Ez sem történik meg gyakran: Magyarországot pozitív példaként emlegetik

Václav Klaus korábbi cseh elnök szerint Magyarország bebizonyította, hogy lehetséges a konzervatív politika győzelme.

Kustán Magyari Attila: Rossz válasz rossz válaszokra

Persze, a nemzeti szuverenitásnak sincs semmi értelme.

Ferencz Győző: „Én nem látok konzervatív-keresztény politikai elitet”

Nem várható el a túlélésre berendezkedett társadalomtól, hogy kiálljon az MTA és a CEU mellett, ha az egészségügy, az oktatás és a közigazgatás állapotát is egykedvűen veszi tudomásul – fogalmazott Ferencz Győző költő, az ELTE BTK angol tanszékének professzora, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető...

Gomperz: A Nébih kivonja Orbán Viktort a forgalomból

..."A magyarországi konzervativizmussal kapcsolatban nem voltak ennyire megelégedve a tesztelők. – Már az illata is émelyítő volt, a kiszellőzetlen fociöltöző szagára emlékeztetett – számolt be az egyik. – Amiben évek óta lóg egy ottfelejtett zokni – tette hozzá a másik. Az ízt meghatározhatatlannak nevezték. – Keveredik...

Konzervatív korszak közeleg

A gazdasági válság közepette, a kormányozatlanság és az amorális vezetés érájának végén, egy hagyomány-, család- és vállalkozáspárti korszak kezdetén olyan erényekre van szüksége a társadalomnak, amelyet csak és kizárólag a konzervativizmus biztosíthat számára, a politikai életben pedig a jobboldal képviselhet hatékonyan.

Kik azok a konzervatívok, és mit akarnak?

Ön is hallott már az ún. konzervatív előretörtésről, rémről, készülődésről, fordulatról?

Sötétben bujkáló ellenforradalmárok

Nem értem, hogy mi miatt kapta fel mindenki hirtelen valamifajta 'konzervatív' 'előretörés' toposzát a napokban.

Az életforma ellenforradalma

Nagy forradalmak, absztrakt ideológiákra épülő gyors átalakítások után szinte törvényszerű következetességgel fordul elő, hogy a társadalmak visszakívánkoznak az eltörölt formák közé, azaz visszasírják a régi, hagyományos tartalmakat.

Kétféle konzervativizmus: szkeptikus és romantikus

Többször is próbáltam már nekifutni, hogy mi lehet az oka annak, hogy ma Magyarországon konzervatív címke alatt radikálisan különböző gondolatok és hozzállások futnak. Mindig félbehagytam, valahogy sohasem tudtam megfogni a lényeget.

Burke politikai esztétikája

250 év óta először, immár teljes terjedelmében, magyarul is olvasható Edmund Burke esztétikai traktátusa.