A végső visszaszámlálás

1. az emberi tevékenység a kihalási folyamatot több százszorosára gyorsította fel bizonyos fajok esetében. 1 millió növény- és állatfaj pusztulhat el évtizedeken belül.

Már 2100-ra kihalhatunk, az AI okozhatja a világvégét

Arra, hogy az AI pontosan hogyan okozza majd a vesztünk, a kutatás nem tért ki, a szakértők azonban azt vizionálták, hogy az évszázad végére akár véget érhet a most ismert világunk, a 2100-ig történő kihalás kockázata szerintük 6 százalék, míg a szuper-előrejelzők ennek valószínűségét 1 százalékosnak gondolják.

Kihaltnak vélt Batman-halat találtak török kutatók

Csaknem ötven éve kihaltnak vélt halfajt, édesvízi Batman-folyami süllőt találtak török kutatók. Az apró, sárga-barna csíkos halra Törökország délkeleti részén bukkantak rá.

A top 1% kétszer annyi CO2-t termel, mint a legszegényebb 50%

A világ leggazdagabb 1 százaléka kétszer annyi szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint a legszegényebb 50 százalék.

Több száz emlősfaj hallhat ki az évszázad végére

Egy tudóscsoport előrejelzése szerint legalább 550 emlősfaj kihalhat ebben az évszázadban, ugyanakkor több száz fajt meg lehetne menteni a természetvédelmi erőfeszítések fokozásával – ismertette a kutatás eredményeit a BBC News.

Olyasmire mutattak rá a tudósok, ami megpecsételheti az emberiség sorsát

A mostani felmelegedés a bolygó döntő részét érinti.

Néhány évtized múlva az általunk ismert civilizáció megszűnhet létezni

Ha így folytatjuk, elég csúfos vége lehet az emberi civilizációnak. Egy hülyének a kezébe adva a legjobb eszköz is hülyeségeket fog csinálni. Az a kérdés, hogy a döntéshozók kiket gyűjtenek össze a maguk köré, általában szakértő munkatársak kellenének de a válogatásban személyes hatalmi érdekek érvényesülnek, sajnos.

Újra feltűnt egy kihaltnak hitt óriás méhfaj Indonéziában

Újra felbukkant a világ legnagyobb, kihaltnak vélt méhfaja Indonéziában – írja a The Guardinan online kiadása.

Veszélyeztetett cápafajok húsát is felszolgálják brit éttermekben

Veszélyeztetett fajú cápák húsát is felszolgálják brit éttermekben – derült ki az éttermekbe szánt cápatermékek DNS-vizsgálatából.

Kihalási válság fenyegeti a Föld élővilágát

Kihalási válsággal néz szembe a Föld, amelynek növény- és állatvilága a dinoszauruszok alkonya óta nem látott ütemben pusztul – figyelmeztet Cristiana Pasca Palmer, az ENSZ Biodiverzitási Egyezményének (CBD) teljesítéséért felelős ENSZ-titkárság vezetője.

Kiderítették: fejlövés pusztította el az oxfordi dodómadarat

Az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált dodómadár egyik utolsó példányát fejbe lőhették koponyájának legfrissebb vizsgálata alapján – írta a BBC hírportálja.

Kihalás fenyegeti a kaliforniai disznódelfint

Kihalás fenyegeti a világ legkisebb cetfaját, a kaliforniai disznódelfint – derül ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) MTI-nek küldött közleményéből.

Ha most nem cselekszünk, eltűnik a földi fajok háromnegyede

A Föld története során eddig ötször következett be a fajok tömeges pusztulása. Most jöhet a hatodik ilyen időszak, ez pedig a földi fajok háromnegyedének eltűnését eredményezné  – írja a BBC .

A matematika átírta a dinoszauruszok történetét

A dinoszauruszok eddigi legkiterjedtebb törzsfáját állították össze brit és amerikai paleontológusok, akik kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az őslények 250 millió évvel ezelőtt, a feltételezettnél 20 millió évvel korábban kezdték el benépesíteni bolygónkat.

