A bajai lángosos a közgyűlésbe megy

Szabó Richárd a köré szerveződött segítőkkel több száz rászorulót támogat főként Baja térségében. Ősszel az ellenzéki pártok közös jelöltjeként indul a választáson.

Emberileg jobb lettem általa: öt éves lesz idén a Soroptimist Szombathely Colonia Savaria jótékonysági egyesület – Interjú Hajbáné Varga Líviával és Tekauer Mónikával

Emberileg jobb lettem általa: öt éves lesz idén a Soroptimist Szombathely Colonia Savaria jótékonysági egyesület – Interjú Hajbáné Varga Líviával és Tekauer Mónikával

Nagyböjt, avagy - kormányunknak hála - a 40 napból hogyan lett 365 nap?

A nagyböjt elvileg Jézus feltámadásának ünnepére való felkészülés imával, bűnbánattal, megtisztulással és áldozatvállalással.

Erdő Péterék 250 szegény gyermeknek adtak karácsonyi ajándékot

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a budapesti Magyar Szentek Templomában szombaton.

Curtis jótékonysága: kórháznak adott karácsonyi pénzt

Mostanában viharos időket él Curtis, ám karácsonyra nem feledkezett meg a beteg gyermekekről.

Több mint 280 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Élelmiszerbank felhívására

Országszerte több mint 120 településen, 200 helyszínen szervezte meg a hétvégén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akcióját, amelynek keretében több mint 280 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a felajánlásoknak köszönhetően.

Mbappé minden vébémeccsért járó pénzt jótékony célra fordít, mert „a haza képviseletéért nem jár fizetség”

A 19 éves csatár kameruni és algériai származású szülők gyermekeként született Párizsban.

Kulka János, a jótékony mecénás - mert jónak lenni felettébb jó! - Városi Kurír

Kulka Jánosnak mindig fontos volt, hogy törődjön azokkal, akik nehezen boldogulnak az életben.

Egy igaz-ember a pesti flaszteren - Olvass és kövesd! - Városi Kurír

Van egy srác, Rácz Kálmán, Budapesten, a Kazinczy u 12-nél, a Szimpla mellett...

Egy kisebb stadion árát fizették ki egyetlen ebédért

Több mint hárommillió dollárt ajánlottak egy ebédért Warren Buffett befektetővel, a világ egyik leggazdagabb emberével.

Jótékony esküvő - Tippek, hogy a nagy napon nagylelkű is legyél

Harry herceg és Meghan Markle esküvője kapcsán sok hírrel találkozhattunk, mi most az esemény jótékony oldalát emelnénk ki.

A Metallica milliókat adományozott a Gyermekétkeztetési Alapítványnak

Milliós adománnyal támogatta a Budapesten turnézó Metallica a Gyermekétkeztetési Alapítványt. A Facebook-oldalukon közzétett hír szerint a zenekar tagjai 4,25 millió forintot adtak a magyar gyerekek étkeztetésére.

Közös V4 adományvonal létrehozását javasolja Magyarország

Közös, a visegrádi országokból (V4) hívható adományvonal létrehozását javasolja Magyarország, hogy egy esetleges humanitárius katasztrófa esetén gyorsan segíthessenek egymásnak a tagországok – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország – polgárai – közölte pénteken Soltész Miklós.

Jólelkű építőmunkások szállodai szobát foglaltak egy idős hajléktalan nőnek

Három építőmunkás megszakította karácsonyi bulizását, hogy segítsen egy idős hajléktalan hölgyön. Befizették egy négycsillagos szállodába.

10 emberbarát hollywoodi sztár, akiket látnod kell - Városi Kurír

Az ünnepek döbbentik rá igazán még a sztárokat is hogy ők is csak emberből vannak.íme néhány sztár akiket már megfertőzött a jótékonyság.

178 millió forint gyűlt össze vasárnap estig a Jónak lenni jó! akcióban

Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap estig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.

