Karácsony Gergely: Az LMP és az MSZP közötti megállapodásról szóló hír kacsa

Az Index délután arról írt, hogy az MSZP elnökségi ülése után állítólag megállapodás született az LMP és a szocialista párt elnöksége között négy körzetről.

Jobbik: Semmilyen együttműködés nem képzelhető el az MSZP-vel, és nem tárgyalunk más pártokkal sem

Nem kérnek az LMP ajánlatából, mindenhol önálló jelöltekkel indulnak a választásokon. A parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke, Dúró Dóra hétfői sajtótájékoztatóján elsősorban a oktatáspolitikai kérdésekről beszélt, de értelemszerűen nem kerülhette el a kérdést arról, mit szól pártja az LMP ajánlatához....

A DK az LMP-t is bevonná a koordinált jelöltállításba - Városi Kurír

A DK az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.

Már Gyurcsány is a koordinált jelöltállításról beszél – de pártja önállóságát nem adja

Gyurcsány Ferenc Szegeden arról beszélt, hogy a DK bármikor kész egyeztetni a 106 egyéni képviselőjelöltről a demokratikus pártokkal. Föladni azonban nem hajlandó magát – tette hozzá a pártelnök.