Soros Györgynek vége, a KDNP gyerektagozata okozhatja a vesztét

A KDNP gyerektagozata a nyári melegben akarja összetrombitálni a fővárosi közgyűlés tagjait, hogy vonják vissza Soros György díszpolgári címét.

Köztársasági Elnöki Hivatal: hatvanhatan küldték vissza a korábban átvett kitüntetésüket

Pedig Bayer Zsolt kitüntetése után még 111-en fogadkoztak.

Rangos bajor állami kitüntetést kapott Leslie Mandoki

Az egyik legrangosabb bajor állami kitüntetést, az Európa Medált vehette át Leslie Mandoki zenész-producer kedden Münchenben.

Életmentő kitüntetést kaphat az a két fiú, akik kimentettek egy párt a jeges Balatonból

A balatonfűzfői Sashegyi Dániel és a balatonalmádi Csetényi Bence vélhetően megmentette két ember életét azzal, hogy kihúzta őket a jeges Balatonból, mert beszakadt alattuk a jég – írja a veol.hu .

Magasrangú német emberi jogi kitüntetést kapott Balog Zoltán

Az egyik legrangosabb, Németországban átadott emberi jogi elismerést, a nemzetközi Rainer Hildebrandt emlékérmet vehette át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán este Berlinben. Az elismerést posztumusz Maléter Pál, az 1956-os forradalmi Nagy Imre-kormány később kivégzett honvédelmi minisztere is megkapta.

A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.

Tállai kitüntette a NAV-osokat, mert 60 éve volt az 1956-os forradalom

Elismeréseket adott át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatásos állományú tagjainak és kormánytisztviselőinek Tállai András, a NAV vezetője az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából – közölte az adóhatóság csütörtökön.

László Petra és az ellenzék bicaja

Ugyanakkor az ellenzék, amennyiben valóban csak helyettesítő díjátvételről van szó, esetleg a falon túl találhatja magát.

A kitüntetett gyűlölet

Wittner kitüntetésével tehát inkább csak felcicomázták, a humánummal még csak nem is kokettáló kormányzati politika egyik volt élharcosát. Talán nem is érdemes erre az egészre több szót vesztegetni. A gyűlölet képviselőnője megkapta méltatlan jutalmát, és behúzhatjuk a strigulát: van lejjebb. Legfeljebb majd pár nap múlva...

Díszdoktorrá avatták Csányi Sándort

Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját szerdán díszdoktorrá avatták a McDaniel College Budapest Campus évnyitóján.

Lemondott a kurvaanyázó Bayert kitüntetésre javasló alapítvány elnöke

Megtartotta kuratóriumi ülését az az alapítvány, amely hivatalosan jelölte Bayer Zsoltot a Magyar Érdemrend kitüntetésre, és az ülés azzal ért véget, hogy az elnök Stark Tamás lemondott – értesült a hvg.hu .

"A Bayer-féle gyűlöletkultúrának erőszak lesz a vége"

Interjút adott a Magyar Narancsnak Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa. Ő indította el a kitüntetés-visszaadási hullámot, miután Bayer Zsolt, az elmúlt 25 év legmocskosabb szájú uszítója is megkapta a lovagkeresztet.

Saját felesége tüntette ki a fideszes képviselőt

Saját feleségétől vehette át Nyírbogát díszpolgári címét a térség fideszes országgyűlési képviselője – Simon Miklós felesége ugyanis a település polgármestere – írja az ATV.hu .

"Igazuk van. Befejezem" – Bayer felhagy a durva publicisztikák írásával

Bayer Zsolt a Mandinernek adott interjú szerint megnemesült a kitüntetéstől, szeretne felnőni az azzal járó felelősséghez, ezért nem ír több gyalázkodó publicisztikát. Beszélt családja múltjáról, így arról a nagyapjáról is, aki nyilas, majd III/III-as ügynök volt.

Fliegauf Bence üzenete Ádernek: Dugja ezt is a többi közé!

A filmrendező is visszaküldi Ádernek a kitüntetését és jó alaposan meg is indokolta azt . Idéz a periratokból, melyek szerint Bayer Zsolt riportjának hatása volt a romagyilkosságok elkövetőire.

