Juszt László: de akkor mire is mennek a milliárdok a papoknak?

A mindent is jobban tudó “kipcsakvezér” egyszer régen – amikor még indiánnak hitte magát, azzal a tudományos felismeréssel örvendeztette meg híveit, hogy: “Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla”- írja közösség oldalán Juszt László.

Sajnos három forduló után megszűnt Szijjártó menetrend szerinti járata a kipcsak testvéreihez

A Szijjártó Péter által beharangozott, Budapest és Taskent közötti közvetlen repülőjárat két hét és három repülés után megszűnt. A Budapest Airport a Telexnek azt írta,

Srácok, döntsétek el, hogy a finnek a rokonaink, vagy a kipcsakok!

Szijjártó Péter Abu-Dzabiból -ahová "az Egyesült Arab Emirátusok energiaminisztere hívott meg, hiszen a magyar környezetvédelmi és energiahatékonysági törekvésekről már szinte mindenhol hallottak"- izent közösségi oldalán, hogy "Finnországot és Magyarországot nemcsak a finnugor rokonság köti össze...". Most akkor a törökök, a...

A "kipcsak harcos" részt vesz a következő Türk Tanács ülésén

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Savkat Mirzijojevet, Üzbegisztán köztársasági elnökét – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár kedden.

... és akkor Szijjártó -kipcsak megfontolásból- behívatja a türkmén nagykövetet? - Türkmenisztánban a rendőrség letartóztatja a kéz a kézben sétáló párokat

Türkmenisztánban több tucat párt vettek őrizetbe és vittek el bilincsben a türkmenisztáni Mari városában, mert a „társadalmi normákat” megszegve nyilvánosan fogták egymás kezét, miközben a kormány szigorítja a nők mindennapi életének ellenőrzését - írta meg a Szabad Európa.

A kormány eredményes tárgyalásokat folytatott, és fegyverszünetet kötött a koronavírus delta variánsának katonai szárnyával - (Álhírtudósítónk és a Kipcsak Távirati Iroda jelenti)

Amint arról több hírportál is beszámolt az MTI jelentése alapján, „A kormány sikeres magyar oltási programjának és a járvány elleni hatékony védekezésnek köszönhetően Magyarország az elmúlt hetekben több nagyszabású és sikeres eseményt is rendezhetett, amelyeken több százezer látogató vett részt,“- (s amelyeknek a nemzet...

Idejönnek a kipcsak stadionok megszentelt földjére, térdelgetnek, meg nyafognak néhány vállból indítható söröspohár miatt

Idejönnek a kipcsak stadionok megszentelt földjére, térdelgetnek, meg nyafognak néhány vállból indítható söröspohár miatt.

Öreg kipcsak vagyok, rengeteg mindent láttam....

Tudom, Rejtő is megírta, nem kérdezgetjük, ki, honnan jött, vagy hova tart.

Varga Zoltán: a Kedves Vezető szerda esti performansza valójában április elsejére készült tréfa?

Nem lehetne, (ha nagyon muszáj) engem mégis valami normális, vagy legalább nyomokban annak tűnő gazemberek rabolnának ki?

Kipcsak vezért nem lehet kirúgni, kipcsak vezér magától esik pofára!

Nincs mese!

Kávéház és étterem a „Négy döglött patkányhoz”, ahol az úri közönség táncol

A táncoló úri közönség nagy része munkanélküli díjbirkózókból és szórakozni vágyó csarnoki árusokból áll…mindenki nagyon részeg. Ez megvan, ugye? Rejtő. Elveszett cirkáló….Akkor mindenki röhögött.

Kinek szúrta a szemét, vagy ki akarja lenyúlni az angoltanítást az óvodákban?

Mi lehet abban az okosság, hogy bedarálja Orbán kormánya az magánovikat, ahol angoltanítást hirdetnek?

Három és félmillió dezertőr

Opplahó, kiderült, hogy Kövér Laci bá' már rég fenéken billentette volna a lengőbajnokot, csak hát ott volt a mini hadvezér, aki nem hagyta veszni Győrt.

Lendvai Ildikó: Kipcsak szeretnék lenni!

Az ugye nem reális opció, hogy az ország első embere megtébolyodott volna. Még feltételezni is illetlenség. Ezért mindenki azonnal nézze meg a családfáját!

Orbán szerint sok magyarban kipcsak vér folyik

A magyar kormányfő a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy sok magyarban kipcsak vér van.