kibelbeck mara

Vers a hétre – Weöres Sándor: Ars poetica

"Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Vers a hétre – Ady Endre: Boldog új évet

"Ezúttal sírva, szépen / Forgok meg lelkemnek régi / Gyermekes életében: / Boldog új évet kivánok."

Jane Austen és Bath

„Azt hiszem, mihelyt hazamegyek, mindig csak Bath-ról fogok beszélni – olyan nagyon szeretem” – áradozik Catherine Morland A klastrom titkában.

Ady Endre Nagyváradon

Ki ne ülne le szívesen akár néhány percre a 139 éve született Ady Endre íróasztalához vagy a nagyváradi Mülleráj előtti egykori törzsasztalához oda, ahol több mint száz évvel ezelőtt a költő naponta megfordult?

Gulácsy Varázslata

„A költő, aki ecsetjével verseket festett, és céhbeli volt az írók között is” - írja Kosztolányi Gulácsy Lajosról.

“Most éppen Ignotus útirajzain állok tétován”

Ki gondolná, hogy az "Andrássy-anyag közben megy a Batthyány-kéziratok ügye, Rejtőt ugyanott kell keresni, ahol Erdős Renée kiadatlanjait"?

Markó és követői

Id. Markó Károly művészete műfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli.

“Próbáljuk tartani az iramot”

“Az év irodalmi szenzációjának vagy más szóval legörvendetesebb fejleményének azt tartom, hogy a magyar irodalomnak töretlenül emelkedik az ázsiója a világban.” Irodalmi élmények, botrányok, sikerek és tervek a Cultura.hu-n – azaz ilyennek látta a 2015-ös évet M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó igazgatója.

“A magas szellemi értéket képviselő szépirodalom a meghatározó”

"Legközelebbi terveink egyike, hogy kiadjuk a francia erotikus irodalom egy új könyvet, Mademoiselle S. szenvedélyeit."

“Folytatni a Kalligrammal, amit 14 éve csinálunk”

“Folytatni a Kalligrammal, amit 14 éve csinálunk.” Irodalmi élmények, botrányok, sikerek és tervek – azaz évértékelő a Cultura.hu-n, milyennek látta a 2015-ös évet Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó főszerkesztője.

“Ez az év tele volt remek könyvekkel”

"Ez az év tele volt remek könyvekkel, komolyan mondom, nem tudom mikor olvastam utoljára zsinórban ennyi nagyszerű regényt."

“Továbbra is: szépirodalom”

“A szokásos képlet szerint óriási tervek vannak, amik között mostanság épp azzal foglalatoskodunk, hogy mi maradjon benn…” Irodalmi élmények, botrányok, sikerek és tervek – azaz milyennek látta a 2015-ös évet Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó főszerkesztője.

Manda Scott: Ez a sztori ajándék egy thriller író számára

"Abban a korszakban a fiatal nők olyan történeteken nevelkedtek, amelyekben a dicső szentek földi szenvedésükkel kövezték ki a mennyországba vezető utat."

Szabó Levente: Nincs a borítótervezésre valódi recept

“A borítónak figyelemfelkeltőnek, de legalábbis érdekesnek kell lennie, ami nem árt ha esetleg a történetről is elárul egy-két részletet.” Szabó Leventével, a Helikon Zsebkönyvek illusztrátorával Kibelbeck Mara beszélgetett.

Idénre relatíve sok a “szenzáció”

“Összességében nincs okunk különösebb panaszra, ami nem mondható el magáról a könyvszakmáról, melynek 2014 afféle Titanic-év volt…” Könyves sikerek és csalódások 2014-ben a Cultura.hu-n – Kovács Attila Zoltántól, a Helikon Kiadó főszerkesztőjétől.

“A jó ifjúsági könyv be tud húzni”

“Írni senkit nem tudunk megtanítani, ilyen illúziónk nincs, de a meglévő képesség kibontható.” Milyen esélyei vannak a könyvpiacon egy írni vágyó fiatalnak?

A divatos Austen

“A nő a tulajdon tetszésére cicomázza magát.

A hőlégballonból letekintve

A hőlégballonnal való utazás során egyszerre nyerheted el a nyugalom és az izgalom magas szintjén nyújtott élvezetét.

Baráth Katalin: “Kitalálós” detektívtörténetet írtam

"Én azokat a regényeket szeretem, ahol a szereplők nemcsak megmártóznak az eseményekben, hogy aztán csodálatos módon mégis teljesen szárazon sétáljanak ki a mélyvízből, hanem a történet el is sodorja őket..."

Csinszka. Adyval és nélküle

"Szeretem fölséges / Voltomat e nászban" Vagy nagyon utálják, vagy nagyon szeretik, vagy tagadják szerepének fontosságát, vagy kiemelik érdemeit.

Velkei Zoltán: Csak utólag lehetsz okos

“Hinned kell abban, amit csinálsz.

Vers a hétre – Ady Endre: Fagyos szentek

“Be kén’ jól rendezni Vácot, / Odazárni Bonifácot, / Szerváciust és Pongrácot” Évszázados tapasztalat szerint májusban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.

Csapody Kinga: Mivel lehet megfogni a gyerekeket?

"Izgalmas dolog egy-egy új könyv mellett letenni a voksunkat és vagy együtt alakítgatni a szerzővel, illusztrátorral, vagy a fordítás után simogatni a szöveget, majd drukkolni neki, hogy az olvasónál is ugyanazt a hatást váltsa ki, mint nálunk."

Babiczky Tibor: A nyomozóm többet tud, mint én

“A dolgok nem csak akkor képesek elromlani, ha valaki elrontja őket, hanem egy élet akkor is tragédiába vagy szétesésbe torkollhat, ha senki semmit nem rontott el.” Kibelbeck Mara interjúja Babiczky Tiborral, a Magas tenger című könyv írójával.

Szabó Tibor Benjamin: Szeretet-minisztérium 2013

“A kultúrafinanszírozás 2013-as alakulása valós, kézzel fogható, számokra váltható kudarc – de az is lehet, hogy inkább az állami kultúrpolitika kudarca ez.

Kondor Vilmos: "Mindenki szereti a kalandokat"

“Olyan regényt akartam írni, amelyik a kalandokra és fordulatokra kíváncsi olvasók érdeklődését kielégíti.

"Móricz műveit olvasva nem maradhatunk közömbösek"

"Móricz soha nem akart kötelező olvasmány lenni, félt, hogy elfelejtik, mint Kemény Zsigmondot.