Így lehet önkielégítéssel jótékonykodni

Az Egyesült Államokban ma tartják a Nemzeti Maszturbációs Hónapot, ehhez kapcsolódó kampány indult. 

Virág helyett jótékonyságra költenek a ballagó diákok

Már 32 középiskola végzősei csatlakoztak a „KézenFogva Ballagunk!” nevű kampányhoz.

1000 családnak oszt tűzifát Mága Zoltán

Külföldi tartózkodásom alatt sem feledkezem meg azokról a rászorulókról, akiknek az életét a rendkívül hideg téli napok és esték nehezítik, ezért idén is elindítom a téli tüzelőt biztosító jótékonysági akciómat!

20 ezren jótékonykodtak a Nyíregyházi Állatparkban

Mintegy húszezren jótékonykodtak a Nyíregyházi Állatpark hagyományos karácsonyi adománygyűjtési akcióján szombaton.

MAF „Közösen a közösségért?" konferencia október 12.

„Közösen a közösségért? avagy vállalatok a közösségek fejlődéséért” címmel rendezi meg idei éves konferenciáját a Magyar Adományozói Fórum október 12-én a PwC székházában. A szakmai találkozón a meghívott előadók és látogatók megoszthatják véleményüket a helyi közösségek fejlesztése során szerzett vállalati...

10 vállalat került a MAF Társadalmi Befektetések Díj döntőjébe

2016-ban 10 kiváló vállalati támogatói programot választott ki a tapasztalt civil és vállalati szakemberekből álló bíráló bizottság a Magyar Adományozói Fórum (MAF) Társadalmi Befektetések Díj pályázatának döntőjébe. A pályázat végső helyezéseit a MAF októberi „Közösen a közösségért? avagy vállalatok a...

Ferenc pápa leiskolázta emberségből az egész a Fidesz-KDNP-t

Jótékonysági célokra szánja Ferenc pápa egyik autóját, melyet zarándoklataira használ. A Volkswagen Golf eladásából származó bevételt többek között a szíriai menekülteket ellátó mobilkórház beszerzésére használják majd.

Nicole Kidman és férje ezzel a videóval garantáltan felrobbantják a cukiságbombát

Keith Urban és Nicole Kidman már eddig is sokat cukiskodtak a vörös szőnyegen innen és túl is, de most még magasabb szintre emelték az álompár kategóriát.

Katalizátor Műhelybeszélgetések 2016

A már 3 éves múltra visszatekintő MAF Katalizátor Műhelybeszélgetések eseményeire az idei évben is érdemes ellátogatnia a hazai vállalati támogatási programok iránt érdeklődő szakembereknek. A beszélgetésekre a Magyar Adományozói Fórum ezúttal is a Társadalmi Befektetések Díj előző évi legsikeresebb pályázóit hívta meg....

Jótékonyság: Svindal beolvasztotta aranyérmét

Aksel Lund Svindal, a norvégok klasszis síelője úgy döntött, hogy a kilenc évvel ezelőtt nyert világbajnoki aranyérmét beolvasztja.

Falánk Fánkfalók találkozója a KultPincében

Február 13-án 14 órától a Monor Hegyessy Lions Club szervezésében ismét jótékonysági célú Fánkfaló! A frissen sült fánk mellé fűszeres forralt bort és gyümölcsteát kínálunk, a gyerekeknek pedig játszóházat, kézműves foglalkozásokat szervezünk. A belépés díjtalan!

Száraz Dénes: „Már nem csak magamért futok” – VIDEÓ

Ha nem színész lenne, akkor egészen biztos, hogy a profi sportolói pályát választotta volna Száraz Dénes, aki néhány éve a jótékonykodással is összekötötte kedvenc szabadidős tevékenységét.

Jókedvű jótékonyság

Kevés szívmelengető esemény történik manapság hazánkban, hát ne engedjük azt a keveset a feledés homályába veszni.

