Ha azt gondolta, pénteken csak úgy közleketget egy jót Budapesten, nagyot tévedett!

Demonstráció miatt szakaszosan és időszakosan lezárhatják a BRFK-tól kapott információk szerint szeptember 27-én, pénteken várhatóan 10:30 és 13 óra között a Clark Ádám teret, a Lánchidat, a Széchenyi István teret, valamint a József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca–Honvéd utca–Szalay utca–Kossuth Lajos...

Orosz miniszterhelyettes: egyre kevésbé hatékony az internetes tartalmakhoz való hozzáférés korlátozása

Egyre kevésbé lehet hatékonyan korlátozni az internetes tartalmakhoz való hozzáférést – jelentette ki Alkeszej Volin orosz távközlési miniszterhelyettes csütörtökön a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

Korlátozhatják a régebbi dízelautók használatát Berlinben

A levegőtisztasági követelmények teljesítése érdekében korlátozni kell az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású dízelmotorral működő járművek használatát Berlinben a német főváros közigazgatási bíróságának egy kedden hozott, nem jogerős döntése szerint.

Feloldották a korábbi lezárást az M3-as autópályán

Három autó ütközött össze az M3-as autópályán Kartalnál a főváros felé tartó oldalon hétfő reggel. A rendőrség mostanra oldotta fel a baleset miatti lezárást.

Július 1-től óránként 80 kilométerre csökken a sebességhatár a francia utakon

Franciaországban július 1-től óránként 90-ről 80 kilométerre csökken a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint.

Hamburgban korlátozták a dízelautók használatát a légszennyezettség miatt

Életbe lépett csütörtökön az első dízelautó-használati korlátozás Németországban, a légszennyezettség miatt bevezetett intézkedést Hamburgot, az ország második legnagyobb városát és a régebbi dízelmotorral működő kocsikat érinti.

Forgalomkorlátozások lesznek a budai rakpartokon a hétvégén

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a budai rakpartokon a hétvégén a Dunai Regatta sport- és kulturális fesztivál miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Szombati dugófigyelő - Budapesten nem lesz egyszerű... - Városi Kurír

2018. április 21-én (szombaton) délután és este demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani Budapesten a Kossuth Lajos tér–Alkotmány utca–Bajcsy Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Szabad sajtó út–Erzsébet híd útvonalon.

Szombattól sávkorlátozások lesznek a Dózsa György úton távhővezetékek építése miatt

Szombattól sávkorlátozások lesznek a Dózsa György úton a Kispest-Angyalföld stratégiai távhővezetékek építése miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Korlátozták a tehergépjárművek forgalmát a 8-as számú főúton

A teherautókat Inotánál egy parkolóba terelik, a személygépjármű forgalmat a rendőrök a mellékutakra terelik.

Brit Iparszövetség: katasztrofális hatása lenne az EU-s munkavállalók bevándorlási korlátozásainak

A Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója szerint "katasztrofális" hatást gyakorolna a brit gazdaságra, ha a brit EU-tagság megszűnése után a kormány adminisztratív korlátokkal, például vízumrendszer bevezetésével akadályozná az EU-munkavállalók nagy-britanniai letelepedését.

Forgalomkorlátozás az M7-esen Kőröshegy térségében

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt sávkorlátozás van érvényben Kőröshegy térségében.

Egy new york-i étterem korlátozza vendégei alkoholfogyasztását, ha azok gyermekkel érkeznek

A döntést a gyerekek biztonsága értekében hozták, de nem mindenkinek van ínyére a szokatlan szabály.Az egyik amerikai étterem azonban saját kezébe vette a dolgokat, és úgy gondolta, meghatározza a gyermekkel érkező és étkező szülőknek, hogy mennyi alkoholt fogyaszthatnak.

Furcsa szabállyal korlátozzák az újságírók forgatását a vizes vébén

Érdekes érveléssel állított le egy interjút a vizes vébé biztonsági szolgálata, akik szerint állva nem lehet kamerázni a vébé főbejáratát, de mozogva igen.

Korlátozzák a budapesti futóversenyek számát

A Fővárosi Közgyűlés rendeletmódosítással döntött a futóversenyek számának csökkentéséről.

Fellebbez a beutazási rendelet tiltása ellen az amerikai kormány

Az amerikai kormány benyújtotta fellebbezését a szövetségi legfelsőbb bírósághoz a beutazást átmenetileg korlátozó, de felfüggesztett elnöki rendelet miatt.

Repülni készül a hétvégén? Akkor van egy rossz hírünk

Korlátozzák a Ferihegyi repülőtérre vezető út forgalmát szombaton és vasárnap – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken az MTI-vel.

Kitört az Etna

Nyolc hónapnyi szünet után hétfő éjjel kitört az Etna szicíliai vulkán – olvasható a 24.hu cikkében.

Akár már márciustól korlátozhatják a magyarok jogait Nagy-Britanniában

Akár már márciustól korlátozhatják az unión belüli szabad mozgás jogát a britek – írja a Telegraph . A lap szerint a korlátozás az újonnan érkezőkre lehet érvényes.

Március elején feloldhatják a madárinfluenza miatti korlátozásokat

Január vége óta házi szárnyasokban nem mutatták ki a madárinfluenza fertőzést, ha ez így marad, március elején valamennyi védő- és megfigyelési körzetet feloldhatnak – közölte Bognár Lajos egy szakmai konferencián.

A vasárnapi munkalehetőség korlátozásán töri a fejét a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne a kereskedelemben dolgozók számára.

Szlovénia és Szerbia éjféltől korlátozza a migránsok beengedését

Szlovénia éjféltől ismét szigorít az illegális bevándorlók beengedésének szabályain, és csak azokat a migránsokat engedi be, akik érvényes útlevéllel és vízummal rendelkeznek – tájékoztatták a horvát hatóságok Szerbiát.

Kósa korlátozná az újságírókat

Módosítana a sajtótájékoztatók szabályain a Fidesz frakcióvezetője – számolt be az RTL Klub Híradója .

Kósa Lajos korlátozná a Facebookot

Mindezt egy Orbánt megölni kívánó Facebook-os csoport miatt.

A kormány szabályozná, mennyi energiaitalt iszunk

Az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozását tervezi a kormány – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

Feloldja a Vodafone a VoIP-szolgáltatások korlátozását

Vodafone Korlátozás Nélkül: Április elsejétől a Vodafone Magyarország minden jelenleg forgalmazott, mobilinternet hozzáférést is tartalmazó lakossági előfizetéses csomagjában szabadon, korlátozás nélkül lehet használni a VoIP, az internet protokoll alapú hang- és üzenetküldő alkalmazásokat.

Durvul a helyzet a DRB banknál: 60 ezerre csökkentették a kifizetési határt

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét csütörtöktől – közölte a jegybank az MTI-vel. Az intézkedés a BRB Buda Regionális Bankot, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bankot, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Bankot és az...

Figyelmeztetni fog a sokkoló tartalmakra a Facebook

Szöveges figyelmeztetéssel látja el ezentúl az erőszakot ábrázoló videókat és képeket a Facebook.

Elismerte a kormány, hogy készül a magyar kitiltási lista

A kormány tárgyalt olyan kormányzati előterjesztést, amely a jelenleg hatályos jogszabályok módosításával korlátozná a külföldi állampolgárok Magyarországra történő beutazását – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter egy pénteken, a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszban.

Filmkáosz

Kitört az őskáosz, kérem, legalábbis a YouTube-on.