Ázik a Nemzeti Galéria, menekítik a Gulácsy-kiállítás képeit, mert a falakon folyik a víz

Úgy tűnik, nem elég egy épületnek a "jobb élet reményéhez", hogy a Várban van, ott is érvényben van a fontos és "fontatlan" megkülönböztetés.

Egy tükröt állítottak Orbán Viktor irodájához – Vajon bele mer majd nézni?

A Szikra Mozgalom békés tüntetésének keretein belül tükröt állítottak a Karmelita kolostorhoz azzal a céllal, hogy Orbán Viktor bele tudjon nézni.

Egyre idegesebb a hatalom - Könnygáz és előállítások

A rendőrség öt embert, közöttük egy parlamenti képviselőt a momentumos Tompos Mártont, állított elő miután ismét könnygázt vetettek be ellenük, hivatalos személy elleni erőszak miatt, nyolc fiatal ellen azért indult eljárás, mert maszkot viseltek.

Fabiny Tamás: Evangélikusként eddig is nagy tisztelettel viseltettem Ferenc pápa iránt

"Először a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója alkalmából találkoztam vele személyesen.

Fővárosi Törvényszék: jogellenes volt a kordon a Karmelitánál, ami megakadályozta, hogy az újságírók Orbánékat kérdezzék a Szájer-ügyben

A Fővárosi Törvényszék kimondta a Karmelitánál felhúzott kordon ügyében az ítéletét.

Hadházy Ákos szerdája: kordonbontás, rendőri attak első vérig...

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő  szerdán harmadik alkalommal távolította el a kordont az Orbán Viktor irodájául szolgáló egykori Karmelita kolostor körül.

Szentek kerültek a Karmelita-kolostorba, mert „erre van szüksége a mai magyar valóságnak”

A magyar kultúra napjának megkoronázásaként.

Orbán pezsgőspohárral a kezében tereferélt a "történelem magyar oldalán", ahol mindig állni méltóztatik

Orbán Viktor mozgalmas napot zárt, miután lerakta a lantot, átcsámpázott a Karmelita kolostor másik helységébe, hogy fogadja a Diaszpóra Tanács tagjait.

Hétfő - Gulyás - rendkívüli bejelentés - címszavakban a napi kormányüzenet

Pártunk és kormányunk rászokott, hogy "rendkívüli bejelent", hét nem múlik el nélküle.

Magyar György: aki másként gondolkodik, azt a kormány feljelenti?

A rémhírterjesztés a jelenlegi háborús helyzetben különösen veszélyes, ezért az álhírek terjesztőit a kormány feljelenti – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Patthelyzet! Rengeteg tüntető vonult fel Orbán Viktor hivatalához, rohamrendőrök védték a Karmelita kolostort

A szerdai tüntetés még éjfél körül sem fog véget érni.

Varga Zoltán: nincs már kiszállás, csak őrület van, de az rogyásig, az ajtók csukódnak, álló utasok kapaszkodjanak...

A büdös életben nem gondoltam volna, hogy szürke kis életemet egy közeli háború kézzelfogható őrülete veri telibe.

Újra összeült a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs

A Karmelitában vitatják meg az elmúlt napokban kialakult helyzetet, valamint meghozzák azokat a döntéseket, melyek az ország és a magyar lakosság biztonságát szavatolják Havasi Bertalan sajtófőnök szerint.

Orbán összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet, zajlik az ülés a Karmelitában

Az orosz-ukrán konfliktus miatt lett összehívva a testület.

Több millióba kerülhetett az országnak Orbán irodájának megszentelése

Bese Gergő áldotta meg Orbán Viktor Karmelita kolostorbeli irodáját, az atya, akit az állam bőkezűen támogat. 

Gábor György: Bizony mondom néktek, Magyarország bokréta lesz Isten kalapján! - Egy felszentelés margójára

Na, mármost a miniszterelnöki hivatal mai napi felszentelése két lehetséges esetet vetíthet előre: az egyik, hogy a választások előtt három hónappal Magyarország miniszterelnöke ezzel kívánja megüzenni, hogy a maradék időben kizárólag a katolikus honfitársaink miniszterelnöke óhajt lenni, a többi felekezet hívei, valamint a...

