Kaposváron egy autó, a 3-as főúton egy kamion került árokba

Miskolcon pedig autók ütköztek össze. 

Két autó ütközött össze Kaba és Tetétlen között

A balesethez a püspökladányi hivatásos tűzoltókat riasztották.

Zsidró Tamás mai autóbalesete

A sztárfodrász Zsidró Tamás ma délután a fiát vitte annak programjára, majd amikor tovább ment volna, észrevette, hogy egy autó pont vele szemben halad, s pillanatok alatt átlátta, hogy az ütközés elkerülhetetlen.

Két autó ütközött össze a Könyves Kálmán körúton

A baleset a Vajda Péter utcai kereszteződésben történt.

Két autó ütközött össze a X. kerületben

A tűzoltók megszüntetik a forgalmi akadályt.

Három autó ütközött Tiszabezdéd és Tuzsér között

Félpályán lezárták az érintett útszakaszt.

Két autó ütközött össze a Nagyvárad téren

A Nagyvárad térnél történt a baleset.

Horrorbaleset: Részeg sofőr okozta egy házaspár halálát Dusnoknál

Előállították.

Két autó ütközött össze Nyíregyházán

A baleset az István utca és a Szegfű utca kereszteződésében történt.

Baleset történt a 81-es főúton Székesfehérvárnál

Az 5-ös kilométernél félpályán halad a forgalom.

Két autó ütközött össze a XI. kerületben

A baleset a Szerémi út és a Vegyész utca kereszteződésében történt.

Frontálisan ütközött két autó a 37-es főúton Sárospatak térségében

Lezárták az érintett útszakaszt.

Két autó ütközött össze Kispesten

Zajlik a műszaki mentés.

Két autó ütközött össze a XIII. kerületben

A tűzoltók áramtalanítják a járműveket.

Brutális karambol a 71-es úton – komoly sérülések, teljes útlezárás

Hárman is megsérültek Tihanynál.

Rendőrautóval és kamionnal ütközött egy embercsempész autója Veszprémben

Próbált lelépni az embercsempész, miután leintették a rendőrök.

Szörnyű baleset: moped ütközött kisteherautóval, halott is van

A moped sofőrje a helyszínen meghalt.

Karambol a Ferihegyi úton

Eddig tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze 2020. szeptember 26-án 7 óra 6 perckor Budapest XVIII.

Két autó karambolozott Angyalföldön

A tűzoltók áramtalanítják az autókat.

Brutális karambol: két autó ütközött frontálisan, óriási forgalomváltozásra számítson!

Komoly a helyzet.

Brutális, tragikus baleset: három kamion ütközött az M5-ös autópályán, halálos áldozat is van

Ritkán látni ekkora karambolt.

Két autó és egy kistherautó ütközött össze az 54-es főúton – teljes az útzár

Bócsa és Jakabszállás között történt a baleset.

Veszélyes bolondok az utakon – Így okoztak számos szörnyű balesetet a felelőtlen sofőrök a nyáron

A Blikk vette számba a borzasztó nyári termést.

Két autó ütközött össze az éjjel Ózdon

Két embert a tűzoltók szabadítottak ki az egyik autóból.

Szörnyű karambol a 6-os főúton, számos sérülttel – mentőhelikopterre is szükség volt

Még folyik a mentés.

Két autó ütközött össze Érden

A Zrínyi Miklós utca és a Szent István út kereszteződésénél van szükség tűzoltói beavatkozásra.

Óriási buszkatasztrófa az M5-ös autópályán – rengeteg a sérült, halott is van

Komolyan folynak a mentési munkálatok.

Két autó ütközött össze a 21-es főúton

A baleset a főút Hatvan és Lőrinci közötti szakaszán történt.