A Kúrián is győzött Kishantos és a Greenpeace a magyar állam ellen

Tizenöt éven át, több mint 400 hektáron folytatott vegyszermentes gazdálkodást a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által működtetett, Fejér megyei Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola (a továbbiakban “Kishantos”). A földbérlet-pályázatokon 2013-ban a gazdaság összes, addig bérelt...

Honfoglalás NER módra: így vette át a hatalmat a föld fölött a kormány

A családi gazdaságok erősítését tűzte ki célul a kormányzat 2010-ben.

MSZP: a Fidesz-közeli klientúra gazdagszik a földbérbeadásokból

Az MSZP szerint a Fővárosi Törvényszék Kishantosi-perben hozott ítélete azt támasztja alá, hogy a földbérbeadási és -eladási gyakorlat szakmai alapok nélküli, óriási biznisz, amelyből a Fidesz-közeli klientúra gazdagszik.

A tárgyalóteremhez láncolták magukat a Greenpeace aktivistái, hogy megakadályozzák a kishantosi földek eladását - 444

Azért tiltakoznak, mert az állam úgy akarja elárverezni a biogazdaság földjeit, hogy közben azokról hovatartozásáról még nincs jogerős bírósági ítélet.

Bírósági eljárás ellenére is sikerült elcsaklizni a kishantosi földeket

Folyamatban lévő bírósági tárgyalások ellenére sikeresen elárverezték az előre meghirdetett kishantosi földrészleteket kedden Székesfehérváron. A Fejér Megyei Kormányhivatal közlése szerint a helyszínen egy be nem jelentett esemény során rongálás történt, emiatt a rendőrség büntetőeljárást indított.

Már meg is érkezett az első gyanús földárverési hirdetmény

A Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság ügyvezetője kifogásolja, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére érvényes szerződésként szerepel egy földárverési hirdetményben egy bérleti szerződés, egy korábban a gazdaság által bérelt földterületre.

A jogerős bírósági döntés ellenére aratott az új bérlő a kishantosi birtokon

A Greenpeace Magyarország közleménye szerint a Mező Vidék Bt. – semmibe véve a másodfokú, jogerős bírósági ítéletet – arattatásba kezdett az általa egykor bérelt kishantosi földterületen. Pedig a vállalkozás földbérleti szerződését 2015. június 17-én a Fővárosi Törvényszék semmisnek nyilvánította.

A bíróság kimondta, hogy jogtalanul vették el a kishantosi földeket

A Fővárosi Törvényszék szerdán érvénytelennek minősítette a Nemzeti Földalapkezelő és a kishantosi biogazdaságból 28 hektár földet kihasító cég, a Mező Vidék Bt. közötti haszonbérleti szerződést.

Kishantos pert nyert: hazudott a minisztérium

Félrevezette a magyar közvéleményt Kishantos ügyében Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, mert Kishantosnak soha nem volt bérleti díj elmaradása, nem igaz, hogy megkárosította az államot, nem igaz, hogy fejlesztéseket vállalt, amit nem teljesített – állítja a Kishantosi Nonprofit Kft. vezetője egy tegnapi...

Kishantos pert nyert a minisztériummal szemben

A bíróság másodfokú ítélete szerint az akkor még Vidékfejlesztési Minisztérium megsértette a Kishantosi Nonpofit Kft. jó hírnevét.

Az államnak adott igazat a bíróság Kishantossal kapcsolatban

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.

Ganét öntöttek a minisztérium elé

Két talicska marhatrágyát öntött a Földművelésügyi Minisztérium egyik kapuja elé az Együtt-PM. Szabó Rebeka elmondta, arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a korábban a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és Népfőiskola által fenntartott biogazdaság földjein az új bérlők vegyszereket használnak.

Máris szétcseszték a kishantosi biogazdaságot

Miközben még nem záródott le a birtokvédelmi eljárás, az új bérlő beszórta műtrágyával a földet, így a gazdaság elvesztette 20 éve megszerzett biominősítését – írja a Greenpeace.

Semmi baj nincs azzal, hogy Mészáros Lőrinc és több rokona is nyert állami földet

Az Indexnek adott interjúban többek között arról beszélt Magyarország legfiatalabb és valószínűleg legszervilisebb államtitkára, Bitay Márton Örs, hogy alaptalanul bírálják a földhaszonbérleti pályázatok rendszerét.

