Vörös Hanna útra kelt a gyógyulás felé

Repülőre ült a fél éves májbeteg kiskunhalasi kislány és elindult az esseni klinika felé, ahol majd májtranszplantációját végzik az orvosok.

Szexuális show-műsorokat rendeztek a pszichiátrián

A Kiskunhalasi Városi Bíróságon ma (hétfő) reggel megkezdődött annak a három ápolónak a pere, akik ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség.

Ki lőtt rám? – Jutalom a nyomravezetőnek

Belelőttek egy autóba Kiskunhalason.

Térdig ért a víz Kiskunhalason - fotók

Közel 70 mm csapadék hullott a városra fél nap alatt, így extrémsporttá vált a közlekedés pénteken Kiskunhalason.

Bonyhádon épül a világ legnagyobb tengervizi akváriuma alatti luxusszállodája

A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához.

Halálos baleset Kiskunhalason

Halálos baleset történt Kiskunhalas és a tompai körforgalom között, Kiskunhalastól mintegy 2-3 kilométernyire – tájékoztatta a baon.hu-t a megyei főkapitányság sajtószolgálata.

Szexorgia a halasi pszichiátrián? 1,5 milliót kínáltak a bizonyítékért

Bár sem a belső, sem a minisztériumi, sem pedig a független szakértői vizsgálatok nem tártak fel visszaéléseket a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiskunhalasi pszichiátriai otthonában, információink szerint a nyomozókat ez nem győzte meg.

Mi történt a halasi pszichiátriai otthonban? Megalázták az elmebetegeket?

A dolgozók állítják: szemtanúi voltak, amikor cigarettáért vagy teáért cserébe a betegek orálisan elégítették ki egymást.

TITEKNEK - Nugeneration Fesztivál a DTD-ben!

2009. augusztus 14-én, pénteken rendezik meg a Nugeneration Fesztivált a kiskunhalasi Dance Tuning Disco-ban, ahol egy este alatt az ország 33 legtehetségesebb DJ-je lép fel. Csak hogy párat említsek kedvenceink közül: Kornel, James Cole, Pat Duff, James Grow, Sanfranciscobeat és társaik...

Holttest a nádasban - több éve ott fekszik, nem tudják ki lehet

Több éves lehet az a holttest, amelyre péntek délután bukkantak rá a tűzoltók Kiskunhalason - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombaton a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Minde, ami sport

Minden, ami sport egy helyen

Halas Hapkido Szakosztály

A Halas Hapkido Szakosztály hivatalos weblapja

Markó Anikó - bájos és szép

A kiskunhalasi Markó Anikót szerénynek gondolhatják, akik nem ismerik, pedig néha igen nagyszájú.