Egy kutatás szerint a Fidesz nem szereti a vereségeit reklámozni

Mint a Publicus felméréséből kiderült, a fideszesek többsége egyáltalán nem is hallott a súlyos jászberényi vereségről.

Durva! Náci dalt játszottak le Jászberényben az érkező német vendégeknek

A városháza dísztermében.

Karambolokkal indult a kedd az országban

Három baleset is történt az utakon reggel, amelyben összesen hét autó volt érintett.

Eltűnt Horvát Renátó, a rendőrség keresi őt

A jászberényi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Kiégett egy nyaraló Jászberényben, egy ember meghalt

Kigyulladt egy nyaraló és a vele egybeépített melléképület és garázs csütörtökre virradóra a Jászberényhez tartozó Neszűr dűlőben, a tűzoltók az épületek alatti szivattyúaknában egy ember holttestét találták – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-vel.

Újabb fideszes mondta meg, hogy mit csináljon egy ellenzéki városvezető, ha pénzt akar a kormánytól

Röviden: hallgasson és ne ócsárolja a kormánypártot. 

Komoly baleset Jászberényben: gázolás és ütközés történt

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kellett számítania a közlekedőknek a 31-es számú főúton, Jászberény külterületén – közölte a rendőrség.

A (párt)államegyház fölháborodik…

Érdekes anyag jelent meg a „Magyar Nemzet”-ben Jászberényről, az október 23-ai ünnepségről, amelyet az MSZP helyi elnöke, alpolgármester, a jövőben – kimondani is szörnyű!

Kiütéses győzelem: padlóra küldték a választók a fideszes Pócs Jánost

Padlóra került Pócs János a jászberényi megismételt választás után. A fideszes országgyűlési képviselő az Országgyűlésben fogalmazott így, és újságíróknak beszélt arról, hogy nagyon meglepte az eredmény, úgy látja, hogy nem mentek az üzeneteik.

Megsemmisítették a választási eredményt Jászberényben, új polgármester-választást írtak ki november 10-re (frissítve!)

Helyt adott a Területi Választási bizottság Szabó Tamás fideszes jelölt - 2010 óta a város polgármestere - beadványának, megsemmisítette a vasárnapi polgármesterválasztás eredményét és új szavazást írt ki november 10-ére - derül ki a testület határozatából.

Jászberénynél gázolás miatt nem járnak a vonatok

Mentesítő buszt állítottak be Jászberény és Portelek között.

Női röplabda Extraliga: Jászberényben nyert a Nyíregyháza

Az összecsapásnak valódi tétje nem volt, az ugyanis már korábban biztos volt, hogy a nyíregyháziak a második helyen zárják az alapszakaszt, míg a Jászberény ötödik lesz.

Családi ház kapott lángra Jászberényben hajnalban

A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat.

Dühöngött a jászberényi vasútállomáson, vádat emeltek ellene

A rendőrség vádemelést javasol az ellen a férfi ellen, aki rátámadt egy MÁV dolgozóra a jászberényi vasútállomáson.

Egy fiú holtestét találták meg Jászberényben

Egyenruhások és rendőrségi szalag jelezte annak a helyszínét, ahol egy holttest került elő Jászberényben. Az eddig azonosítatlan hullára a városban lévő kőhídnál, a Zagyva belterületén bukkantak rá, mindössze néhány száz méterre attól az üzlettől, ahol január 6-án utoljára látták a 17 éves S. Zsoltot.

50 papagáj pusztult el egy jászberényi tűzben

Nagyjából ötven papagáj pusztult el egy jászberényi tűzben hétfőn.

Amit kerüljön el: karambol miatt teljes útlezárás a 31-esen

Egy baleset miatt teljes útlezárás mellett helyszínelnek Nagykáta és Jászberény között, készüljön hatalmas torlódásra – írja a Police.hu .

Felfüggesztettet kapott a férfi, aki eltörte terhes barátnője orrát

Ítéletet hirdettek Szolnokon egy férfi ügyében, aki bántalmazta a nőt, aki a gyermekét várta.

Halálos baleset történt Jászberény közelében

Halálos baleset történt Jászberény közelében a 32-es főúton vasárnap délelőtt. Egy autó és egy motorkerékpár ütközött össze, a motoros utasa a helyszínen meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. 

Halálra gázoltak egy gyalogost Jászberényben

Nyerges vontató gázolt el egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy férfit szerda délután Jászberényben, az áldozat meghalt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Háromgyermekes család elől szerezte meg a bérlakást Jászberény polgármestere

Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere már másfél éve lakik abban az önkormányzati lakásban, amelyet úgy szerzett meg egy háromgyermekes család elől, hogy egyhavi kaucióval többet tudott letenni. Így ötéves bérleti jogot szerzett.

Előzetesbe vágtak egy jászberényi szélsőjobbost, fegyverek is voltak nála

Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán. A nyomozás adatai szerint a férfi a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet vezetői közé tartozott. A végzés nem jogerős.

Aknavető gránátot, rengeteg fegyvert találtak egy jászeberényi férfinél – videóval

A rendőrök egy gránátot és több engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszert is találtak egy jászberényi telephelyen – írja a Police.hu .

Kövér László nekirontott egy "migráns" német futballsztárnak

Ahogy közeledik az október 2-ai kvótanépszavazás, úgy erősít retorikáján a kormány is. Kövér László egy jászberényi kvótafórumon vadonatúj érvekkel lepte meg a hallgatóságot – olvasható az Index tudósításában.

Kövér: Történelmi döntés az október 2-ai népszavazás

Nem túlzás történelmi döntésnek nevezni az október 2-ai népszavazást, amely Magyarország és Európa jövőjét is meghatározza – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden, országjáró körútja első állomásán, Jászberényben.

Jász Öcsi Arénát Jászberénynek!

Úgy hiszem, Jászberény javát az szolgálná, ha mi magunk dönthetnénk a helyi ügyekben és nem az állam a fejünk felett.

Kamion ütközött frontálisan egy másik kamionnal

Frontálisan ütközött egy kamion egy másik kamionnal a 32-es főúton, Jászberény és Pusztamonostor között kedden. A balesetben mindkét jármű vezetője megsérült.

Sorban állnak a vitatott ügyek Jászberényben: össztűz a polgármesterre

Sorban állnak a vitatott ügyek jászberényi közéletben.

Se lemondani, se a lakást visszaadni nem akarja a saját pályázatát megnyerő polgármester

Hiába a médiafigyelem és az ellenzéki össztűz, Szabó Tamásnak, a jászberényi fideszes polgármesternek esze ágában sincs visszaadni az önkormányzati lakást.  

"Törvényes és szabályszerű" – itt a reagálás a saját pályázatát megnyerő polgármesterre

A jászberényi polgármester, volt fideszes országgyűlési képviselő Szabó Tamás nyerte meg az általa kiírt lakásbérleti pályázatot – írta a Népszabadság. A város önkormányzati kabinetirodája az MTI-hez eljuttatott reagálásában közölte, hogy a polgármester válását követően, lakóingatlan hiányában, mint közfeladatot...