katasztrófavédelem

Százötven helyszínre riasztották a tűzoltókat

A viharos szél miatt hajnal óta országszerte mintegy százötven helyszínre riasztották a tűzoltókat, a legtöbb bejelentés Budapestről és Pest megyéből érkezett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője péntek délelőtt.

Szén-monoxid-mérgezés miatt négy embert vittek kórházba Budapesten

Szén-monoxid-mérgezés miatt négy embert vittek kórházba Budapesten a X. kerületi Ugor utca egyik kétszintes családi házából csütörtök este – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Szúrós szag miatt kiürítették a Savaria Egyetem egyik épületét

Szúrós szagot éreztek a levegőben, ezért a tűzoltók kiürítették a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának "D" épületét a Berzsenyi téren csütörtök délelőtt – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Porig égett egy pilisi malom

Teljesen kiégett egy malom a Pest megyei Pilisen péntek hajnalban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Halálra égett egy idős férfi Gödön

Egy idős férfi elszenesedett holttestére bukkantak szombat reggel Gödön, a Kálmán utca egyik lakásában – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Kétmilliárdból fejlesztik a honvédség katasztrófavédelmi eszközparkját

Több mint kétmilliárd forint európai uniós támogatásból fejlesztik a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi eszközparkját – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

Nem fizették a számlát, kikapcsolták a gázt a tűzoltóságon

Mindössze 36 ezer forintos gázszámlával tartoztak, de a Tigáznak ennyi is elég volt, hogy leszerelje a gázórát a szentendrei tűzoltólaktanyában. A katasztrófavédelem országosan több mint egymilliárdos adósságot halmozott fel – írja a NOL.hu .

Méreg került a városligeti tóba! A Kacsák már pusztulnak

Vizsgálják a városligeti tó vizét, amelybe feltehetőleg ismeretlen eredetű mérgező anyag került.

Átverés volt a lezuhant gép

Mint korábban megírtuk , egy személy azzal hívta fel a katasztrófavédelmiseket, hogy az M3-as autópályán haladva látott egy kisrepülőt lezuhanni. 

Fákat csavart ki a vihar Pesten

Tizenöt helyre riasztották a fővárosi tűzoltókat a szerdai vihar miatt, jellemzően fákat döntött ki, öles faágakat szakított le a szél – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kormányellenessége miatt rúgtak ki egy férfit a katasztrófavédelemtől

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azonnali hatállyal megszüntette a jogviszonyát egy próbaidős miskolci munkatársának – írja a nol.hu .

Működik a rezsicsökkentés: 33 településen állhat le a szemétszállítás

Az Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. nem tud tovább veszteségesen működni, így nem lesz, aki elvigye a szemetet 33 településen. Az Index szerint további 108 település járhat hasonló módon, ha a hulladékszállítási biznisz körüli pénzügyi krízis nem oldódik meg.

Parkolóban kapott lángra egy autó és teljesen kiégett +FOTÓK

Még szombaton hajnalban égett le egy parkoló autó Tökölön, de a katasztrófavédelem vasárnap adott ki róla fotókat.

Vétlen parkoló autókat törtek össze Budakeszin, súlyos sérültek vannak

A Budakeszin, a Fő úton az útról nagy sebességgel lesodródva a parkoló autók közé csapódott egy személyautó.

Dőltek a fák és szakadtak a vezetékek Zalában

A heves szél miatt autóra, utakra és villanyvezetékekre dőlt fák, illetve megbontott tetők miatt hívták vasárnap a zalai tűzoltókat, személyi sérülés azonban sehol nem történt – közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Döglött baromfival dobálták meg a katasztrófavédelem főigazgatójának a házát

Tojással és döglött tyúkokkal dobálták meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) megbízott főigazgatójának a házát - írja a Velvet .

Bruttó 360 ezerért toboroz kéményseprőket a katasztrófavédelem

Április 15-ig várja a kéményseprő szakmunkás- vagy mestervizsgával rendelkező szakemberek jelentkezését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A szakemberek júliustól "biztos állásban biztos fizetésre számíthatnak, ami többnyire magasabb lesz az eddigi bérüknél" – közölte az OKF pénteken.

Pécsiek mentettek londoni romok között

Felhőkarcoló dőlt egy metróállomásra, ezrek rekedtek az alagutakban – a több országból érkező speciális mentőalakulatok egy ilyen tragédiát szimuláló katasztrófavédelmi gyakorlathoz csatlakoztak Londonban. A HUNOR 76 fős kontingensét a Pécsett szolgáló Farkas Roland tűzoltó százados és Kopasz Zsolt főhadnagy is erősítette...

Két utassal csapódott fának egy autó

Ketten megsérültek egy személyautóban, amely lesodródott az útról és egy fának csapódott hétfő délelőtt a 76-os főúton Nádasd és Ozmánbük között, Hegyháthodász közelében – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

Füstmérgezés: babakocsi lángolt egy társasházban

Lángra kapott egy babakocsi egy társasház második emeleti folyosóján hétfő hajnalban Békésen. Tizenegy embert füstmérgezés gyanújával kórházba vittek a mentők – tájékoztatta az MTI-t Szűcs Csaba, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Öt utassal csapódott fának egy autó

Öten sérültek meg a 41-es főút Nyírmada és Vaja közötti szakaszán, ahol fának csapódott egy autó vasárnap reggel – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.

Taxisblokád: minden tűzoltódarut Budapestre rendeltek

Hétfőn hajnalban szinte az ország összes tűzoltódaruját Budapestre rendelték – írja a langlovagok.hu .

Karambolozott a terhes nőt szállító mentő

Mentőautó és kisteherautó ütközött kedd délelőtt a 4-es főút (M4-es autóút) Üllő és Gyömrő közötti szakaszán, a sérültek egyike a mentőautóban utazó várandós nő – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel

Megint lecsapott a csendes gyilkos: négyen kórházban

Négy embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod egyik lakóházából vasárnap este – közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Négyszáz négyzetméteres raktár lángol Sopronban

Hajnal óta ég egy négyszáz négyzetméteres raktár Sopronban. A Baross úti épület födéme több helyen beszakadt, elhúzódik az oltás – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő az MTI-vel.

Riasztást adtak ki az ónos eső miatt

Több nyugati és dél-nyugati megyében már elsőfokú riasztásokat adtak ki az ónos eső veszélye miatt. Az érintett járásokban már a következő órákban várható gyenge ónos eső. Késő délutántól, estétől viszont több megyében tartós ónos esőre is készülni kell.

Meghalt egy ember a M3-as autópályán

Halálos baleset történt Hort térségében, az M3-as autópálya 67-es kilométerénél, ahol ismeretlen körülmények között a két mikrobusz összeütközött.

Kamionnyi sertés szaladt szét Lakiteleknél – képek

Oldalára borult egy sertéseket szállító teherautó Lakiteleknél, a Tiszaalpárra vezető úton, Bács-Kiskun megyében – írta honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn kora reggel.

Vízaknába esett egy budapesti férfi, meghalt

Vízaknába esett és életét vesztette egy 60 év körüli férfi kedd délután Budapesten – közölte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Irodaépület lángolt Budapesten – képek

Kigyulladt egy irodaépület Budapest VIII.