Megfeleződött a tengeri élővilág az elmúlt negyvenöt évben

Negyvenkilenc százalékkal csökkent a tengeri emlősök, madarak, halak és hüllők populációinak mérete 1970 óta - derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Londoni Zoológiai Társaság közös jelentéséből.

A dinoszauruszok kolosszális balszerencséje

A tengerszint emelkedése, a tűzhányók háborgása és több más tényező miatt legsebezhetőbb időszakukat élték a dinoszauruszok, amikor 66 millió évvel ezelőtt aszteroida ütközött a Földnek és ez a kihalásukhoz vezetett - állapította meg egy nemzetközi kutatás.

Kövér Laci, inkább te dögölj meg!

Igen, tudom, bunkóság ilyet kívánni bárkinek is, de ez csak a megfelelő stílusú válasz arra, hogy egyik legmagasabb közjogi méltatlanságunk nagy nyilvánosság előtt – és persze nem először – kifejtette: reméli, én, és persze sok barátom, ismerősöm mielőbb feldobjuk a talpunkat.

A koalát a kihalás veszélye fenyegeti

A koalát, Ausztrália egyik ikonját a kihalás veszélye fenyegeti a globális felmelegedés miatt, a Sydney-i egyetem tanulmánya szerint.

Most haltak ki az orrszarvúk

Hivatalosan is kihalttá nyilvánították a nyugati fekete rinocéroszt, amelyből az utolsó élő példányt 2006-ban látták.

Az evolúció vesztesei: fajok a kihalás szélén

Bolygónk, történelme során számtalan fajnak adott otthont, amelyek vagy kipusztultak a geológiai léptékű változások során, vagy alkalmazkodtak, és továbbfejlődtek.

Ennyi! : Kihalástól a szingularitásig – öt jövőkép az emberiségnek tudósoktól

Az emberiség technikai fejlődése töretlen, sőt, egyre gyorsul – mégis úgy tűnik, hiába a pozitív irány, mindez több kérdést, környezeti problémát és erkölcsi dilemmát vet fel, mint amennyit orvosol.

A lepkék ölték meg a dinoszauruszokat?

A Kréta-kor leghíresebb bűnügyében új bűnöst találtak. Ki ölte meg a dinoszauruszokat?

Az orvvadászat miatt pusztult ki a nyugat-afrikai fekete orrszarvú

Az orvvadászat elleni küzdelem erőtlensége vezetett a nyugat-afrikai fekete orrszarvúk számának csökkenéséhez, mely a héten hivatalosan bejelentett kihalásukhoz vezetett.

Kihalás szélén a ritka madárfaj

Kihalás fenyegeti a világ egyik legnagyobb madarát, a nagy indiai túzokot a Természetvédelmi Világszervezetnek (IUCN) a veszélyeztetett madárfajokról közzétett, 2011. évi vörös listája szerint.

Irdatlan pusztulás kezdődik a Földön?

Kihalási hullám kezdődhet a Földön – állítják a tudósok.

Újabb kihalási hullám fenyeget?

Azt tudjuk, hogy vannak olyan állatfajok, amelyek veszélyeztetettek, az azonban meglepő, hogy kihalástól kell tartania az állatok jelentős részének – legalábbis ezt állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) legutóbbi tanulmánya.

Áradás okozza majd a világvégét 2012-ben?

Hosszú ideje szennyezzük a környezetünket megállás nélkül, éjt nappallá téve, hogy fenn tudjuk tartani az emberiség fejlődését.

Akár hungarikumként is lehetne ajánlani a magyar óriásnyulat

Húsvét előtt talán kissé morbid, hogy ínyencek asztalára szánt jövőbeni gazdasági „tényezőként” említjük a magyar óriásnyulat.

17 centiméter hosszú a füle! A kihalás szélére sodródott (fotóval)

A magyar óriásnyúl tavaly a kihalás szélére sodródott.

Szupernóva-robbanás fenyeget minket?

Ausztrál csillagászok szerint egy viszonylag közeli kettős csillagrendszer nagyobbik tagja közel áll ahhoz, hogy szupernóvává váljon.