5 kihagyhatatlan könyv női vezetőknek

Nem szabad az erőfeszítések nélküli sikerre várni, külön kell választani az önbizalmat a kompetenciától, és érdemes újragondolni a társadalmi elvárásokat.

A sikeres üzleti tárgyalások 7 titka

Egy brazil egyetemi kutatás során három éve 1060 üzleti tárgyalást vizsgáltak meg. A tárgyalások felében (530 esetben) nem volt strukturált felkészülés a tárgyalásra, míg a másik felében (szintén 530 esetben) erre lehetőség nyílt. Az eredmények azt mutatták, hogy a sikeres tárgyalás fontos tényezője az, hogy a partnerek...

Meglepő, mit tartanak a legfontosabb juttatásnak a munkavállalók

A munkavállalók és a munkáltatók szerint is a bérezés a legfontosabb szempont a munkahelyválasztás során, derült ki az 54. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített felmérésből.

Az Y-generáció inkább nem csinál semmit, minthogy bármi olyat tegyen, amit nem szeret

Míg a mai 60-as, 70-es korosztály többsége ugyanabból a munkahelyből ment el nyugdíjba, ahol karrierje indult, addig a mai X-generációnak, a Kádár-korszakban felnövekvő nemzedéknek már biztos, hogy 3-4 munkahelyet kell váltania a nyugdíjas évekig. Mi a helyzet a generációs elmélet alapján ipszilonoknak nevezett mai fiatal...

Karriertanácsadás

Egyes tanulmányok szerint a diákok 20%-ának pontos csak az elképzelésük, hogy milyen is lesz (legyen) a karrierjük. A fennmaradóknak van némi negatív érzésük ezzel kapcsolatosan. Ez nyomot hagyhat bennük akkor, amikor munkát keresnek és nem akarják alkalmazni őket.

Válságkezelési Stratégiák A Túlélők Társaságától

A kapitalista gazdaság működése ciklikus, vagyis, hol emelkedik, hol pedig lejt. Jelen pillanatban éppen lejtőn tartózkodik, de azt még senki nem tudja megmondani, hogy mekkora ez a lejtős szakasz, de egy valami biztos: nem tart örökké, a padlótól mélyebbre már nem lehet zuhanni. Vagyis: előbb-utóbb a gazdaság fejlődése ismét...