Vandál módon nyesték meg három fenyőjét - reagált az E.ON - Hibázott az alvállalkozó

Elkeseredetten hívta a Zalai Hírlap szerkesztőségét a minap egy olvasónk, Pethő Endréné.

Irtják az egészséges fákat?

Megint irtják az egészséges fákat - érkezett a panasz szerkesztőségünkbe.

Nem kegyelmeztek a fasornak (fotókkal)

Az önkormányzat kivágatja a vasútállomáshoz vezető bekötőút menti, több mint tízéves fasort.

Tiltakoztak a kácsi erdő kivágása ellen

Szerdán korán reggel mintegy nyolcvanfős, többségében kácsi lakosokból álló csoport gyülekezett a borsodi zsáktelepülés végében, hogy meggátolják a kácsi erdő kivágását.

Öt évig ülhet börtönben a debreceni áramszünet felelőse

Akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják közérdekű üzem működésének megzavarása miatt azt, aki a hétvégén a debreceni Lenc-telepen több órás áramszünetet idézett elő egy fa kivágásával.

Itt a hideg, munkában a fatolvajok

Fatolvajokat értek tetten munka közben szerdán az Északerdő Zrt. kutyás, biztonsági őrei.

Állatkínzó bűnözők Borsodban

Egy harsányi állattartó telepen egy növendék borjúnak az elkövető, vagy elkövetők kivágták mind a négy lábát, amelyeket magukkal vittek, míg az állat többi részét a helyszínen hagyták.

Meggyszüret láncfűrésszel Vaján

Vaja mellett a Boglya–tanyakertben háromszáz meggyfát vágott ki a a gazda két nap alatt, a zamatos Kántorjánosi–fürtös fajtából.