Még a lányuk is eltörpül Ördög Nóráék karácsonyfája mellett – fotó

Rákészültek az ünnepre.

Nagyon fontos Korda Györgyék számára a különleges karácsonyfájuk

A Ripost szerint a Korda családnak van egy fája, amit már több mint 26 éve nevelgetnek.

A karácsonyi lakásdekoráció fő kelléke a karácsonyfa.

A karácsony hangulatának fontos része a karácsonyfa. Sok szokás és szimbólum is kapcsolódott ehhez az ünnephez, az egyik ilyen a karácsonyfa. A karácsony egy keresztény alapokon álló ünnep amely Jézus Krisztus születésére emlékezik. Azonban manapság messzire elkanyarodott a karácsony az eredeti céljától. Az elsődleges ami...

Csak karácsonyfára 12 milliárdot költünk

Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki – közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke.

Elindult a hetedik adventi fesztivál és vásár a Városháza parkban

Ismét valódi közösségi térré, hangulatos, színpompás forgataggá és kulturális programok színhelyévé változott a Városháza parkja az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idejére.

9 karácsonyfa környezetbarátoknak – Íme, a legkülönlegesebb alternatívák - Tipp

Ha az idei karácsonyra valami igazán különlegeset szeretnél, ezeket a fenyőfa alternatívákat egyenesen imádni fogod.

Remek ötletek, ha nem akarsz élőfenyőt venni! Így akár minden szobában lehet egy karácsonyfa!

Mindenki nagyon várja már a karácsonyt és a fenyőfadíszítést.

Első hírek a Vatikán idei különleges karácsonyfájáról és a Jézus hívő zsidókról

A tavaly őszi viharok által megtépázott észak-olaszországi Asiagói-fennsíkról, származik idén a Szent Péter téren felállítandó karácsonyfa.

Ma van vízkereszt, a karácsonyfák vége

Ma a van vízkereszt, vagyis Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe.

Így ünnepelte a karácsonyt szerelmével Hódi Pamela – fotó

Rózsaszínű árnyalatok a karácsonyfák díszein.

Íme Vár­ko­nyi And­rea első "szingli" ka­rá­csony­fája

Csodálatos fotót osztott meg Várkonyi Andrea, aki sok év után idén először tölti pár nélkül a karácsonyt.

Tápai Szabináék így díszítik fel a karácsonyfájukat

Tápai Szabina is karácsonyi lázban ég, názze meg, hogyan zajlik náluk a fenyőfa feldíszítése.

A karácsonyi májusfától a karácsonyfáig

Az örökzöld növényeknek és fáknak már a kereszténység megszületése előtt különös jelentősége volt:  ajtókra, ablakokra aggatva azt tartották róluk a különböző népek, hogy elűzik a boszorkányokat, a gonosz lelkeket, távol tartják a betegségeket, de ja karácsonyfa elődei elképezték a reményt és az új életet is.

Karácsonyfát díszített Karácsony Gergely a Parlament előtt – videó

Még egy bőrt lehúztak a Legyen Karácsony-poénről Molnár Gyulával, az MSZP pártelnökével.

2018. január 2. kedd, így jártunk

Véget ért az óév.

Kidőlt az erős szél miatt a fehérvári főtérre állított karácsonyfa

Erős szél és jégeső pusztított csütörtök este Fejér megyében, péntek hajnalban még a fehérvári főtéren álló karácsonyfát és néhány bódét is fölborított a szél.

Karácsonyi rekordok

Hatalmas karácsonyfák a világ minden tájáról, rengeteg izzó, a világ legnagyobb Mikulás-gyűjteménye és sok más érdekesség.

Idén is a Grincsfa a legmenőbb karácsonyfa

Az utóbbi 2 év egyik leginkább felkapott karácsonyi kreációja a grincsfa, mely idén is vidám dísze lehet otthonunknak.

Felállítása közben tört ketté Békéscsaba karácsonyfája – videó

Tragikus esemény borzolta a kedélyeket Békéscsaba belvárosában.

Hamarosan gyönyörködhetünk Debrecen karácsonyfájában

Az önkormányzat tájékoztatása szerint, a város karácsonyfája 15 méter magas, amit Szilágyi János Gábor kismacsi lakos felajánlása nyomán kerül a főtérre.

Ledőlt az ország karácsonyfája

Ledöntik és feldarabolják az ország karácsonyfáját, ami a Kossuth téren, a Parlament előtt volt kihelyezve – adta hírül az MTI .

Persze, hogy egy magyar rendelőben áll a világ legrondább karácsonyfája – fotó

Megtalálták a világ legrondább karácsonyfáját Cegléden.

A Fehér Házban már feldíszítették a karácsonyfákat, mind a 63-at

A Fehér Házban már feldíszítették a karácsonyfákat és kiállították a mézeskalács-házikókat.

Tizenegy dolog, amit biztos nem tudtál a Karácsonyról • Karácsony Ünnepe

Tizenegy dolgot összegyűjtöttünk a világból, olyan érdekességeket, melyeket biztos nem tudtál a Karácsonyról.

Zimány Linda gigantikus mellei is kellemes karácsonyt kívánnak

"Kellemes ünnepeket" – írta ki az alábbi képhez az egyre furcsább arcú luxusmodell.

Kukásautóba hajigálták a megmaradt fenyőfákat Budapesten

A 24.hu rögzítette azt a felvételt, amelyen az látható, hogy a budapesti Fehérvári úton, az egyik fenyőkereskedő fáit már jóval szenteste előtt, délután 1-kor kukásautóba hajigálják és bezúzzák. Egyik olvasójukat hasonló jelenet fogadta az Etele téren. Ő próbálta megmenteni az egyik fát, de az árus még azt sem engedte meg,...

12 törhetetlen DIY karácsonyfadísz kisgyerekekhez

A gyerek belépett abba az életkorba, hogy már nagyjából érti és várja a karácsonyt, és főleg a karácsonyfát.

Karácsonyfadísz készítése gyerekkel – Karácsonyi díszek kukoricakeményítőből

Nagyobb gyerekekkel akár mi magunk is gyárthatunk karácsonyi díszeket a karácsonyfára.

Felállították az ország karácsonyfáját a Kossuth téren

Felállították hétfőn az ország karácsonyfáját a Kossuth téren, a 19 méteres és 2 tonna súlyú fenyőt kedden díszítik fel.

Karácsonyfák a világ minden tájáról

Néhány forrás szerint középkori szokás volt, hogy egy fiatal fát vágtak ki, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, hasonlóan Jézushoz, aki fiatalon áldozta fel életét az emberekért.