Kettős gyilkosság Szegeden, az áldozat egy magyar-ázsiai pár

Két holttestet találtak szombatra virradóra Szegeden, a Dankó Pista utca egyik társasházában.

A földön rugdosták a haldoklót – Megrázó részletek derültek ki a Deák téri kettős gyilkosságról

Március 24-én, csütörtökön tartották az első ülést a 2020-as, Deák Ferenc téri kettős gyilkosság ügyében. Az ülést az index.hu szemlézte.

A füstölőből akart lopni a kislángi kettős gyilkosság gyanúsítottja, de tetten érték a tulajok

Az idős házaspár megpróbálta megakadályozni, hogy a 26 éves tettes lelépjen a helyszínről, ezután szúrt a férfi egy késsel többször is.

Beismerő vallomást tett a Deák téri késelő

Beismerő vallomást tett az a 18 éves Cs. Krisztián, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra késelt egy 16 és egy 21 éves fiút péntek hajnalban a Deák téri tömegverekedés során – tudta meg a 24.hu .

Budapest továbbra is magyar útleveleket osztogat az ukrán állampolgároknak

Budapest nem szüntette be a magyar útlevelek kiadását az ukrajnai magyarok számára - jelentette ki Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója Kijevben a Regionális Fejlesztési Tanács hetedik ülésének megkezdése előtt.

Bréking!Elfogták a rákóczifalvi kettős gyilkosság feltételezett tettesét - Városi Kurír

  Őrizetbe vették a rákóczifalvi kettős gyilkosság feltételezett elkövetőjét - tette közzé a rendőrség internetes oldalán a rendőrség Jász-Nagykun-Szolnok megyei főkapitánysága szombat hajnalban. 

Hajléktalanok voltak a tatabányai gyilkosságok áldozatai

Sajtóinformációk szerint halálra verte két áldozatát a 15 éves tatabányai gyilkos.

Magyar férfi lett az első számú közellenség Olaszországban

Két embert gyilkolt meg a szabadkai születésű férfi Olaszországban, több száz rendőr keresi.

Életfogytig tartó fegyház az érdi kettős gyilkosság vádlottjának

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön első fokon azt a férfit, aki a vád szerint 2014-ben Érden megölte az élettársát és egy ismerősét, majd az áldozatokra gyújtotta a házat – közölte a törvényszék szóvivője.

Haláláig börtönben marad a magyarbánhegyesi kettős gyilkos

Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfit, aki 2014-ben két embert lelőtt, kettőt pedig életveszélyesen megsebesített Magyarbánhegyesen. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Húsz éve történt kettős gyilkosság miatt emelt vádat az ügyészség

Két évtizeddel ezelőtti brutális kettős gyilkosság ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy libanoni férfi ellen – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán.

Elfogták a ceglédi kettős gyilkost, mindent bevallott

Beismerte tettét, s már őrizetben van az a 21 éves férfi, akit a rendőrség a ceglédi kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsít – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője péntek reggel az MTI-t.

Pszichiátrián kezelték a gyerekeit meggyilkoló apát

Korábban önként vonult be a pszi­chiátriára az a férfi, aki a hétvégén felakasztotta két kisfiát, majd búcsúlevelet írt és végzett magával is – írja a Bors.

Kettős gyilkosság Hosszúpályiban - bárddal ölt az unoka

A 27 éves fiatalember pénzt kért nagyszüleitől, de nem kapott, ezért támadt rájuk.Kettős gyilkosság Hosszúpályiban - bárddal ölt az unoka