A kormánypárti médiakonglomerátum vezetőjének saját belépője van Orbán munkahelyére

A KESMA kuratóriumi elnöke, Szánthó Miklós úgy jár ki és be a Karmelita kolostorba, mint ahogy más boltba megy. De a Nézőpont Intézet vezetője is gyakori vendég ott – igaz, ő annyit elárult, hogy cége végzi a médiafigyelést a kormánynak és a minisztériumoknak, de az ORFK-nak is. 

Orbán nem akárkivel tárgyalt szombat délelőtt

Természetesen a Karmelita kolostorban.

Ha a klubban valaki ezt meséli, elküldjük melegebb éghajlatra! - Hagyományőrző katonaszakácsok főznek ezentúl a Karmelita Kolostor lakóira

Van, amit a szájhagyomány útján terjedő népmesék színes világa sem tud überelni: ez Orbánia valósága 2021-ben.

A keleti nyitás stratégiája, avagy szomszédságpolitika Pukkancs Peti módra - egy álom szárnyán

Pukkancs Peti rendőrségi helikoptere a kora hajnali órákban a Karmelita Kolostor előtti téren szállt le szellemi muníciót tankolni, miután utasa elintézte a magyar nemzet tófelvirágoztatási ügyeit a Fülöp szigeteken, s készült Vietnamba a kórházépítést ellenőrizni.

Ó, anyám, borogass! - Térdre, imához?

Értem én, hogyne érteném, hogy enyveskezűeknél valahogy lefeslett az isten, haza, család a királyi lobogókról, és látni engedte a fundamentumot, kurvák, kokain, korrupció képében.

Sorra rúgják ki a dolgozókat a Nemzeti Táncszínházból

Információink szerint délelőtt tíz óra óta egymás után hívják be a Nemzeti Táncszínház munkatársait, és közlik velük, hogy elbocsátják őket az intézménytől.

Nem követik a minisztériumok Orbán Viktort

Nem sikerült megtalálni a kiviteli tervek elkészítőit, így az egész projekt a következő kormányzati ciklusra csúszhat.

Csak Orbán és Áder palotája marad kivilágítva éjfél után a budai várban

Míg minden más megvilágított középületnél éjfélkor lekapcsolják a díszkivilágítást Budapesten, addig a várban a Karmelita kolostor és a Sándor-palota tovább fényfürdőzik.

Demokratikus Koalíció: Az UNESCO-hoz fordulunk a barokk festmények lemázolása miatt! (Videó)

Beszámoltunk róla, hogy az Orbán irodájának helyt adó Karmelita épületegyüttes egyedülálló, késő barokk freskóegyüttesét egyszerűen fehérre festették a felújítás során.

Felháborító barbárság, hogy a Karmelita kolostor felújítása során több mint 200 éves freskókat festettek le

A Demokratikus Koalíció (DK) felháborító barbárságnak tartja, hogy a Karmelita kolostor felújítása során több mint 200 éves freskókat festettek le, ezért kezdeményezi az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását és az UNESCO-hoz ...

Azért ilyen olcsó a Gundel a Várban, mert kisebbek az adagok

És nem étterem, csak üzemi konyha.

Gulyás Gergely: nem kerül semmibe az adófizetőknek, hogy Orbán Viktor a budai várba költözik

Még az idei év végén a budai várban található karmelita kolostorba költözhet a Miniszterelnökség, de ez nem kerül semmibe a miniszter szerint. Azért még 350 milliót hozzátesznek a beruházáshoz.

Nem akartuk felrúgni a karácsonyt, de amit Orbán tett, az nem hagyható szó nélkül - Ellenszél

Miféle megbecsülésről beszél ez az ember, amikor arról tart szónoklatot és arról ír levelet, hogy ha marad egy kis pénz, azt azoknak adja, akik ezt az országot felépítették? Hogy van képe 4 milliárdból irodát felújítani? 10-20 millióból egy jó lakberendezővel már olyan irodát kaphatna, ami pontosan megfelelne az összes...