konferencia

Magyarországon 800 ezer ember azt gondolja, hogy a Nap forog a Föld körül - Qubit

Hogyan lehet a valódi kutatások valódi eredményeit legalább annyi emberhez eljuttatni, mint az álhíreket?

Huth Gergely azt hitte, hős, pedig csak tahó volt - Városi Kurír

A Magyar Nemzet bezárásának híre hideg zuhanyként érte az ott dolgozókat.

Nemzetközi konferencia a korrupcióról és szabad rablásról Budapesten - Városi Kurír

A kormány értékelve az elmúlt nyolc évet úgy döntött, hogy 2019-ben, A korrupció és a szabadrablás tudományos módszerei címmel nemzetközi konferenciát rendez a Várkert Bazárban.

Németh Szilárd élőben "konferenciázkodik" - Városi Kurír

Németh Szilárd közösségi oldalára posztolta, hogy a mai nap nem akármilyen, meghívására Magyarországra érkeztek a lengyel, a cseh és a szlovák védelmi bizottságok tagjai, vezetői.

Harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon

Harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon 2013 óta – közölték egy koraszülött-ellátással kapcsolatos, pénteken kezdődött nemzetközi konferencián.

Telt házas előadások mindkét helyszínen a Kukorica és Búza Konferenciasorozaton

Nagy sikerrel, összesen 450 fő részvétele mellett, ért véget a Magro.hu által szervezett II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat: a Kaposvári Egyetemen decemberben lezajlott eseményt, idén január közepén a Hajdúság fővárosában folytatták a szervezők. A Debreceni Egyetem Mezőgazdasági Karán tartott eseményt komoly érdeklődés...

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek.

Soros 2015-ös cikkét mutogatta "Soros-tervként" Kocsis Máté, a későn érő kisgyerek.

Egy olyan cikkre hivatkozik a Fidesz, amelynek tételeiből Soros már kihátrált.

Német neonáci is érkezik a magyar külügy konferenciájára

Nem a pedofilmentegető Milo Yiannopoulos lesz az egyetlen szélsőséges. A német neonáci szcéna egyik legismertebb figuráját is vendégül látják azon a január végi rendezvényen, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával rendez a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért...

Híres szélsőjobbos publicistával fejti meg Európa jövőjét Szijjártó és Deutsch

Nagyon erős az Európa jövője című konferencia fellépőinek listája.

"Így szoktuk" helyett nyitottság kell!

2017. december 14-én került sor a Magro II. Kukorica és búza konferenciasorozatának első állomására Kaposváron, ahol igazán érdekes előadásokat hallhattak a résztvevők. Az előadók ugyanis nem a megszokott sablonokkal jöttek, hanem elgondolkodtató képet adtak a jelenlegi helyzetről és a várható, illetve még inkább az elvárható...

A HR ideje még nem járt le

Az Oracle arra figyelmeztette a HR vezetőket a HR Tech World konferencián, hogy a jövőben a HR folyamatok előtérbe helyezése helyett a csapatok teljesítményére gyakorolt hatásukkal igyekezzenek fontosabb szerephez jutni.

Emberi szervnyomtatás felsőfokon

A pécsi egyetemen rendezik azt a konferenciát, amely a háromdimenziós nyomtatással előállított emberi szervek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témakörét is felöleli. 

15 országból érkeznek, hogy a 3D-nyomtatásról konferenciázzanak Pécsen

A 3D-nyomtatás orvosi felhasználásáról tartanak kétnapos konferenciát a Pécsi Tudományegyetemen csütörtöktől.

Felháborodott az MNB, amiért többen felháborodtak a milliós utazásaikon

A Magyar Nemzeti Bank közleményben utasította vissza a munkatársainak utazásait ért bírálatokat, azokat politikai célúnak nevezve. A jegybank a sajtóban megjelent cikkekre reagált.

Új egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletek során

Új, két nehézkvarkból és egy könnyű kvarkból álló bariont figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet nagy hadronütköztetőjének szakemberei.

Ha Clooney 56 évesen lett apa, akkor nekem sem sürgős!