Orbán Viktor rá jellemző ajándékokkal jótékonykodott

Jótékonysági napot szervezett a 20 éves fennállását ünneplő kaposvári Mézga Pek-Snack Fociovi és Focisuli Club. Orbán Viktor sem maradt ki az adakozásból – számolt be a Sonline .

A nincstelenek karácsonyára gyűjtenek a Katona József Színház színészei

A Katona József Színház is beszállt a Mikulásgyár adománygyűjtő akcióba, így péntektől vasárnapig gyűjtőpontot hoztak létre.

Jótékonykodik az Anonymous Budapesten

Eddig nem ismert oldaláról mutatkoznak meg a hackerek: nem csak tiltakoznak a a társadalmi egyenlőtlenségek ellen, de ételt is osztanak a hajléktalanoknak. Mindez az Anonymous által szervezett Safe Winter projekt része, amely célja, hogy "a gyakorlatban is szolidaritást vállaljon azokkal, akik a korrupt oligarchák (világ)rendszerében nem...

Mező Misi: „Hiszek a zene gyógyító erejében”

Mező Misi egy ötezer fős községben nőtt fel, ahol nem dúskáltak a javakban.

Facebook-milliárdok: a Zuckerberg-család jótékonysági alapba tette a vagyont

Akkor pedig valószínűleg nem Magyarországon lennénk, ha rögtön ne jelentek volna meg a szájukat fitymálva elhúzó kommentelők.

A szabály az szabály?

Dr. Hercsel György főosztályvezető, Győr-Sopron megyei főállatorvos úr részére.

Elképesztő: feljelentették a jótékonysági sütivásárt

Negyedik alkalommal rendeztek Győrben jótékonysági süteményvásárt, egy névtelen szararc azonban idén feljelentette a kezdeményezést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál.

5 vállalat vehette át 2015-ben a MAF Felelős Támogatói Védjegyet

A 2015-ben 3 hazai vállalat, a K&H Csoport, a KPMG és a Vodafone újította meg és újabb két cég, a Budapest Airport és a Microsoft vehette át a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerését, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján minősíti és hitelesíti a...

Levágatnád a hosszú hajad? Most daganatos kislányokon segíthetsz vele - Tudd meg, hogyan!

November 7-én és 8-án most te is sokat tehetsz a daganatos gyerekek lelki gyógyulásáért!

Kedves Jótevőim! - Vásárhelyi Antal története

Nem először találkozunk bajba jutott művésszel, aki a Facebookon kér segítséget, de talán most először lett szívszorítóan nyilvánvaló a fenyegetettség.

Átadták a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díj elismeréseit

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) 2015. október 1-jén adta át a MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázatának díjait a leginnovatívabb, a legsikeresebb partneri együttműködésen alapuló, és a legnagyobb hatást elérő támogatási programokat megvalósító hazai vállalatoknak.

Szabó Kimmel Tamás & az UNICEF az InStyle-ban

Szabó Kimmel Tamás plakátkampányban, jótékonysági futóversenyen, gyermekek elleni erőszakkal foglalkozó felolvasóesten is segítette már az UNICEF munkáját, idén ősszel azonban új szerepben tűnik fel: alkalmi tanítóbácsinak áll, hogy egyre több gyermek kerüljön képbe az őket körülvevő világ játékszabályaival.

Kate Middleton visszatért – Nézd meg a hercegné első hivatalos belépőjét

Kedvenc hercegnénk visszatért a szülési szabadságról, és az első hivatalos megjelenésén elkápráztatott minket.

Demján egymillió eurót ajánl fel menekült gyerekeknek

A Demján-csoport egymillió eurót (kb. 315 millió forintot) ajánl fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására – közölte a Demján Alapítvány pénteken.

Angelina Jolie: nem a menekültek a hibásak

Angelina Jolie határozott hangvételű cikket közölt a brit The Times-ban Arminka Helić brit politikussal, a Lordok Házának tagjával, a 90-es években lezajlott boszniai háború menekültjével közösen. A színésznő az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottjaként rendszeresen látogat elsősorban iraki menekülttáborokba, ahol...