A katalán függetlenségi pártok külön indulnak a választásokon

A december 21-i katalán parlamenti választásokon részt vevő pártoknak kedd éjfélig kellett bejelenteniük a spanyol központi választási bizottságnál (JEC) hogy kívánnak-e közös listát állítani.

A volt katalán elnök szerint a spanyolok puccsal távolították el székéből

Carles Puigdemont volt katalán elnök szerint illegális puccsal távolították el posztjáról a spanyolok. 

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a katalán elnök ellen

Nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte egy bíróságtól a spanyol államügyész Carles Puigdemont volt katalán elnök és négy társa ellen, az európai elfogatóparancsot ki is adták rájuk. 

Előzetesbe tették a leváltott katalán kormány nyolc tagját

A spanyol központi büntetőbíróság előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc tagját Madridban.

Százezrek tüntettek Spanyolország egységéért

Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége.

Megkezdte a spanyol kormány a katalán kormány feloszlatását, 150 vezetőt menesztenek

A spanyol kormány megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét szombaton, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt.

Alkotmányos válság Spanyolországban a függetlenné vált tartomány miatt

Katalónia kikiáltotta függetlenségét.

Eldőlt: kikiáltották Katalónia függetlenségét

Félig üres ülésteremben kezdte meg a sorsdöntő népszavazást a függetlenségről a katalán parlament. Csaknem a teljes ellenzék kivonult, lényegében csak a függetlenségpárti erők maradtak a 135 fős törvényhozásban a szavazásra, amelyen 72 igen, 10 nem, 2 tartózkodás mellett a parlament kikiáltotta Katalónia függetlenségét –...

Katalán függetlenedés: az alkotmánybírósághoz fordul a katalán kormány

 Az alkotmánybírósághoz és a legfelsőbb bírósághoz fordul a katalán kormány amiatt, hogy a spanyol kormány megpróbálja megállítani a függetlenedésüket.

Megsemmisítette a katalán függetlenségi népszavazásról szóló törvényt a spanyol alkotmánybíróság

A spanyol alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes a katalán függetlenségi népszavazásról szóló törvény, ezért megsemmisítette azt. 

Egy függetlenség margójára

Sokan sokféle módon értékelték, értelmezték Katalónia elszakadási kísérletét, valóságát(?). Szinte minden megszólaló másként és másként kommentálja a történteket.

Madrid visszautasítja a hallgatólagos katalán függetlenedést

A spanyol kormány szóvivője szerint Madrid visszautasítja a "hallgatólagosan" kihirdetett katalán függetlenedést. 

Katalán elnök: az emberek független Katalóniát akarnak, ő pedig követi az akaratukat

Carles Puigdemont katalán elnök szerint az emberek Katalónia függetlenségére szavaztak, ő pedig követi őket. De ésszerű párbeszéd és tárgyalás kell Spanyolországgal, ezért felfüggesztik a függetlenség kihirdetését pár hétre.

Katalán függetlenség: csúszik a várva várt bejelentés

Bár este hat órára ígérték a katalán elnök bejelentését, az utolsó pillanatban egy órával eltolták az időpontot. 

Eldurvulhat a helyzet Spanyolországban Katalónia függetlenedésével

Egy doktorandusz szerint eszkalálódhat a helyzet Spanyolországban, ha a katalánok kikiáltják a függetlenségüket.

Alonso nem kommentálja a katalán politikai helyzetet • Racingline.hu

Fernando Alonso nem hajlandó kommentálni a Spanyolországban urakoldó politikai összetűzéseket.

Súlyos vádak: az EU tehet a katalán válságról

"Miért nem bombázzuk Madridot?" - kérdezte a külpolitikai szakértő

A katalán elnök beszólt a spanyol királynak

Csalódást okozott sok katalánnak – ezt üzente VI. Fülöp spanyol királynak Carles Puigdemont katalán elnök szerda esti televíziós beszédében.

Véres, elkeseredett tüntetés volt Madridban – durva felvételek

Hivatalosan este nyolc órakor véget ért a voksolás a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazáson, amelynek megrendezését a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette.

A lépcsőről ugrott a tiltakozóra a rohamrendőr – videókon a katalán népszavazás

Reggel óta tart a katalán függetlenségi népszavazás, ám a referendumot a spanyol állam illegitimnek minősítette, és több ezer rendőrt rendelt a tartományba, hogy megakadályozzák az ügyet. 

Katalán függetlenség: 337-en sérülhettek meg a rendőrségi akciókban

A katalán kormány szerint 337 fő sérült meg a vasárnapi népszavazás ideje alatt Katalóniában a spanyol rendőrség akcióiban. A spanyol miniszterelnök-helyettes szerint sem népszavazás, sem hasonló nincs a régióban, csak bohózat.

Megakadályozta a spanyol kormány a vasárnapi katalán népszavazást

A spanyol kormány katalóniai megbízottja bejelentette, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét, teljes mértékig lehetetlenné téve a népszavazás megtartását, közölte az MTI-re hivatkozva az Index . A spanyol hatóságok így akadályozták meg az általuk...

Sztrájkolnak az egyetemisták a független Katalóniáért

Kétnapos sztrájkot kezdtek el csütörtökön a katalóniai egyetemisták, hogy ezzel is mutassák, nem értenek egyet a spanyol kormány intézkedésével, amely felfüggesztette a vasárnapra kiírt függetlenségi népszavazást.

Trump az egységes Spanyolország mellett foglalt állást

A spanyol kormányfő Washingtonba látogatott, Donald Trump amerikai elnök az egységes Spanyolország mellett tett hitet.

Lezáratja a spanyol főügyész a katalán népszavazás szavazóhelyiségeit

A katalán népszavazásban használatos szavazóhelyiségek lepecsételésére utasította a katalán rendőrséget a spanyol főügyész. Eddig több mint 9 millió szavazólapot foglalt le a spanyol csendőrség.

Katalán függetlenség: 400 spanyol jogtudós szerint nincs nemzetközi jogalapja

400 spanyol jogtudós dugta össze a fejét, szerintük nincs nemzetközi jogalapja a katalán függetlenségi népszavazásnak, azt csak gyarmatosított területek esetén lehetne alkalmazni.

Katalóniában is készülnek a függetlenségre

Október elsején akarják megtartani Katalóniában a függetlenségről szóló népszavazást, amit a spanyol kormány minden eszközzel megpróbál megakadályozni. A baszkok szerint konföderatív állammá kell átszervezni Spanyolországot.

Katalónia választ: október elsején szavaznak a függetlenségről

Éjszakába nyúló ülésen fogadta el a katalán parlament a függetlenségi népszavazáshoz szükséges törvényt. Október elsején szavaznak az elszakadásról.

Katalán függetlenségpártiak akcióztak a barcelonai reptéren

Egy, a katalán függetlenséget támogató nacionalista szervezet tagjai osztogattak szórólapokat a barcelonai reptéren, miközben a biztonságiak sztrájkja folyt.

A spanyol alkotmánybíróság beintett a katalán függetlenségnek

A spanyol alkotmánybíróság kedden megsemmisítette a katalán parlament határozatát, amelyben 2017 szeptemberére függetlenségi népszavazást kezdeményezett.