Valóban érzelmileg vezéreltek? Karrieristák? Örök gyerekek? Krónikus munkahelyváltók? Kik ezek a az Y-generációsok? És mit akarnak? Hol keresik a boldogságot?

Music Hungary: konferencia zajlott a magyar könnyűzenéért

A külföldi turisták is jelentős létszámban rátaláltak a festői Bolyki völgyben rendezett Feszt!Eger fesztiválra, amivel végérvényesen beindult a 2017-es hazai fesztiválszezon.

Kukorica és Búza Konferenciák 2 vidéki városban is

Mintegy 2 millió hektáron hozzávetőlegesen 200 ezer gazda és agrárvállalkozás termeszt évről-évre kukoricát vagy búzát Magyarországon.

A gabonatermesztés olyan, mint a foci…

Mintegy 2 millió hektáron hozzávetőlegesen 200 ezer gazda és agrárvállalkozás termeszt évről-évre kukoricát vagy búzát Magyarországon. Tapasztalatban nincs hiány, hiszen a szereplők zöme több évtizede végzi ezt a tevékenységet. A friss tudásra azonban igény mutatkozik vagy kellene, hogy mutatkozzon, mivel jelenleg a hazai...

Merkel nem jön Budapestre Orbán miatt

A Figyelő úgy értesült, hogy Budapest megpróbálta megnyerni Angela Merkel kancellárt, hogy vegyen részt díszvendégként az NGM novemberi digitalizációval kapcsolatos konferenciáján.

Az amerikai katonák mentik meg Orbánt a hatalmas blamázstól

A washingtoni Fort McNair támaszponton lévő National Defense University (Nemzetvédelmi Egyetem) ad helyszínt az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából tartandó történészkonferenciának – írja a NOL.hu .

Lemondták Orbán 56-os konferenciáját Washingtonban

Washingtonban már 1956 emléke sem segít. A Wilson Központ nem rendez konferenciát, részben azért, hogy ne adjon pódiumot a magyar miniszterelnöknek – írja a NOL.hu .

Konferencián tolja a migránsozást a fideszes csapat

Kultúrharc folyik a hagyományos értékeket hordozó európai nemzetek és a globalizált multikulturális elitek között – mondta Schmidt Mária, a Terrorháza Múzeum főigazgatója a Századvég Alapítvány által szervezett Merre tart Európa? – A Project 28 kutatás eredményei című konferencián Budapesten kedden.

Szijjártó megszakértette az innovációt: egyre durvább kihívásokkal kell szembenézni 

Új, kutatásra-fejlesztésre, innovációra épülő fázisba kell léptetni a magyar gazdaság növekedését, a kreativitásra és a szellemi tőkére kell építeni. Ez jó kiindulási alap a gazdaság következő fejlődési szakaszának megteremtéséhez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Izrael és Magyarország közösen fékezné meg az internetes gyűlöletbeszédet

Konferenciát szervez a magyar és az izraeli igazságügyi minisztérium hétfőn Budapesten Internethasználat és felelősség – Jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére címmel – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap az MTI-nek.

Budapesti Víz Világtalálkozó 2016

Nemzetközi konferencia: Budapesti Víz Világtalálkozó 2016:

Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra? – Az elvándorlás és migráció kérdéséről tartottak konferenciát

„A párizsi merényletek után Európa vezetői kézen fogva demonstráltak, míg a szíriai és további merényletekről akkor van egy szalagcikk, ha több mint kétszázan haltak meg” – fogalmazott A szekuláris állam felelőssége a migrációs helyzetben című előadásában Nógrádi György.

Orbán: jön a készpénzes cafeteria – nem számít bele a nyugdíjba

A miniszterelnök azt kérte a nemzetgazdasági minisztertől, a 2017-es költségvetést próbálja meg úgy elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll. Orbán Viktor erről csütörtökön Budapesten, a Magyar...

Unortodox megoldásokat ajánl a kormány az EU-nak

Az Európai Unió mentalitásának megújulását szorgalmazta egy szerdai konferencián Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, szerinte ugyanis az unortodox megoldások tehetik erősebbé Európát a válság utáni világban. Az Antall József Tudásközpont által szervezett think.BDPST elnevezésű fővárosi...