180-nal repesztett Orbánnal Keszthelyi Vivien

A miniszterelnök megállapította, hogy nem olyan jó a versenypályán, mint az autóversenyző.

Versenyautóval száguldott Orbán Viktor – videó

A ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének átadásán járt hétfőn Orbán Viktor.

W Series: 28 lány jutott tovább a következő fordulóba, köztük Keszthelyi Vivien!

Végetért a W Series első selejtezőjének harmadik, egyben utolsó napja, és kiderült, hogy a több, mint 50 lányból, kik alkotják azt a 28 fős csapatot, akik továbbjutottak a következő fordulóba.

Asian F3 Winter Series: Ticktum kiesett, Keszthelyi Scumacher mögött zárt • Racingline.hu

Az Asian F3 Winter Series első versenyére magyar idő szerint ma reggel kilenckor került sor.

Keszthelyi Vivien és David Schumacher a pályán egymás ellenfelei lesznek

A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher fia, David is leadta nevezését abba a Forma-3-as ázsiai versenysorozatba, amelyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll.

Keszthelyi Vivien és David Schumacher egyszerre mutatkozik be a Forma-3-ban

Két név, amely az autósport világában már világszerte ismerősen cseng a rajongóknak.

Keszthelyi Vivien az első magyar női pilóta a Forma-3-ban • Racingline.hu

A Forma-3-as ázsiai bajnokságban szereplő BlackArts Racing szerdán reggel jelentette be hivatalos pilótájaként Keszthelyi Vivient.

Magyar versenyzők akik idén élen jártak a karácsonyi adományozásban

A karácsonyi láz mellett a magyar versenyzők jelentős része idén adományozott is.

Népszerű magyar versenyzők év végi bizonyítványa, 2018 • Racingline.hu

Pár éve útjára indítottuk a sorozatunkat, ahol a népszerű magyar versenyzők kerültek a nagyító alá, és megcsodáltuk azt, hogy mégis milyen teljesítményt nyújtottak az adott évben.

Még egy harmadik helyet szerzett Keszthelyi Vivien • Racingline.hu

Az első két rajthelyet Kris Heidorn, és Bartosz Paziewski szerezték meg az időmérőn, őket a Halder testvérek, Mike és Michelle követték.

Dobogós lett szezonnyitóján Keszthelyi Vivien! • Racingline.hu

Keszthelyi Vivien a negyedik helyről vághatott neki a vadiúj Seyffarth Audi R8 LMS Cup első versenyének, Hockenheimben.

Keszthelyi Vivien élete első GT-versenyén már dobogóra is állhatott

Hatalmas sikert elérve harmadik lett pályafutása első GT-kategóriás versenyén Keszthelyi Vivien, aki a németországi Hockenheimringen állhatott fel a dobogó legalsó fokára az Audi R8 Cup nyitóhétvégéjének szombati első versenyén.

Magyar lány rabolta el az ifjú Schumacher szívét

A 17 éves Keszthelyi Vivien és David Schumacher között dúl a szerelem.

Keszthelyi Viviennel jár David Schumacher! • Racingline.hu

Az ötödik helyet szerezte meg Oscherslebenben, és a legjobb újoncnak bizonyult Ralf Schumacher fia, ám a második és a harmadik versenyen csak a 13. lett.

A világ legfiatalabb női pilótájaként versenyezhet GT-sorozatban Keszthelyi Vivien

A világ legfiatalabb női pilótájaként az úgynevezett nagy túraautós, azaz GT-sorozatban versenyez a következő szezonban Keszthelyi Vivien.

Keszthelyi Vivien az új Seyffarth Audi R8 LMS Cupban indul idén

Keszthelyi Vivien tavaly az Audi TT Cupban versenyzett, idén azonban az új, Seyffarth Audi R8 LMS Cupban áll majd rajthoz, mely az Audi TT Cup-hoz hasonlóan a DTM betétfutamaként lesz majd látható, hat helyszínen: a Hockenheimringen, a Lausitzringen, a Hungaroringen, Brands Hatch-ben, Misanoban és a Nürburgringen.

Audi TT Cup: Dupla dél-afrikai győzelem, Keszthelyit a második futamon fekete zászlóval kiintették

Az Audi TT Cup is a Red Bull Ringre látogatott a hétvégén.

Fabian Vettel is dobogóra állt a hétvégén! • Racingline.hu

Ahogy a DTM és az F3-as mezőny, az Audi TT Cup is a Nürburgringre látogatott a hétvégén.

Hatalmas balesettel zárult Keszthelyi Vivien peches hétvégéje a Salzburgringen

A magyar autósport egyik legnagyobb tehetségének tartott, mindössze 14 éves Keszthelyi Vivien egy látványos, ám annál ijesztőbb balesettel zárta vasárnap a Suzuki Swift Cup Europe aktuális versenyhétvégéjét a Salzburgringen, ahol szinte végig peches volt.

Interjú a Suzuki Cup Europe újoncával, Keszthelyi Viviennel

Keszthelyi Vivien 13 évesen debütál a Suzuki Cup Europe mezőnyében!

Egy ifjú hölgy az OXXO Energy legújabb autóversenyzője

Keszthelyi Vivien most hétvégén - élete első versenyén - töltötte be 13. életévét, de máris maga mögé utasított tapasztalt versenyzőket, és ő lett a leggyorsabb a lányok között.