Gyanús, ahogy kisemmizték a kishantosiakat

Az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet földosztásán győztes értékelést kapó pályázatokat a vs.hu vizsgálta meg . A kishantosiak azután kezdtek perelni, hogy az általuk bérelt 452 hektár földet 2012 őszén megpályáztatta az NFA, és a biogazdaság végül egy fél hektár földet sem nyert. Földhöz jutott viszont a szomszédos...

Közlemény: A Kishantos NEM pártközpont, és NEM tőkés társaság!

Dr. Fazekas Sándor parlamenti meghallgatásán „pártközpontnak” és „tőkés társaságnak” nevezte a közjóért önzetlenül tevékenykedő Kishantosi Vidékfejlesztési Központot. Egyik sem igaz!

Kishantos pert nyert az agrártárca ellen

A Fővárosi Törvényszék május 19-én hozott első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megsértette a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jó hírnevét; a bíróság a VM-et eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte arra, hogy 15 napon belül tegye közzé az ítélet...

Kishantos: az LMP nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz

Szél Bernadett, az LMP társelnöke nyílt levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy lépjen fel a kishantosi "szélsőségekkel szemben" – tájékoztatta az ellenzéki párt sajtóosztálya vasárnap az MTI-t.

"Húzzál innen el!" - nekimentek a tiltakozóknak Kishantoson

Egy újabb terület beszántását is megkezdték az új nyertesek Kishantoson. Egy pénteken készült videó szerint, az egyik nyertes üvöltözött és lökdösődött a helyszínen megjelent greenpeaces aktivistákkal – írja a hvg.hu . Bár birtokháborítást és önbíráskodást követnek el, de semmi sem számít, ha a hatalom mögöttük áll...

Az életet taposták el Kishantoson

A Greenpeace a kishantosi magvak szétosztásával hívta fel a figyelmet a biogazdaságban történt pusztításra. A zöld szervezet szerdán délután rendezvényt tarott a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt "Éltesd tovább Kishantost!" címmel.

Az életet taposták el Kishantoson

A Greenpeace a kishantosi magvak szétosztásával hívta fel a figyelmet a biogazdaságban történt pusztításra.

Kishantos: Az ellopott Magyarország

Az erősebb kutya esete a magyar polgárosodással. Ami Kishantos kicsiben, az lesz Magyarország nagyban – tartja a Greenpeace.

A magyar parlagon

Már nem is ugaron, kérem, hanem parlagon.

Kishantos földfosztása.

Hiába van szabadságon Orbán Viktor, a gépezet nem áll le.

Kishantos: A pályázatok értékelését kéri az NFA-tól az Együtt-PM

Ismét a kishantosi pályázatok értékelését kérte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA) Szabó Rebeka ellenzéki országgyűlési képviselő kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Elkezdték bedarálni Kishantost, beindult a riadólánc

Szombat reggel megjelentek a gépek azon a 452 hektáros földterületen, amelyen 21 évig vegyszermentesen gazdálkodott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, és amelynek a földkezelési jogát a társaság novemberben elvesztette.

A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit

A földalapkezelő elkezdte beszántatni a kishantosi gazdaság növényeit szombat hajnalban, a táblákhoz vezető utakat lezárták – számolt be a hvg.hu Ács Sándornéra, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjére hivatkozva.

S a sírt, hol nemzet süllyed... most ássuk Kishantoson

Valóban szükség van az „unortodox” megoldásokra – olyanokra, mint amilyen Kishantos emberi közössége, és a benne felhalmozott, azonnal bárhol felhasználható tapasztalat.

Rendőrség és riadólánc Kishantoson

Máris elkezdték felszántani az ökogazdaságtól elvett földet. Aktivisták és rendőrök a helyszínen.

Kishantos: háború indul a földekért

A Nemzeti Földalapkezelő anélkül, hogy a korábbi tulajdonostól, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtól átvette volna az eddig általuk bérelt állami földeket, átadta azokat az új tulajdonosoknak: ott helyben, a földek mellett aláíratták az NFA képviselői a nyertesekkel a papírokat.