Ők nyerték meg az Ázsia Expresszt, a nyereményüket eljótékonykodják

Ambrus Attila és Berki Krisztián párosa nyerte meg az Ázsia Expressz műsorát, nyereményüket azonban egyből jótékonykodásra fordították.

Karácsonyi vidámságot visznek a bohócdokik

A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdoktorai december 14-én a Heim Pál Gyermekkórházban tartott vizitjük után roadshowra indulnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, hogy felvidíthassák azokat a gyermekeket, akik az ünnepi időszakot kórházban, az otthonuktól és a szeretteiktől távol töltik.

Több mint kétmillió forint gyűlt össze a családszervezetek jótékonysági vásárán

Több mint kétmillió forint gyűlt össze a Családszervezetek második Jótékonysági Adventi Vásárán december 3-án a budapesti Millenáris parkban.

Fordított adventi naptárral segíthetsz az óvodásoknak

És közben még sör is van. Hát nem baró? A Mad Scientist és az Élesztő a Dankó utca 11. alatt álló Wesley Óvoda gyermekeit támogatja. Elmondjuk hogyan.

Nőkorszak - Újabb nemes cél mellé állt a Dorko

A Dorko propaganda célja, hogy kevésbé ismert problémákra hívja fel a fiatalok figyelmét.

Jótékony vacsora

Az Élelmiszerbank jótékonysági vacsorát szervez, amelynek bevételével már a karácsonyi akcióikhoz igyekeznek plusz forrásokat szerezni.Az Élelmiszerbank egyesület az egyik legkorrektebb jótékonysági szervezet hazánkban, amikor ők hívnak adakozni biztosak, lehetünk abban, hogy minden fillér pontosan oda érkezik ahova...

Nőkorszak - Kesztyűs kézzel bántak egymással a sztárok

Divatos ruhák, profi smink és menő bulik. Legtöbbször így láthatjuk a hírességeket. Iszak Eszti, Debreczeni Zita, Nagy Alexandra és Peller Mariann ezúttal közösen ragadott gumikesztyűt, hogy Magyarország legnagyobb online takarítócégének jótékony kezdeményezéséhez csatlakozzon. A Rendi.hu, Magyarország első online rendelhető...

Clooney példát mutat Orbánnak

George Clooney, Hollywood Reporternek adott interjújából közöl részleteket a 444.hu. A színész, aki már többször bizonyította, érző szívű ember, most először beszélt arról, hogy feleségével Amallal befogadtak egy jezidi származású iraki menekültet, aki az Augusta városában álló házukban lakik és azóta elkezdett járni egy...

Tisztelet Ronaldonak, az embernek

Ne foglalkozzunk a vasárnapi meccsel magával, nem érdemes.

5 éves résztvevője is volt a Valtteri Bottas Duathlonnak • Racingline.hu

Valtteri Bottas nem lógatta a lábát a nyári szünetben sem. Nevével fémjelzett duatlon versenyt (futás+kerékpáozás) rendezett szülővárosában, Nastolában, Finnországban, jótékonysági célból.

Erről álmodozik Mészáros Lőrinc neje

A család házi televízió csatornája számolt be, arról, hogy a Mészáros Lőrinc alapította Mészáros Alapítvány, a milliárdos hoteljében tartotta háromnapos konferenciáját.

Bajba jutott családon segített Kenderesi Tamás

Több mint félmillió forinttal segített meg Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszó egy tolnai családot, akiknek leégett a háza.

Így segíti Adele és Jamie Oliver a londoni tűz áldozatait

Valóságos fáklyaként ég még most is a tegnap kigyulladt londoni Grenfell Tower, eddig 12 halálos áldozatról tudni. Az események a londoni celebeket is sokkolták, többen közös cselekvésre szólítottak fel.

Jótékonysági koncertet ad a manchesteri áldozatokért Ariana Grande

Az énekesnő pénteken jelentette be, hogy koncertet ad a múlt hétfői merénylet áldozataiért. Grande fellépését követően 22 ember vesztette életét, amikor egy szélsőséges iszlamista felrobbantotta magát a koncertcsarnok előterében.