Török Gábor komolyan kiakadt Áder Jánosra

A politológus a Facebookon fejezte ki elégedetlenségét többek között amiatt, hogy nem szólal meg a necces ügyek kapcsán, úgy néz ki, hogy Bayer kitüntetése volt az utolsó csepp a pohárban. 

Nagy büdös semmit válaszolt Áder hivatala a Bayer-botrányra

A hvg.hu hétfőn kérdezte meg , mi a köztársasági elnök véleménye arról, hogy Bayer Zsolt lovagkeresztje miatt egyre többen adják vissza saját állami elismerésüket.

Valami nagyon bűzlik Bayer kitüntetése körül, a történészt kijátszották

Stark Tamás történész a Népszabadságból tudta meg, hogy az általa vezetett alapítvány állami díjra javasolta Bayer Zsoltot. A kuratóriumi elnök nem ért egyet az újságíró kitüntetésével – írja a NOL.hu .

Bayer: igazi kuriózum lenne, ha én maradnék az egyedüli díjazott

Bayer Zsolt hosszabb interjút adott a Magyar Időknek, amiben beszélt a kitüntetése körüli botrányról és arról is, hogy mikor adná vissza a Lovagkeresztet.

Bayer vs. kussvilág

Mert lehet persze Bayert a sötét erő tehetséges képviselőjének tartani.

Már 61-en küldték vissza Ádernek a kitüntetést

A Népszabadság információi szerint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője is visszaadta kitüntetését Bayer jutalmazása miatt. Németh 2008-ban kapta meg ugyanezt, az akkor még Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje névre hallgató elismerést.

"Nem szeretem, amikor egymás seggéből kilógva beszél az értelmiség"

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester 2004-ben, míg Rózsa Péter újságíró, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese 2008-ban kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét – amelyhez egyébként pénz nem járt. Most mindketten visszaküldték azt Áder János államfőnek. Mindketten nyilatkoztak a Budapest Beaconnek. Rózsa...

"Ugyanolyan alázattal vetted át a kitüntetéseket és a pénzjutalmakat annak idején"

Lakatos András a Facebookon üzent Stefka Pistának, aki igen erőset szólt a Bayer-ügy kapcsán. Nem adja vissza a Lovagkeresztjét, bár Lakatos szerint vannak más kitüntetései is, amit nem ad vissza.

Bayer Zsolt: És akkor mi van?

A Magyar Hírlap publicistája nem akarja visszaadni a lovagkeresztjét a tiltakozás hatására, és szerinte hivatalosan meg sem fogják keresni ezzel. Sag schon – válaszolta a felvetésre, hogy a Médiatanács is kirekesztőnek találta az írásait – olvasható a Bayer Zsolttal készült interjúban a NOL.hu -n.

Lázár megmagyarázza: ezért kaphatott kitüntetést Bayer Zsolt

Miután Bayer Zsolt megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a korábbi díjazottak közül többen is úgy döntöttek, hogy  visszaadják a kitüntetést. 

Bayer-kereszt: A hallgató civilek

Mint valószínűleg sokan tudják, Bayer Zsoltot kitűntették az ország nevében. Mert egy országos kitűntetést akkor is az ország ad, ha annak odaítélése a pillanatnyi hatalom értékítéletét tükrözi. Az, hogy az ellenzéki pártok némelyike, miért Ádertől, mint valami pótapucitól, várnak megoldást, visszavonást, az legyen az ő...

Kenyeres is visszaadja a kitüntetését Bayer Zsolt miatt

Kaltenbach Jenő után egy újabb szakember adja vissza az állami kitüntetését Bayer Zsolt miatt.

Schmidt Mária: Bayer Zsolt keresztes lovag, aki nem engedi, hogy józan eszünket elveszítsük

Schmidt Mária a Facebookon állt ki Bayer Zsolt mellett és gratulált a kitüntetéséhez. 

Kitüntetést kap a trafikbotrány főszereplője

A trafikbotrányról elhíresült szekszárdi parlamenti képviselőt, Horváth Istvánt szeptember 1-jén Tolna Megyéért kitüntetéssel tisztelik meg – tudta meg a Népszabadság .

Kitüntetés átadással vigasztalódott Orbán

A miniszterelnökről készült képeken nem látható mosoly.