Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics György-emlékfutásra

Október 16-ig lehet nevezni a Kolonics György-emlékfutásra, amelyet immár 14. alkalommal rendez meg október 23-án a Kolonics György Alapítvány, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a BBU Nonprofit Kft. és a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület.

Több mint ezren eveztek a II. Wichmann Tamás nemzetközi regattán

A hétvégén második alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Wichmann Tamás nemzetközi regattát.

A Kiszli, Kőhalmi páros győzelmével zárult a maratoni kajak-kenu vb

Kiszli Vanda egy ezüst mellett így második aranyérmét szerezte meg Vejen Koldingban, összességében pedig már kilencszeres maratoni világbajnok. Kőhalmi Emesének ez a negyedik vb-sikere.

Aranyérmes a férfi kajaknégyes a párizsi olimpiai tesztversenyen

A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású kajaknégyes aranyérmet szerzett 500 méteren a Párizs melletti Vaires-sur-Marne tavon zajló kajak-kenu világkupán, amely egyben olimpiai tesztverseny.

Fontos sportesemény rendezésének jogát nyerte meg Szeged

Szeged rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb-t – jelentette az MTI.

Wichmann Tamás legenda lett

Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója 1948. február 4-én született.

Kiss Péter Pál arany-, Varga Katalin bronzérmes a kajak-kenu pályán

Kiss Péter Pál vasárnap ismét megvédte címét KL1-ben a müncheni multisport Eb keretében zajló para kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Aranyérmes az 1000 méteres női kajak kettes

A magyar versenyzők négy érmet, köztük egy aranyat szereztek a pénteki döntőkben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló kajak-kenu kontinensviadalon.

Világbajnoki aranyérmes a Nádas Bence, Kopasz Bálint kajakkettes

Nádas Bence és Kopasz Bálint nagyszerű győzelmet aratott a régi-új olimpiai számban, K-2 500 méteren, a pályafutása első felnőtt vb-jén szereplő Rendessy Eszter pedig második lett kajak egyes 1000 méteren.

Kopasz Bálint visszaszerezte a világbajnoki aranyérmet, a Kiss Blanka, Lucz Anna duó nyert 200 méteren

Kopasz Bálint visszaszerezte világbajnoki címét K-1 1000 méteren és a Kiss Blanka, Lucz Anna duó is remek teljesítménnyel nyerte meg a K-2 200 métert.

A parakajakos Kiss Péter Pál sorozatban harmadszor világbajnoki aranyérmes

A parakajakos Kiss Péter Pál másodszor is megvédte címét a KL1 200 méteres versenyben a kajak-kenu világbajnokságon.

Kopasz Bálint ismét harcba száll a világbajnoki címért

A rutinos versenyzők közé tartozik a K-1 1000 méter olimpiai bajnoka, Kopasz Bálint, aki a tavalyi, koppenhágai vb-n kikapott a portugál Fernando Pimentától, de most lehetősége lesz visszavágni és visszaszerezni a 2019-ben Szegeden megszerzett világbajnoki címet.

Ifjúsági és U23-as vb-ezüstérmes kenus volt az inárcsi autóbaleset áldozata

Csanki Márk szegedi kenus hunyt el abban az autóbalesetben, amely péntek este történt az M5-ös autópályán Inárcs térségében.

Kettős magyar siker férfi kajakban, négy érem 5000 méteren

A magyarok négy érmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnap délutáni, 5000 méteres döntőiben: a férfi kajakosok versenye kettős hazai sikerrel zárult Noé Bálintnak és Kopasz Bálintnak köszönhetően, míg női kajakban Csikós Zsóka, férfi kenuban pedig Adolf Balázs lett második.

Kajak-kenu: gyorsasági Európa-bajnokságot rendezhet Szeged 2024-ben

Egy lengyel, egy cseh és egy bolgár jelentkezőt utasított maga mögé a dél-alföldi város.

Elhunyt Gurovits József olimpiai bronzérmes kajakozó

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Gurovits József kajakozó – tájékoztatta a helsinki olimpia bronzérmesének felesége a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB).

Sok érmet nyertek a kiváló magyar kajak-kenusok

Újabb öt hazai egység biztosította a helyét a döntőben a szegedi kajak-kenu világkupa szombat délutáni programjában, a paraversenyeket pedig további nyolc éremmel zárták a magyarok.

Több mint száz érmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu ORV-n

Összesen 109 érmet, köztük 42 aranyat nyertek a magyar indulók a Szegeden rendezett, vasárnap befejeződött kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyén.

Hétfőtől kajak-kenu ob – komoly a tét

Harminchét egyesület több mint 550 versenyzője nevezett a hétfőtől szerdáig Szolnokon sorra kerülő kajak-kenu országos bajnokságra, amely a korábbi tesztviadalok után az idei első hivatalos megméretése lesz a sportág képviselőinek.

Csipes Ferenc, a kajakos

Március 8-án ünnepelte 55. születésnapját Csipes Ferenc olimpiai és nyolcszoros világbajnok kajakozó.

Aranyérmes a Szabó Bence – Furkó Kálmán evezőspáros Ioanninában

Az U23-as Európa-bajnokságon az utolsó negyedben húztak el Szabóék a féltávig vezető olaszok mellett, így a duó a linzi világbajnokságon elért negyedik hely után újabb sikert könyvelhet el.

Egy-egy arany és ezüst 5000 méteren a Kajak-kenu vb-n

A vasárnapi záró 5000 méteres döntőkben egy-egy arany- és ezüstérmet szereztek a magyarok a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

Aranyérem és nyolc tokiói kvóta a négyes döntőkben - Zóna

A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet szerzett, a férfi kajaknégyes pedig ötödik lett 500 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, s ez újabb négy plusz négy kvótát jelent Magyarországnak a jövő évi, tokiói játékokra.

Csipes Tamara: a négyes sikere ismételten megmutatta a kajak-kenu szakág erejét

Csipes Tamara szerint a négyes sikere ismételten megmutatta a magyar női kajak szakág erejét, a szegedi világbajnokságon aranyérmes kvartett másik tagja, Medveczky Erika pedig azt emelte ki, hogy a döntő hajrájához érve nagyon várta már, hogy leszakadjanak a riválisok.

Nagyot mentek a fiatal kajak-kenusok

A magyar válogatott öt érmet, egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot szerzett a csehországi Racicében rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

Száz nap a rajtig, elindult a visszaszámlálás

Száz nap múlva kezdődik Szegeden az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság, ebből az alkalomból elindították a belvárosban a visszaszámláló órát, amely a rajtig hátralévő időt mutatja.

Vajda Attila: a hit és a türelem a legfontosabb!

„Hit és türelem – a legfontosabb erények, amire edzőként szükség lehet”- állítja Vajda Attila, aki a Dunaferr SE kenusaival készül az megmérettetésekre.

Négy évre eltiltották a kajakos olimpiai bajnok Oszipenko-Radomszkát

Az ukrán és azeri színekben is a világ élmezőnyébe tartozó Inna Oszipenko-Radomszkát négy évre szóló eltiltással sújtotta a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

Kajak-kenu vb – Elégedettek és boldogok a magyar érmesek

Elégedetten és boldogan értékelték teljesítményüket a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokság vasárnap kora délutáni döntőiben érmes magyar egységek tagjai.

Kajak-kenu vb: magyar arany, ezüst és bronz a vasárnapi döntőkben

A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a vasárnap kora délutáni döntőkben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon.