Pistike, Keith Richards és a kokain

Nyugalom, ott még nem tartunk, hogy az elemisták kokaint fogyasszanak, ezt az élvezetet meghagyják a köztiszteletben álló fideszes alpolgármestereknek, nem utolsósorban anyagi okokból – de ahhoz, hogy megértsük, mi folyik Lazáry Viktor ügyében, elengedhetetlenül szükségünk lesz egy fiktív Pistikére.

900 kg kokaint halásztak ki a rendőrök a tengerből

Spanyolországban a rendőrség kihalászott a tengerből 37 hátizsákot, melyekben összesen 900 kilogramm kokaint volt elrejtve.

NNI: nagy tisztaságú volt a lefoglalt kokain

Nagy, 90 százalék feletti tisztaságú volt az a 25 kiló kokain, amelyet a rendőrök január 15-én foglaltak le a fővárosban; ha az elkövetők higítás után értékesítik, akár egymilliárd forintot is kaphattak volna érte – mondta Bucsek Gábor dandártábornok, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója csütörtöki,...

140 kiló kokaint találtak a banánok között

Összesen 140 kilogramm kokaint találtak berlini és brandenburgi szupermarketek munkatársai banánosdobozokban, a rendőrség keddi közlése szerint a csempészek valószínűleg logisztikai hibát követtek el.

Kokain-öngól a szombathelyi kapuban

A tudományos igényű eredmények és előrejelzések természetesen sokkal messzebbre, és talán komolyabb vitákra is vezethetnének, mint a hazai napi politika történései.

Kokain-öngól a szombathelyi kapuban

Az MSZP szombathelyi akcionistái kétségtelenül furcsa, és cseppet sem minden tekintetben szimpatikus módszert választottak Lazáry Viktor karaktergyilkolászására.

Mit rejt a múlt? Kokain a történelemkönyben - Videó

Egy történelemkönyv borítójába rejtve találtak kokaint a pénzügyőrök a Liszt Ferenc repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Régi helyén kezdi nyári idényét a Kőszegi Várszínház

Véget ért a felújítás, “visszafoglalta” a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron.

Zéró, zéró, zéró…

Hét évvel a Gomorra után jelent meg Roberto Saviano újabb könyve, a Zéró, zéró, zéró…, amelyben a droghelyzet felméréséről ad számot.

DMX leáll a drogokkal

A híres rapper úgy gondolja, itt az ideje annak, hogy letegye a káros kábítószereket.

A kokain sokkal alattomosabb, mint gondolnánk

A fiatalkori szívinfarktusok sokkal gyakrabban fordulnak elő azoknál, akik kokainisták, mint ahogy azt egyéb kockázati tényezőik alapján várni lehetne: olasz kutatók mágneses rezonancia alkalmazásával igazolták, hogy a kábítószer már akkor is árt a szívizomzatnak, amikor panaszokat vagy tüneteket még nem okoz.

Az új brazil drog mindennél veszélyesebb

Kokainmasszából, benzinből, kerozinból és oltatlan mészből készül a legújabb brazíliai drogkeverék, az oxi, amelynek fogyasztói szinte azonnal függővé válnak.

Hogy kell felpörgetni a kokaintermelést? Így!

Miközben Bolívia már jó ideje legalizálni próbálja a kokalevél fogyasztását, piacra dobott egy új üdítőitalt, amely a kokacserje leveléből készült.

Charlie Sheen komoly bajban van!

A 45 éves színésznek komoly gyomorfájdalmai voltak, és ma reggel kórházba is szállították.

Hol vásárolhatsz gyorsan kokaint? A gyorséttermekben!

Túlsúlyos amerikaiak milliói tekintik ellenségüknek az ételt.

Kokainnyelőt fogtak Ferihegyen

Hétszáz gramm kokaint próbált lenyelt kapszulákban hazánkba csempészni egy nigériai férfi.

Megnőtt Európában a kokainfogyasztás

A világ 88 milliárd dolláros kokainpiacának súlypontja egyre inkább Európára tevődik át, ami komolyan destabilizálja a nyugat-afrikai tranzitországokat.

Június 26: Kábítószer Ellenes Világnap

Rövid ismertetőt adott ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a kábítószerek veszélyeiről, használatáról és azok következményeiről.

19 millió forintos drogszállítmányt foglaltak le a vámosok az M1-esen

Hat kilogramm amfetamint, marihuánát és ecstasy tablettákat találtak a vámosok egy Hollandiából érkező autóban az M1-esen.

Kábítószer-terjesztőt fogtak el Nagykanizsán

Nagykanizsán kábítószer-terjesztéssel gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök - közölte a rendőrség pénteken.

Kokaint találtak a szombathelyi vámosok

Térdszorítója alá rejtett kokaint az a budapesti férfi, akinek autóját és ruházatát is átvizsgálták a szombathelyi vámosok - tájékoztatta az MTI-t a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala kedden.

Kokaint találtak az űrrepülőgép szerelőcsarnokában

Kábítószert találtak egy űreszköz földi szerelőcsarnokában, hogy miként került oda, nem tudni.

Kokain genetika

Amerikai kutatók egy olyan kulcsmechanizmust fedeztek fel az agyban, amely segít megmagyarázni, miért okoz a kokain olyan erős függést, és utat nyithat a betegség esetleges gyógymódjai felé is.

22 milliónyi kokaint találtak a gyomrában

Elfogtak a Ferihegyi repülőtéren egy kokaincsempész férfit, aki több mint egy kilogramm, mintegy 22 millió forint értékű kábítószert próbált a gyomrában Magyarországra juttatni.

Kokaint találtak egy zalaegerszegi férfinél

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat egy zalaegerszegi férfi ellen.

Kokainnal volt a farmerzsebben

Farmernadrágba rejtett kábítószer buktatta le azt a férfit, akinek a lakásán növényi törmeléket és digitális mérleget is találtak a rendőrök.

Nem apuci szemefénye: Michael Douglas fiánál kokót találtak

Kábítószer-birtoklás miatt őrizetbe vették Michael Douglas fiát New Yorkban; Cameron Douglas színésznél metamfetamint találtak, amelyet a híresség vélhetően el akart adni.

Redbull kokainnal - Az igazi veszély a hozzászokás

Németország után Jordánia is betiltotta a RedBull importját.

Fotóval! Kokaint találtak a fagyasztott cápákban

Több mint egy tonna kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet Mexikó déli részén egy kikötőben; a csempészek fagyasztott cápákban akarták az Egyesült Államokba juttatni a kábítószert - közölték a hatóságok és a sajtó helyi idő szerint kedden.

Elképesztő! Kokain van a Red Bull Colában

A szakértő szerint a Red Bull colában található kokain mennyisége egy kokalevélből származó kivonatnak felel meg.