Tállai András szerint a Momentum sávos adózási ötlete adóemelést jelent a kisvállalkozóknak

Jövőre a katások nyolcvan százaléka, több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik, mint eddig – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára, hozzátéve, hogy eközben a Momentum vaskos adóemeléssel és bonyolult adminisztrációval sújtaná mind a 430 ezer kisadózó vállalkozást.

Varga Mihály: több mint 7 milliárd forintra pályázhatnak a zöld cégek

Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.

Újabb pályázat mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására

1,5 milliárd forint a keretösszeg.

Megjelent a Pest megyei kkv-k eszközberuházásait támogató pályázat

Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Kiemelt szerepet szán a kormány a kkv-szektornak

Magyarország versenyképességének további erősítésében kiemelt szerep jut a kis- és középvállalkozásoknak – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Iparszövetség: a gazdaságot növelik a kkv-szektort érintő javító intézkedések

Az Iparszövetség elnöke szerint minden, a kkv-szektor javítását célzó intézkedéssel egyúttal a magyar gazdaság teljesítménye is növekedett.